A 30/1992. AB-határozat (ABh1) hiába mondta ki, hogy a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet, a jogtudósok az elefántcsonttornyukban - tisztelet a kivételnek - nem érzékelték a társadalomban 2006 ősze után bekövetkezett változásokat. Az öntisztulás nem valósult meg, az igazságszolgáltatás a közösségeket nem védi a gyűlöletbeszéddel szemben, a következetesen enyhe jogkövetkezmények megerősítették a gyalázkodókat. A televízió "ostroma" óta a csendes többség nem érezheti magát biztonságban a köztereken, a gyülekezés jogával a mérsékelt erők alig-alig élhetnek, mivel a szélsőjobboldal fennhatósága alá vette a nemzeti ünnepeken az utcákat. A társadalom és a média megosztottsága miatt irreális lett az Alkotmánybíróság optimista elvárása, miszerint "aki tehát gyalázkodik, önmagát bélyegzi meg, és lesz a közvélemény szemében gyalázkodó."

A miniszterelnök kezdeményezte Társadalmi Chartának sincs realitása addig, ameddig a békés gyülekezést büntetlenül meg lehet zavarni (ld. tojásdobálók felmentése), és a hatályos jogszabályoknak nincs elrettentő erejük a gyülekezési joggal erőszakosan visszaélőkkel szemben. A jogalkotónak egyedi összefogással módosítani kellene az alkotmányt, azzal, hogyha az emberi méltósághoz való jog és a szabad véleménynyilvánítás joga összeütközésbe kerül, akkor az utóbbi alkotmányosan korlátozható a kisebbségek méltóságának megsértése és a holokauszt tagadása esetén.

Nem vitás, hogy az összefogásnak a jelenlegi politikai klímában igen csekély az esélye, de nem lehet figyelmen kívül hagyni - jóllehet még csak tervezet - az Európai Unió 2007-ben született kerethatározatát, amely a rasszizmus és az idegengyűlölet bizonyos formái és megnyilvánulásai elleni büntetőjogi fellépésről szól. A tervezet értelmében, a tagállamokban büntetendővé kell nyilvánítani és maximum három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetni a megkülönböztetésre, erőszakra vagy gyűlöletre való izgatást nagy nyilvánosság előtt (akár röpiratok, képek vagy más anyagok nyilvános terjesztése útján) vallási, származási, nemzeti, etnikai hovatartozásuk alapján, vagy faj, bőrszín szerint meghatározott személyek csoportja vagy a csoport tagja ellen. Úgyszintén büntetni kellene e bűncselekmények nyilvános védelmezését, tagadását, vagy durva banalizálását.

E kerethatározatra hivatkozik dr. Kiss László a 236/A/2008. AB-határozatban (Abh4). A különvéleményt megfogalmazó alkotmánybíró kilenc évvel ezelőtt még támogatta a 12/1999-es AB-határozat (ABh2) elfogadását, mely az ABh1-et követve kimondta, hogy "a szabad véleménynyilvánítási jog a véleményt, annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi". Részt vett a "gyűlöletre izgatás" bűncselekményének alkotmányellenességét egyhangúan megállapító 18/2004-es AB-határozat (Abh3) meghozatalában is. Most más álláspontra helyezkedett, indokoltnak tartott volna átfogó "hatásvizsgálatot" arról, hogy miként hatott a jogalkotásra és a jogalkalmazásra, a szakmai és társadalmi közvéleményre a véleménynyilvánítás szabadságának joga és annak gyakorlati alkalmazása.

Az Abh1, melynek előadó bírója a jelenlegi köztársasági elnök volt, az Egyesült Államok joggyakorlatát vette alapul, mely a szólásszabadságot csak közvetlen és nyilvánvaló veszély (clear and present danger) kialakulása esetén korlátozza. A hazai jogalkalmazás azonban nem az angolszász típusú precedensekre (bírói esetjogra) épül. Dr. Kiss László is a hazai joghoz közelebb álló példákra hivatkozik. A német Btk. szigorú szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt, aki a népesség egy része ellen gyűlöletet szít, ellene erőszak alkalmazását vagy önkényes rendszabályokat követel, illetve azt szidalmazza, gyalázza, rágalmazza és ezáltal emberi méltóságát sérti. A finn Btk. is büntetni rendeli azt, aki bizonyos faji, nemzeti, etnikai, vagy vallási csoportot fenyeget, rágalmaz vagy sérteget.

