Sarkozy nem találkozik a dalai lámával

Nicolas Sarkozy francia államfő nem találkozik a dalai lámával a vallási vezető jövő heti franciaországi útja során - jelentette be szerdán a francia elnöki hivatal.

A döntést hivatalosan azzal magyarázták, hogy a dalai láma nem kérte a találkozást. Ugyanakkor megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Kínában nagy felháborodást keltett, amikor Párizs a tavaszi tibeti események miatt élesen bírálta a pekingi vezetés politikáját, az emberi jogok be nem tartását, s még egy bojkottmozgalom is elindult Kínában a francia termékek ellen. Ennek nyomán a párizsi vezetés gyorsan visszakozott, s Sarkozy - aki korábban még azt is kilátásba helyezte, hogy nem vesz részt az olimpia megnyitóján - végül mégis ott lesz az eseményen Pekingben.

Kínai részről korábban figyelmeztették Sarkozyt, hogy ne találkozzon a dalai lámával annak franciaországi útja során - s bár Sarkozy jelezte, hogy "nem Kína dolga a francia elnök napirendjének meghatározása", nyilván nem akarta tovább feszíteni a húrt. Ugyanakkor az elnöki hivatal közleménye hírül adja, hogy Sarkozy felesége, Carla Bruni ott lesz azon a rendezvényen, amelyen a dalai láma augusztus 22-én felavat egy új buddhista templomot Franciaországban. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.