Az első cikket (július 18.) Lányi András írta Forró ősz, hideg számítás címmel, mely lényegében a kormányt és személyesen Gyurcsány Ferencet azzal vádolta, hogy a melegfelvonulás elleni tüntetést, ugyanúgy. mint korábbi összecsapásokat a televízió ostrománál s a Kossuth téren, a rendőrség beépített ügynökei szervezték vagy támogatták, hogy ezzel a szélsőjobboldali veszélyt dramatizálják, és egy új chartamozgalommal a szétesett koalíciót helyreállítsák. A szinte klasszikus összeesküvés-elméletet tálaló cikket a kritikusok (Buda Péter, Gábor György és Fodor Zsuzsa július 25-én) - a szerző személyétől függetlenül - joggal támadták meg, mert Lányi "delejes konspirációs elméletei szövögetése közben a magyar társadalmat fenyegető jelenségről, a szélsőséges politikai nézetek és csoportok radikalizálódásáról, a jobboldali politizálás ebbéli felelősségéről s mindennek gyökeréről egy szót sem ejt, úgy téve, mintha a jelenség önmagában nem létezne, csupán ťrossz színpadi sminkkel elmaszkírozottŤ titkos ügynökök akciója volna. Ez már játék a tűzzel."

Egy nappal később Lévai Katalin, az a bátor MSZP-s európai parlamenti képviselő, akit július 5-én személyesen is fizikailag megtámadtak az utcai verekedők, írt egy szinte személyes levelet annak a Lányi Andrásnak, volt férjének, aki "már jó ideje" a baloldalról a jobboldali oldalra állt át. Ez a cikk emberileg lehet érthető, sőt megható, de érvelése politikailag ebben az esetben szerintem elfogadhatatlan. Lányi rövid válasza (július 30.). eltekintve a jámbor óhajtól, hogy szívesen látna "hasonló szóváltást egy jobboldali napilap hasábjain" semmitmondó. Fontosabb kérdést vetnek fel a kritikusok (Buda és Gábor) és a telefonon reagáló dühös olvasók, amikor a Lányi-féle "zagyvaságok" megjelentetését sajtóetikai, s jogi szempontból vitatják. Az ilyen teátrális, de a tényeket és érveket mellőző cikkeket a "Gyurcsanyphobia" jegyében elsősorban szélsőjobboldali portálokon vagy kiadványokban lehet olvasni. Véleményem szerint a cikk közlése ilyen formában, vagyis egyidejű kritikus állásfoglalás nélkül hiba volt.

A másik, politikailag kényesebb, de ugyanakkor összehasonlíthatatlanul jelentősebb cikket Debreczeni József írta Az elnök tisztessége címmel, melynek kiindulópontja az a vitathatatlan tény, hogy Sólyom László veje egyidejűleg lett két közintézmény - az ORTT és az obmudsmani hivatal - sajtókapcsolatainak intézője. Az optika azért különösen kínos, mert mindkét intézmény vezetőjét az elnök (az ORTT esetében a miniszterelnökkel közösen) terjesztette az Országgyűlés elé jóváhagyásra. Debreczeni kétségtelenül élesen s talán helyenként túl hosszadalmasan fogalmazott, de a tényállásban vitathatatlan egész oldalas cikkére Majtényi László Debreczeni tisztessége címmel ugyanolyan élesen, de sajnos nem meggyőzően - mert az alapkérdést elkerülve - válaszolt. Az a tény, hogy Sólyom veje nem a médiahatóság szóvivője, hanem "sajtósa", nem változtat a kínos helyzeten, s az is nyilvánvaló, hogy Debreczeninek talán nem kellett volna Majtényi egy meg nem nevezett ismerősét idézni, aki szerint Majtényi hosszú, az elnököt védő és dicsérő cikke az ÉS-ben 2008. január 28-án "ízléstelen" volt.

