- Hogyan jut valaki arra
az elhatározásra, hogy karmester legyen? A hangszereket könnyű kipróbálni, de ezt a szakmát már csak felnőtt fejjel lehet.

- Hamar kiderült, hogy van tehetségem a zenéhez, és hatéves koromban zongorázni kezdtem. Nyolcéves lehettem, amikor egyik nap délben hazajöttem, leültem a hangszerhez. Nem gyakoroltam, hanem elkezdtem zenélni,
hat óráig fel sem álltam. A szüleim rám szóltak, hogy mi lesz a leckével, azt valahogyan összecsaptam, de innentől
le nem lehetett tépni a zongoráról.

- És mikor döntött úgy, hogy szimfóniákat akar vezényelni?

- Otthon sokat hallgattuk a rádiót, és annyira ismertem a műveket, hogy belekiabáltam, mikor jön a kürt, és mozogtam hozzá. Nyolcévesen vittek el az Operaházba, ekkor láttam először karmestert. Hihetetlenül megörültem, hogy ilyen szakma létezik, tudtam, hogy ezt akarom csinálni.

- Mégsem ment rögtön zenei pályára.

- A szüleim nagyon féltettek tőle, nem tudták, megé-
lek-e majd belőle. Egy gyenge pillanatomban elfogadtam ezt, és beiratkoztam az orvosi egyetemre, amelyet el is végzetem. Ezután azonban rögtön zenélni kezdtem.

- A legnagyobbaktól tanulhatott.

- Igen, nagy szerencsém volt, hogy a Zeneakadémián sokak közt megismerhettem Kodály Zoltánt, Farkas Ferencet, Ferenczy Györgyöt és a főtanszaki tanáromat, Somogyi Lászlót. Nagyon élveztem a sok gyakorlati feladatot, már a felvételi is zenekarral folyt, pedig előtte sohasem vezényeltem.

- Később annál többet.

- A Magyar Állami Operaház karmestere voltam fél életemben, de a turnékon a világ szinte összes jelentős koncerttermében felléphettem, közben idehaza húsz éven át vezettem a zeneakadémiai karmesterképzést. Japánba harminc évig jártam ki vendégkarmesterként. Ma már, ha tehetem, inkább a családomhoz utazom, Monte-Carlóba.

- A karmester két tűz között van, a zenekar és a közönség között. Nem félelmetes?

- De nagyon. A stressz azonban a gyakorlattal élvezetté oldódik. Fiatalkorban fontos a bátorság, később segít a tapasztalat. A karmesternek először legfeljebb öt perce van, mert ennyit vár a zenekar, hogy eldöntse: elfogadja, vagy sem. Aki vezényel, annak intellektuálisan a zenekar felett kell állnia, hogy ne lehessen tőle olyat kérdezni, amire nem tudja választ. Ha téved, eljátssza a bizalmat. Egyébként a szimfonikus darabokat kotta nélkül vezénylem, az operákat is tudom fejből, de ott megoszlik a felelősség az énekesekkel, ezért használom a partitúrát.

- Hogyan veszi rá a zenekart, hogy azt tegye, amit akar?

- Nem szeretem a diktatúrát, én a zenekar érdeklődését akarom felkelteni, hogy magától akarja azt játszani, amit én szeretnék. Nagyon fontos az irányítás és a ráhagyás egyensúlya.

- Olaszországban '62-ben megnyerte a karmesterversenyt, sikere volt, elhalmozták zenekari felkérésekkel. Nem gondolt rá, hogy kinn marad?

- Az állások elfogadásához le kellett volna adnom az útlevelemet. Családom ugyan még nem volt, de a szüleim éltek, nem tudtam volna őket itthagyni. Bár rengeteget utaztam, sohasem voltam világpolgár, a Himnuszt ma is megkönnyezem.

- Milyen zenét hallgat szívesen?

- Három-négy éve már semmilyet, a darabok önálló életet kezdtek el élni bennem. Ami bennem kikristályosodott, azt hallom állandóan. Már belül hallgatom a zenét.