Szilvásy: széles összefogás eredménye a kuruc.info leállítása

A hazai kormányzati és az amerikai szervek, az amerikai nagykövetség, illetve az ottani magyar szervezetek, a közvélemény közös érdeme a kuruc.info honlap megszűnése - állítja a Magyar Narancs hetilap csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúban Szilvásy György titokminiszter, aki szerint az ügyben az győzte meg az amerikai hatóságokat, hogy a magyar fél második nekifutásra már terrorfenyegetésre utaló bizonyítékokat tudott bemutatni.

"A feltételezés megállja a helyét, ám arról már nem szívesen beszélnék, hogy kik, milyen technikával, milyen módszerekkel érik ezt el" - nyilatkozta arra az újságírói felvetésre: abban, hogy nem talál a honlap új szerverszolgáltatót magának, szerepe lehet, hogy "mintha valakik nyomon követnék a kuruc.info vándorlását".

A szakemberek, az informatikusok számtalan olyan megoldást tudnak, amivel gyorsan és hatékonyan meg lehet akadályozni egy honlap működését, de ezeket csak törvényes felhatalmazás alapján lehetett meglépni - tette hozzá a miniszter.

Szilvásy György arról beszélt: azokkal a radikális szervezetekkel, szélsőjobboldali nézeteket való csoportokkal, amelyek alkotmányos keretek között működnek, "az NBH-nak különösebb dolga nincs. Csak azokkal foglalkozunk, akik a törvényeket megszegik".

A szélsőjobboldali tömörülések professzionalizálódásáról szólva úgy nyilatkozott, "egyes szervezetek vezetői legalábbis törekszenek rá. Olyan módszereket alkalmaznak, amiket európai társaiktól tanultak el. Képezik egymást. A mai internetes társadalomban ez nem olyan bonyolult dolog. De hangsúlyoznám: ez nekünk nem okoz problémát."

"Ezek az emberek ráadásul gondosan ügyelnek arra, hogy őket terhelő bizonyítékok ne kerüljenek elő. Már 2006-ban is így volt, azóta pedig egyre kifinomultabbak az eszközeik. Ügyvédekkel veszik körbe magukat, akik tudják, meddig terjednek a törvényes keretek, meddig merészkedhetnek" - mondta, példaként említve, hogy ha valahol az utcán kiprovokálják a "balhét", akkor a többieket, a "névtelen csőcseléket" engedik maguk elé.

A miniszter képtelen és aljas vádnak nevezte, hogy a radikális csoportok vezetőit azért nem kapják el, mert az NBH ügynökei; ez "a Fidesz főnökeinek a szövege, aztán átvették a csatlósok" - fogalmazott.

"Akármilyen színezetű is lesz a következő kormány, ezeket a károkat nagyon nehéz lesz majd helyrehozni" - tette hozzá.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.