Két hét múlva átadják az M7-es még hiányzó zalai szakaszát

Két hét múlva, augusztus 19-én átadják az M7-es autópálya még hiányzó zalai szakaszát Zalakomár és Nagykanizsa között - mondta el az MTI  érdeklődésére kedden a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.  kommunikációs vezetője.


A sztráda 15,5 kilométer hosszú és összesen 12 műtárgy tartozik hozzá, 5 felüljáró és 7 aluljáró - közölte Fazakas Orsolya.

A június 26-án átadott, Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti  mintegy 20 kilométeres szakasszal együtt mintegy 43,9 milliárd  forintba került az együttesen csaknem 36 kilométeres autópálya  beruházása. A Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti teljes pályát  eredetileg egyben adták volna át a forgalomnak.

Az átadás és a forgalomba helyezés részbeni csúszását illetően a  NIF korábban arra hivatkozott, hogy módosult időközben az autópálya  törvény, ami érintette a közműkiváltásokat is. A törvénymódosítás  akadályozta a kivitelezőt a közművek kiváltásában, ezért kellett  változtatni a határidőn.

A beruházás elkészültét némileg hátráltatta az is, hogy a  korábban a tendert elnyert Porr-Viadom-Terrag-Asdag (PVT-M7)  Konzorcium egyik tagja fizetésképtelenné vált. A múlt évben a Viadom  Zrt. ellen felszámolási eljárás is indult, ezért a feladatait és  munkaterületeit a NIF jóváhagyásával a Porr és a Terrag-Asdag vette  át, majd fejezte be a munkálatokat.

Fazakas Orsolya kedden közölte azt is: október végén várható,  hogy az M7-es horvát határ előtti legutolsó szakaszát és a két  ország sztrádáját összekötő Mura-hidat is átadják. A 800 méternyi  magyarországi autópálya és a 250 méteres híd, továbbá a horvát  oldalon szintén addigra elkészülő, mintegy egy kilométernyi sztráda  elkészültével Budapesttől az Adriáig már megszakítás nélkül autópályán lehet majd közlekedni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.