Bush és Putyin Pekingben

Több mint 80 ország államfője vagy miniszterelnöke vett részt a XXIX. nyári olimpiai játékok pekingi ünnepélyes megnyitóján, köztük George W. Bush amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök valamint Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár videoüzenetében szólította fel a világ országait, hogy tartsák tiszteletben az olimpia idején a hagyományos fegyvernyugvást.

Sarkozy Pekingbe érkezését követően találkozott Hu Jintao államfővel és Wen Jiabao miniszterelnökkel, akiknek átadott két listát a Kínában bebörtönzött emberi jogi aktivisták nevével. Mint francia részről közölték az egyik listát az uniós tagállamok hagyták jóvá, a másikat Daniel Cohn-Bendit, zöldpárti európai parlamenti képviselő kérésére adta át.

A megnyitót nem zavarta meg semmiféle politikai jellegű incidens. Egyedüli ilyen hír Pekingből, hogy a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet megkaparintott egy FM-rádiófrekvenciát, amelyen keresztül a szólásszabadság kínai helyzetét hozta szóba, néhány órával a megnyitó előtt.

Közben több sportoló is cáfolta, hogy aláírta volna a német Sport for Peace nevű civil szervezet által jegyzett, s Hu Jintao államfőhöz intézett nyilvános levelet, amelyben az emberi jogok tiszteletben tartását szorgalmazták. Az AFP csütörtöki közlése szerint 127-en írták alá, köztük negyven a pekingi olimpia részvevői közül. Mint az MTI jelentette, többen, köztük például Blanka Vlasic horvát magasugró, Irwing Saladino panamai távolugró és a magyar Petráhn Barbara is jogi lépéseket fontolgat.

Kína határain túl tegnap is folytatódtak az olimpiára időzített tiltakozások, sőt terrorcselekménynek minősülő akcióra is sor került. Felrobbantással fenyegették meg az Air China légitársaság Japánból Kínába tartó gépét. A gép ezek után visszafordult a Nagoja melletti Csúbu repülőtérre.

A nepáli rendőrség Katmanduban tegnap reggel letartóztatott több száz tibeti menekültet, akik megpróbálták megostromolni a kínai konzulátust. Ezt megelőzően a tibetiek erőszakmentes demonstrációt tartottak, ültek és imádkoztak - írta lapunknak küldött helyszíni beszámolójában Szász Balázs. Újdelhiben - a Reuters szerint - majd háromezer tibeti tüntetett Kína-ellenes jelszavakkal az indiai parlament épülete közelében.

Ankarában több száz ujgur tüntető vonult tegnap a kínai nagykövetség elé, tiltakozva az emberi jogi helyzet miatt. Az épület előtt Kína-ellenes jelszavakat skandáltak, amikor egy férfi a tömeg élére rohant, és "Éljen soká Turkesztán!" felkiáltással lángba borította magát. A közelében állók egy takaró és egy poroltó segítségével eloltották a lángokat, a férfit egy ankarai kórházba szállították.

Bush elnök tegnap megismételte a kínai vezetésnek szóló azon üzenetét, reméli, hogy "valamennyi ember élhet a szólás-, a vélemény- és a vallásgyakorlás szabadságával". Ezt a kijelentését az Egyesült Államok új pekingi nagykövetségének megnyitásán tette péntek délelőtt. A 434 millió dolláros költségvetéssel létesült követségi komplexumnál csak a bagdadi amerikai képviselet nagyobb.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.