Ebben az esetben a Népszabadság szerkesztősége helyesen tette, hogy a köztársasági elnök személyét és magatartását több szempontból joggal kritizáló tanulmányt leközölte. Alexis de Tocqueville, a nagy francia gondolkodó írta több mint százötven évvel ezelőtt emlékirataiban a külügyminiszteri posztról való lemondása után: "A politikában minden úgy van, mint a háborúban. A látszat gyakran fontosabb, mint a valóság." Ezért van Debreczeninek persze igaza, hogy "a látszat Sólyom esetében rettenetes". Egy ilyen kettős kinevezése az elnök vejének közintézmények "sajtósának", melynek vezetőit, ha közvetve is, de Sólyom választotta ki, elképzelhetetlen lenne Bécsben Heinz Fischer vagy Berlinben Horst Köhler elnök esetében. S ha ilyen dolog mégis megtörtént volna, akkor egy példátlan botrányról írt volna a sajtó. Olaszországban persze más a helyzet, s ezért beszélhetünk a Sólyom vő esetében valóban a "berlusconizálás" kisugárzásáról.

A híresztelések és rágalmak mechanizmusával foglalkozó könyvében a francia tudós, Jean-Noel Kapferer ezeket "a világ legrégibb médiájának" nevezte ("Rumeurs", Paris 1987), s egy új kiadásban bizony a rendszerváltás óta sok magyar "anyag" is szerepelhetne. Ezek közé tartozik nyilvánvalóan a Kiss Ernő Horn Gyulát vádolja című hírösszefoglaló (július 30.), amelyben a nyugalmazott rendőrtábornok felelevenít egy tizenkét éves furcsa történetet arról, hogy Horn mint miniszterelnök leállíttatta az akkori pénzügyminisztériumi közigazgatási államtitkár (jelenleg igazságügyi és rendészeti miniszter) ellen folytatott titkos nyomozást.

A hír címe egyébként félrevezető: a volt tábornok az eredetileg a hvg.hu-nak adott interjújában nem Hornt, hanem alapjában Draskovicsot állítja pellengérre, aki viszont "súlyosan sértő, alaptalan rágalmakat" lát a cikkben, és a visszautasítást összekapcsolja azzal az emlékeztetéssel, hogy a tábornok ellen büntetőeljárás folyik ittas járművezetés s egyéb vádak miatt.

A címek továbbra is gyakran érthetetlenek vagy furcsák. Egy egész oldalas fontos cikket (július 31.) Nem elég ijesztő a HIV-fertőzés címmel közöl például a lap, noha a lényeg az, hogy tavaly ötven százalékkal nőtt a diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma. A szovjet társas taxik és a híres brit építész nevét nem ismerő olvasónak ugyanilyen érthetetlen a Marsrutka Sir Norman Fosterrel cím a hoszszú, Kazahsztánról és Nazarbajev elnökről áradozó cikk felett (július 19.). A szerző (Dunai Péter) egyetlen kritikus megjegyzése, hogy "a Nyugat egyes politikusai, beleértve némelyik amerikai szenátort, keveslik a demokráciát..." Véleményem szerint egy balliberális lap nem lehet politikailag színvak. A szélsőjobboldali jelenségek jogos és kimerítő kritikája (július 5. Turul-tüntetés, Jud Süss-vetítések stb.) nem jelenthet hallgatást vagy szépítést a "vörös csillagos" volt diktatúrák vagy a mai autoriter, sőt autokrata rezsimek esetében. A szerző szerint "mértéktartó" Nazarbajevet ugyanis tizenhat évi elnöklés után 2005-ben további hét évre "választották" meg állítólag a szavazatok 91,1 százalékával. Ami a családi korrupciót (Nazarbajev lánya a kormánypárt vezére), vezető ellenzéki politikusok meggyilkolását és a választási csalásokat illeti, jobb lett volna az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) vagy az Amnesty International jelentéseit s a világsajtó riportjait s nem csak egy orosz színházművészt idézni.

A Jevtusenko-jelenség című, a költő 75. születésnapjára írt üdvözletből hiányzik az utalás arra, hogy hol él ma a költő (még mindig Amerikában?), s mi a véleménye (ha van) az autoriter Putyin-rezsimről. Zavaros és ellentmondásos egyébkent Galló Béla Egyedül nem megy cikke egyebek között arról, hogy "diktatórikus szocializmusaink árnyéka még mindig rávetül a demokratikus szocializmus alternatívájára". Mindez a globális kapitalizmus kritikájával és Földes György (május 31.) esszéjének kritikus kommentálásával tulajdonképpen csak egy hosszúra nyúlt előétel a rövidre fogott, de félreérthetetlen "főfogás"-hoz, a Gyurcsány-ellenes, balról szervezett kampány "nemzetközi" mártással garnírozott újabb változatához.

Paul Lendvai
ombudsman@nepszabadsag.hu