Felemás ítélet Guantánamón

A guantánamói fogolytáborban megszületett a második világháború óta első amerikai katonai törvényszéki ítélet. A hat katonatisztből álló testület a legsúlyosabb vádpont, a terrorizmusra irányuló konspiráció alól felmentette a jemeni Szalim Hamdant. Oszama bin Laden volt sofőrjét ugyanakkor bűnösnek mondták ki a nyolcból öt, a terrorizmusnak nyújtott támogatásra vonatkozó pontban. Büntetése a lapzártánk után megkezdődött második tárgyalási szakaszban dől el.

A most negyven körül járó, mindössze négy osztályt végzett férfi az al-Kaida vezérének személyes biztonságáért felelős, sofőrökből és testőrökből álló csoporthoz tartozott. Az USA két afrikai nagykövetsége elleni 1998-as, illetve a 2001 szeptember 11-i terrortámadás után ő vezette a Bin Ladent rejtekhelyére szállító autót. A vád szerint a hozzá hasonló "egyszerű" támogatók nélkül az al-Kaida sosem lett volna képes a terrorcselekményekre. Elfogásakor rakétákat szállított.

Védői ellenben arra emlékeztettek, hogy a második világháborút követően nem minősítették háborús bűnösnek Adolf Hitler sofőrjét. Jogvédők szerint aggályos, hogy Hamdan ellen felhasználták a belőle kényszervallatások során kicsikart beismeréseket, illetve viszszamenőleges hatályú törvények alapján vonták felelősségre. Ügyvédei kilátásba helyezték, hogy folytatják a jogi küzdelmet, és az ügy feltehetően visszakerül a legfelső bíróság elé, ahol egyszer már úgy döntöttek, hogy a guantánamói foglyok igénybe vehetik az amerikai bíróságokat.

Viszonylag csekély büntetésre, öt és fél év börtönre ítélte csütörtökön a guantánamói különleges katonai esküdtszék Szalím Ahmed Hamdant, Oszama bin Laden nemzetközi terrorista vezér egykori sofőrjét. Pedig az ügyész "nem kevesebb, mint harminc évi" börtönbüntetés kiszabását kérte. A bíróság ráadásul úgy döntött, hogy Hamdan a kiszabott büntetésből 61 hónapot már letöltött, azaz elvileg 5 hónap múlva szabadulhat a fogságból.

Az amerikai kormány már jó ideje leszögezte: amíg a terrorizmus elleni háború tart, addig továbbra is határidő nélkül őrizetben tarthatja Hamdant és társait, a többi "ellenséges harcost".

 

Hamdan bűnösségét már szerdán kimondta a különleges katonai esküdtszék a "terrorizmusnak nyújtott lényeges támogatás" vádpontjában. Más vádpontokban, például az "összeesküvés" vádjában ugyanakkor felmentették a férfit.

A négy elemit végzett jemeni férfi a per során ártatlan alkalmazottnak vallotta magát, és rossz bánásmódra panaszkodott. "Az igaz, hogy Jemenben vannak munkalehetőségek, de nem azon a szinten, amelyre nekem szükségem volt, miután megnősültem, és nem az én ambícióimhoz mérve" - mondta. Hamdan egyébként az esküdtek előtt bocsánatot kért azért, ha az al-Kaidánál folytatott tevékenységével bármiféle kárt okozott volna az amerikaiaknak.

A Pentagon közölte, hogy még legalább húsz másik fogoly esetében akar hasonló bírósági pert lefolytatni, noha emberi jogi szervezetek bírálták az eljárás szerintük nem méltányos jellegét.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.