A Ringier, a Népszabadság és a Sanoma megkapta a versenyhivatali engedélyt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Ringier Kft., a  Népszabadság Zrt., és a Sanoma Zrt. közvetett irányítást szerezzen a  lapterjesztéssel foglalkozó MédiaLog Zrt. felett.


A GVH közleménye szerint a Ringier, a Népszabadság és a Sanoma 2007 novemberében döntött úgy, hogy a lapterjesztéssel  foglalkozó MédiaLog Zrt.-ből kivásárolja a német F-Log AG-t.
A tranzakció során a három kiadó közös vállalkozása, a MédiaLog  részvényeinek 49 százalékát birtokló Magyar Előfizetői Vagyonkezelő  (MEV) Kft. megvásárolta az F-Log AG kezében lévő 51 százalékos  pakettet.
A MédiaLog a GVH engedélyével jött létre 2006 nyarán. A  vállalkozás előfizetéses lapterjesztési szolgáltatást végez.

A GVH szerint a lapterjesztés olyan speciális szolgáltatás,  amelynek a célja, hogy a sajtótermékek közvetlenül vagy  meghatározott csatornák közvetítésével eljussanak az olvasókig. A  lapterjesztésen belül megkülönböztethető az árus és az előfizetéses  lapterjesztés: az előbbi a lapok kiskereskedelmi értékesítését, az  utóbbi a lapok házhoz kézbesítését jelenti az előfizetők részére.

Az GVH közölte: az árus lapterjesztést jelenleg Magyarországon  egyetlen vállalkozás, a Lapker Rt. uralja majdnem 100 százalékos  részesedésével. Az előfizetéses lapterjesztéshez kiterjedt  kézbesítői hálózat, valamint logisztikai és szállítmányozási  eszközpark szükséges.

Országos terjesztést jelenleg a MédiaLog Zrt. mellett kizárólag  a Magyar Posta végez. Az előfizetéses lapterjesztésen belül eltérő  sajátosságokkal bírnak a napilapok a többi előfizetéses laptól, így  az időszakos, heti, kétheti, havi kiadványoktól, tehát a  magazinoktól.

A GVH szerint a napilapok esetében ugyanis fontos, hogy  mindennap a kora reggeli órákban kézbesítsék őket. A MédiaLog Zrt.  részesedése az előfizetéses lapterjesztésből az országos napilapok  esetében meghaladja a 90 százalékot, a magazinok esetében pedig 30  százalék körüli.

A fúzió többi szereplője lapkiadással foglalkozó vállalkozás: a  svájci Ringier AG csoporthoz tartozik az egyebek mellett a Blikk  bulvár napilapot, a Nemzeti Sportot, valamint több ifjúsági magazint  kiadó Ringier Kft., valamint a Népszabadság napilapot megjelentető  Népszabadság Zrt. A Ringier csoport az országos napilap piacon  példányszám alapján a legnagyobb kiadónak számít, részesedése 45  százalékos. A vállalkozás a magazinpiacon is jelen van, részesedése  5 százalék körüli.

A finn érdekeltségű Sanoma Zrt. a magazinkiadásban számít erős  szereplőnek a maga 30 százalékos piaci részesedésével. Ez a cég adja  ugyanis ki egyebek mellett a Story, a Nők Lapja, a Figyelő, a  National Geographic és a Cosmopolitan nevű sajtótermékeket.

A GVH közölte: vizsgálata során megállapította, hogy a MédiaLog  megszerzése esetén a MEV Kft.-n keresztül a Ringier és a Sanoma  csoport nem kerül erőfölényes helyzetbe a lapkiadás területén. A  versenyhatóság szerint ugyanis a napilapok és a magazinok nem  tartoznak azonos árupiachoz. Ráadásul napilapkiadással az ügylet  szereplői közül csak a Ringier foglalkozik.

A magazinpiacon ugyan mindkét nagy kiadó jelen van, de együttes  piaci részesedésük nem akkora, hogy erőfölénybe kerülhetnének.

A GVH szerint felmerülhet, hogy a két kiadó által irányított  MédiaLog Kft. a lapterjesztés során esetleg diszkriminatívan kezel  más lapkiadó cégeket. Ennek elkerülése érdekében a GVH előírta a  MédiaLog 2006-os megalapításához szükséges feltételek betartását a  mostani ügyletben résztvevők számára is. Így a MédiaLog Logisztikai  Zrt. az általa nyújtott előfizetéses lap- és magazinterjesztés  szolgáltatást minden azt igénybe venni kívánó félnek azonos  feltételekkel, diszkriminációmentesen kell nyújtania. További  feltétel, hogy a fenti szolgáltatását igénybevevő ügyfelektől  tudomására jutott, azok üzleti titkát képező információkat mások  részére - ideértve a kérelmezőket is - nem teszi hozzáférhetővé.

A GVH közölte: a feltételeket az ügyletben részt vevő  vállalkozások vállalták, így a fúziót a hivatal engedélyezte.
A versenyhatóság az előírt feltételek betartását utóvizsgálat  keretében ellenőrizni fogja. Ha az érintettek a kötelezettségeiket  nem teljesítik, a GVH határozatát visszavonhatja - áll a közleményben.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.