Kávé cukorral

Kevés élvezeti cikket vizsgáltak meg annyira alaposan, mint a kávét. Ma már jól tudjuk, miért hasznos - többek között tágítja az ereket, csökkenti bizonyos daganatfajták kockázatát -, és azt is, hogy árthat a gyomornak, a szívnek és egy sor más szervnek. James D. Lane amerikai tudósnak a durhami Duke Egyetemről sikerült a kávé egy újabb hatását bizonyítania: megemeli a cukorbetegek vércukorszintjét.

Ehhez összesen tíz, átlagosan 63 éves, kettes típusú, tehát inzulinra nem szoruló cukorbetegnek a bőr alá ültettek egy apró műszert, amellyel 72 órán át folyamatosan regisztrálták a vércukorgörbét. Az egyébként ugyanazt evő, ivó önkéntesekkel kapszulában összesen 500 milligramm koffeint nyelettek le. Ez naponta négy csésze kávénak felel meg. Vagy nem: ugyanis a tíz önkéntesből öt csak placebót, azaz hatóanyag nélküli szert kapott, és a vizsgálat alatt még az orvosok sem tudták, ki mit vett be. A vércukorszint a kontrollcsoporthoz képest megnőtt, délben átlagosan 15 százalékkal, este pedig 26 százalékkal. A kísérlet szépséghibája, hogy még nem tudják pontosan, miért: lehet, hogy a koffein a glukóz leadását gátolja meg a vérből a szövetekbe, de van olyan teória, hogy az adrenalin nevű hormon mennyiségének növekedése miatt emelkedik meg a vércukor-koncentráció is.

A hírt felkapta a világsajtó, ami érthető is, hisz rengeteg a cukorbeteg, és rengeteg koffeint fogyasztanak, nemcsak kávé, de tea és számos más ital formájában is. Ám túlbecsülni azért nem kell. A cukrosok azért ihatnak kávét, csak mértékkel. Ennyi.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.