Bush Pekingben készül a megnyitóra

Egymás után érkeztek csütörtökön Pekingbe az olimpiai játékok mai megnyitóünnepségére a külföldi vendégek, köztük George W. Bush. Az amerikai elnök négy napot tölt a kínai fővárosban, megnéz sportversenyeket, szombaton találkozik Hu Jintao kínai államfővel.

Bush pekingi érkezését megelőzően a thaiföldi fővárosban, Bangkokban mondott beszédében keményen bírálta az emberi jogok helyzetét Kínában. (A beszéd szövegét a Fehér Ház már korábban a sajtó rendelkezésére bocsátotta, így csütörtöki lapunkban már ismertettük.) Az amerikai elnök kijelentéseire azzal reagált a kínai külügyminisztérium, hogy "Senki sem avatkozhat be más országok belügyeibe". Qin Gang külügyi szóvivő kijelentette: Kína és az Egyesült Államok vallhat eltérő nézeteket az emberi jogokról és vallási kérdésekről, ám Peking határozottan ellenez "minden szót vagy tettet", amely ezek ürügyén beavatkozik más országok belügyeibe. A szóvivő szerint a kínai nép egyébként "vallásszabadságot élvez a törvényeknek megfelelően". Qin Gang ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy "a jó kétoldalú kapcsolatok mindkét ország és nép érdekében állnak".

Dr. Szekeres Imre, aki a Magyar Olimpiai Bizottság delegációjának tagjaként tartózkodik Pekingben, tegnap kínai látogatása keretében találkozott Liang Guanglie vezérezredessel, a Kínai Népköztársaság újonnan kinevezett védelmi miniszterével.
(Honvédelmi Minisztérium)

Hírügynökségek értesülése szerint Nicolas Sarkozy elnök - aki szintén részt vesz a megnyitón - az EU soros francia elnöksége nevében előre elküldött egy listát a bebörtönzött kínai emberi jogi aktivisták nevével. A francia külügyminisztérium szerint a rendszeres EU-kínai emberjogi konzultációkon már felvetették ezeknek az ügyét. Párizsban azt is közölték, hogy Sarkozy nem találkozik majd a Franciaországba látogató dalai lámával.

A kínai szervezők remélik, hogy a hétéves előkészületeknek köszönhetően a mai megnyitóval minden idők legsikeresebb olimpiája veszi majd kezdetét. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke tegnapi sajtóértekezletén maga is a kínai házigazdák "rendkívüli teljesítményét" méltatta. Majd leszögezte: "A versenyzők szabadon kifejezhetik politikai meggyőződésüket, de az olimpiai faluban és a dobogókon nincs helye semmilyen propagandának".

Nem világos, hogy ez utóbbit a NOB vezetője annak ismeretében mondta volna, hogy több mint száz, köztük 40, az olimpián is részt vevő sportoló írta alá azt a német Sports for Peace civil szervezet kezdeményezte nyílt levelet, amelyben Hu Jintao elnökhöz fordulnak az emberi jogok tiszteletben tartása és Tibet ügyében. Kérelmezik egyúttal, hogy a jövőben ne börtönözzék be, és ne félemlítsék meg az emberi jogok védelmezőit, továbbá töröljék el a halálbüntetést Kínában.

Politikai vonatkozású az a bejelentés is, hogy nem vonul fel közösen Észak- és Dél-Korea a mai megnyitóünnepségén. A két Korea sportolói Sydney-ben, majd Athénban is közös csapatban, a Koreai-félsziget kék-fehér "egyesítési lobogója" alatt vonultak fel.

A kínai hatóság kitoloncolta azt a két amerikai és brit állampolgárt, akik szerdán "Szabad Tibet" feliratokkal tüntettek az olimpiai stadion közelében - a hivatalos indoklás szerint a demonstráció bejelentési kötelezettségének elmulasztása miatt. Tegnap Kína határain kívül, a nepáli Katmanduban és Indiában voltak nagyobb Tibet-párti megmozdulások.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.