Már a bevonulás sem szokványos volt: színpadias intro, tűzijáték meg miegymás helyett egyszerűen elkezdett énekelni - az Aréna másik végében, a nézők között. Kétszámnyi időbe telt, amíg feljutott a színpadra, mert szinte minden útjába kerülő rajongónak jutott egy kézfogás, egy ölelés.

Aztán ott volt az a fotó- és videomontázs: fényképek, felvételek róla, amint sportol, átöltözik egy koncert alatt, megjelenik egy televíziós műsorban, vagy épp Sinatrával, Elvisszel beszélget. Később élete legmeghatározóbb emlékeit mutatta meg a Times of Your Life alatt: fotókat a lányairól és nemrég született egy szem fiáról. Majd abba is beavatta a közönséget, hogy a napokban nősült, bemutatva a nézőtéren ülő újdonsült arát.

Fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen ismert vagy kevésbé ismert zenész barátairól. Gitáron kísérve saját magát előadta Buddy Holly utolsó dalát, az It Doesn't Matter Anymore-t, az I'm Not Anyone-t pedig Paul Anka mellett egy régi Sammy Davis Jr.-felvételről is hallgathatta a közönség. Tizenhárom fős zenekarát is engedte szerepelni, többször bemutatta őket. A koncert alatt újra meg újra visszament a közönség közé, szinte az egész Arénát bejárta. Az egyik rajongót fel is kérte - majd mosolyogva köszönte meg a táncot, hozzátéve, hogy végre talált egy méretben hozzá illő nőt.

A koncert végén aztán dupla ráadást adott: a New York, New York után arra kérte a közönséget, csináljanak élő felvételt, vagyis énekeljenek és táncoljanak vele. Ehhez klasszikus rock and roll slágereket játszott a zenekar, és az addig ülő közönség tényleg a színpad elé vonult és táncolni kezdett, mintha szórakozóhelyen lenne. Paul Anka még zongorázott kicsit, majd a Diana rövidített verziója és hosszas búcsúzkodás után ezúttal tényleg elhagyta a színpadot.

De csak egy időre, mert a hálás "Köszönöm szépen!"-ek között azt is mondta, jövőre szívesen eljönne újra.