A magyar Btk. 269. paragrafusában szabályozott közösség elleni izgatás tényállását a hazai jogalkalmazás továbbra sem használja, amit Molnár Péter is kifogásol (Uszítás a Méltóság Menete ellen, július 18). Nem értek egyet ugyanakkor azzal a megállapításával, hogy a közlések tartalma alapján való büntetőjogi tilalom "éppen a védeni kívánt kisebbségek szószólóinak önkényes korlátozására adhat módot". Jogállamban, ha valakit alaptalanul vádolnak meg, lehetőség van hamis vád miatt eljárást indítani, személyiségi jogsérelem esetén pedig elégtételt kérni polgári perben. A kisebbségek szószólóinak tehát szükség esetén meg kellene védeniük saját álláspontjukat, akár nyilvános vitában, akár peres eljárásban, és ez nem korlátozná sem a demokráciát, sem a szólásszabadságot. Molnárnak igaza van abban, hogy a felheccelt tömegben skandált "Mocskos buzik!" szólam az uszítás iskolapéldája, de amikor ennél sokkal durvább rigmus ("Indul a vonat Auschwitzba") sem eredményezett büntetőeljárást, akkor a melegfelvonulás erőszakos megzavarásával kapcsolatos, közösség elleni izgatás miatt (a TASZ által) tett feljelentéstől sem várhatunk sokat. A fentiekre utalhat az AB is az Abh4 indokokolásában: "a Btk. alapján egyébként büntetendő cselekmények elkövetőinek felelősségre vonása bizonyos esetekben elmarad". Mit jelent ez? Mi következik? Az alkotmánybírák többsége elmulasztotta levonni a konzekvenciát ebből a joggyakorlatot elmarasztaló megállapításból.

A két párhuzamos indokolást megfogalmazó alkotmánybíró továbbgondolkodott. Dr. Kovács Péter szerint Magyarország számos nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségéből levezethető a kisebbségeket támadó gyalázkodás törvényes büntetése. Az Abh1-ben is hivatkozott 1965. évi ENSZ-egyezmény 4. cikkét és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát idézi. Utóbbi szerint "a nemzeti, faji vallási gyűlölet védelmezését, mint ami diszkriminációra, ellenségeskedésre vagy erőszakra vezet, törvény által is tiltani kell."

Az Európa Tanácson belül a rasszizmus és az intolerancia ellen létrehozott testület (ECRI) Magyarországnak írt ajánlásában kifejtette: "a jognak büntetnie kell a rasszista aktusokat, ideértve a népirtás rasszista célzatú tagadását, rasszista anyagok rasszista célú terjesztését, osztogatását, rasszista csoportok életre hívását és tevékenységét."

Az Abh4-hez fűzött másik párhuzamos indokolást megfogalmazó dr. Lévay Miklós bírálja az Alkotmánybíróság gyakorlatát, mely differenciálatlan módon alkalmazza a szólásszabadságnak a tartalomra tekintet nélküli védelmét. Az arányosság vizsgálatát szerinte ez alkalommal elmulasztotta a testület, melynek választ kellett volna adnia a rasszista beszéd büntethetőségének alkotmányos megoldására. Utal rá, hogy a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását az AB az ún. jelképhatározatok során is megengedte. A 13/2000-es AB-határozat szerint büntetni lehet a nemzeti jelképekre tett sértő, és lealacsonyító kifejezések használóit. A 14/2000-es AB határozat szerint az önkényuralmi jelképek nagy nyilvánosság előtti használatának büntetése sem alkotmányellenes: "az alkotmányosan még megengedett korlátozhatóság ott van, hogy amikor a tiltott magatartás nem pusztán egy - helyesnek, vagy helytelennek tartott - politikai nézetet fejt ki, hanem annál több, a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltóságát sértve veszélyezteti a köznyugalmat."

Az AB következetes gyakorlata szerint a büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Az Abh1 elvárása az volt a jogalkalmazók felé, hogy az emberi méltósághoz való jog megsértőinek számolniuk kelljen magas kártérítésekkel. Ezt hivatott volna elősegíteni a PTK 76/A. §, de a kisebbségek személyhez fűződő jogát védő törvénymódosítást alkotmányellenesnek találta az 1354/A/2007-es AB-határozat. Azzal az indokolással, hogy a jogalkotó túlzottan tág keretek között állapította meg a jogsértések által védett személyek, csoportok körét, és az önrendelkezés jogát sértette a jogszabály, mivel a társadalmi szervezeteknek jogosultságot adott a kisebbségek helyett fellépni. Az ún. "actio popularis"-t nem találták indokoltnak akkor, amikor az állam intézményvédelmi kötelezettségének körébe tartozik a kisebbségvédelem.

A gyűlöletfüggőket (copyright: Bitó László) - akiket már csak a gyűlölet hoz izgalomba, ez indítja be a szervezetük mozgósító rendszereit - Hack Péter szerint az ügyészségnek (Joguralmat az erőszak ellen is, július 20), Kis János szerint a kormánynak és a rendőrségnek (Gyűlölet, jog, politika, július 31.) kellene megállítania, de intenzívebb fellépést hiába várunk tőlük, ha nincsen világosabb jogszabályi háttér. A jogalkotó ötödik kísérlete a gyalázkodás büntetésére - legyen az alkotmánymódosítás vagy más törvénymódosítás - már nem vallhat kudarcot, mert akkor tényleg "forró" évszakoknak nézünk elébe.

A szerző ügyvéd, Jogászokkal a Demokratikus Jogállamért Egyesület