Jó hír: a konténereket szállító óceánjárók ötödével csökkentették a sebességüket, hogy ezzel is olajat takarítsanak meg. A fuvarozóknak a mai árak mellett ez fontosabb, mint hogy egy-két nappal hamarabb fussanak be a célkikötőbe. Most persze megkérdezhetik, ez miért jó hír, amikor magyar célkikötő gyakorlatilag nem is létezik. Mi a hasznunk abból, ha lassulnak a hajók? De a globalizáció korában minden mindennel összefügg.
Globális galamb
Ha drágul a szállítás, akkor a multinacionális cégeknek érdekük újra közelebb vinni a termelést a fogyasztókhoz. Mi, bár ezt nem mindenki érzékeli, a világ jobb módú részéhez, a sokat fogyasztókhoz tartozunk, földrajzilag is közel az egyik leggazdagabb régióhoz. Ha az olaj elég ideig marad drága, visszajöhet egy-két olyan ágazat, amely az elmúlt évtizedekben rövid közép-európai megálló után Ázsiába vándorolt: a bútor- és ruhaipar, a gépgyártás egy része. (A kohászat aligha, mert ahhoz érckészletek is kellenének.) Vagyis ha a változó árarányok kicsit megnyirbálják a globalizáció szárnyait, attól Magyarországon viszonylag jól fizető munkahelyeket lehet remélni. Az import drágulásával a nyertesek között lehet a mezőgazdaságunk, s újabb autógyárak érkezése is elképzelhető.
A tegnapi New York Times éppen a Tesla márkájú elektromos autó példáját hozza fel. A kis luxuskocsit az amerikai piacra szánják. Több mint négymázsás akkumulátorait Thaiföldön gyártották volna, innen akarták összeszerelésre Nagy-Britanniába vinni, hogy aztán Amerikában fejezzék be. Az új helyzetben viszont az akkumulátorokat is olcsóbb Kaliforniában gyártani, és az összeszerelést sem éri meg másik kontinensre kitelepíteni. A bérek közötti különbségeket ugyanis teljesen kiegyensúlyozzák a szállítási költségek. Hurrá, a magyar versenyképesség anélkül nő, hogy akár a kisujjunkat is meg kellene érte mozdítanunk!
Másrészt persze sokba kerül autózni, drágul a fűtés (nyáron a hűtés), illetve a piaci verseny szűkülésével gyengülnek az árakat féken tartó természetes mechanizmusok. Ezzel egyidejűleg megdrágulnak az olcsó, főleg Kínában gyártott tömegtermékek. Változóban a politikai széljárás is: erősödnek a protekcionista hangok, az amerikai elnökválasztási küzdelemben is téma lett, hogy meddig áll az Egyesült Államok érdekében a szabad kereskedelem. Dugába dőlt a mezőgazdasági vámtarifákról hét éve tartó dohai forduló, Kína és India saját termelői védelmében végleg összeveszett a vámok általános csökkentését sürgető Washingtonnal.
A globalizáció kora nem múlik el, de új, a szállítási költségek újabb csökkenéséig tartó szakasz kezdődik. A világgazdaságnak most kis időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon a megváltozott helyzethez. A magyar érdek azt követelné, hogy a lehetőségből a kormányzat és az ellenzék most (is) közösen igyekezzen az ország számára minél nagyobb előnyt kovácsolni. De ne legyünk telhetetlenek, nekünk már az is siker lenne, ha nem csuknánk be az ablakot a befelé tartó sült galamb előtt.