Hová lettek Jászai Mari fellépőruhái?

A nyári kirándulások szezonjában a bakonyi tájakon barangolók szívesen felkeresik az ászári Jászai Mari- emlékházat is. A Komárom-Esztergom megyei településen, a híres színésznő szülőfalujában azonban ma már szégyellik az ott látható kiállítást.

- Jászai Mari, a híres tragika ászári szülőházát felújíttatta, s benne emlékmúzeumot rendezett be a falu. Húsz évig büszkék voltak rá a helyiek - fogalmaz Árvai Lajos polgármester, aki szerint a megyei múzeum korábbi igazgatója azonban néhány éve - arra való hivatkozással, hogy a kiállított tárgyak nincsenek kellő biztonságban - "kitakaríttatta" a helyiségeket. Elvitték Jászai Mari mellszobrát, utazókofferét, fellépő- ruháit, személyes tárgyait, legyezőjét, leveleit, s az ászáriak számára ismeretlen helyre kerültek a helytörténeti gyűjteménybe általuk adományozott családi emlékek is: a dédpapa csizmája és csizmahúzója, az ómama faragott faágya, és sok más féltve őrzött, a múzeumnak ajándékozott holmi.

Egy helybeli asszony nem sokkal ez után azt írta az emlékház vendégkönyvébe: könny szökött a szemébe, amikor vendégeinek megmutatta a kiállítást, s szembetalálták magukat a lecsupaszított helylyel, ahol fátyolszerű drapériák, díszként elhelyezett kövek, néhány korabeli fotográfia másolata s feliratos tájékoztató táblák "pótolják" a becses tárgyakat.

A polgármester nem akart belenyugodni a helyzetbe, s felkereste a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum nemrégiben kinevezett igazgatóját, Fülöp Éva Máriát azzal a kéréssel: szeretnék visszakapni az elvitt tárgyakat, s azt sem bánnák, ha a továbbiakban az önkormányzat működtethetné az emlékházat. Hiszen amióta a megyei múzeum takarékosságból felmondott a minimálbéres gondnoknak, ma-guk viselik gondját a kiállítóhelynek.

Arra a kérdésünkre, hogy teljesíthető-e az ászáriak kérése, a megyei múzeum igazgatója azt válaszolta: maga is megdöbbent, amikor kiderült, mi történt. Megígérte, kideríti, hová kerültek a Jászai-házból elvitt tárgyak, amelyeknek eddig nem sikerült nyomukra bukkanni. A polgármesterrel folytatott megbeszélésükön abban maradtak, hogy mindkét fél elkészít egy, az emlékház jövőjével kapcsolatos tervezetet, s igyekeznek azokat összehangolva rendezni az ügyet.

Holló Szilvia Andrea, a megyei múzeum korábbi vezetője viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs mit kinyomozni. Az emlékházat - amelyben a Tatabányai Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum Jászai-anyagát, illetve a tatai múzeum által kölcsönzött és falubeliek által összegyűjtött néprajzi tárgyakat őrizték - mindössze egy lakat védte, és a műtárgyak egy része is igen rossz állapotban volt. A megyei szervezet a tárgyak elszállítása után felújíttatta a házat, majd csak azokat az emlékeket vitette vissza, amelyek a falusiaktól származtak. Minden más a tulajdonos múzeumokban keresendő. Ami pedig az emlékház gondnokolását illeti: a volt főigazgató arra is emlékeztetett, hogy korábban éppen a falu nem kívánta saját kezelésébe venni a kiállítóhelyet.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.