A felügyelet is kivizsgálja a diákmunkának álcázott ügyfélszerzést

Már a pénzügyi felügyelet figyelmét is felkeltették azok az esetek, amikor az ING-hez tartozó ügynökök úgy toboroztak új tagokat a csoport magánnyugdíjpénztárába, hogy diákoknak ígértek könnyű nyári pénzkereseti lehetőséget. A PSZÁF mellett a biztosító is folytatja belső vizsgálatát, a tisztességtelen közvetítőkkel pedig szerződést bont.

Az utóbbi időben több panasz is érkezett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) amiatt, hogy az ING ügynökei az ügyfeleket megtévesztő módon jártak el a magán-nyugdíjpénztári tagok toborzása során. Binder István, a felügyelet szóvivője lapunknak elmondta, hogy a PSZÁF nemrég elkezdett egy átfogó témavizsgálatot a pénzügyi termékeket közvetítő ügynökök működési gyakorlatának feltérképezésére. Ennek részeként a szervezet megvizsgálja a szóban forgó ügyet is az ING-nél, amely egyébként is szerepelt azon intézmények között, ahol a PSZÁF az ügynökök munkáját ellenőrzi - tette hozzá.

Mint arról nemrég beszámoltunk: az ING néhány ügynöke úgy toborzott új tagokat a biztosító magánnyugdíjpénztárába, hogy hirdetésekben keresett nyári munkára diákokat. A fiataloknak ki kellett váltaniuk az alkalmi munkavállalói kiskönyvet, s ezzel párhuzamosan be kellett lépniük valamelyik magánnyugdíjpénztárba, "véletlenül" éppen abba, amelyet a diákmunkát szervező ügynök képviselt.

Az ING-hez is több panasz érkezett ezzel kapcsolatban. A biztosító kivizsgálta az ügyeket és megállapította, hogy mintegy tíz szerződéses ügynöke a diákmunkákat olyan feltételekhez kötötte (például magán-nyugdíjpénztári belépéshez), ami etikátlan és összeegyeztethetetlen a cég üzletpolitikájával. Ezekkel a partnereivel az ING még július elején szerződést bontott, valamint ezzel egyidejűleg egy vezetői körlevélben felhívta összes ügynökének figyelmét arra, hogy mik azok a jogszabályi előírások és etikai irányelvek, amelyeknek meg kell felelniük. Úgy tűnik azonban, továbbra is vannak olyan közvetítők, akik nem veszik figyelembe a körlevélben leírtakat. Lapunk viszonylag rövid keresés után talált olyan ügynököt, aki még mindig az ING magánnyugdíjpénztárába való belépéshez köti a diákoknál az általa kínált munkalehetőséget. Sőt, a Meló-Diák diákszövetkezet két irodájában, Pécsett és Szegeden is hasonló módszerekkel toboroznak új tagokat.

A Meló-Diák pécsi honlapján például gyors és egyszerű pénzkereseti lehetőséget hirdetnek a diákoknak: a munka a leírás szerint abból áll, hogy az irodában ki kell tölteni egy adatlapot a jelentkezőnek, amiért 2400 forintot kapnak. Telefonon megkerestük a Meló-Diák pécsi irodáját és egyetemi hallgatóként érdeklődtünk erről a lehetőségről, amelyről az ügyfélszolgálatos hölgy - némi unszolásra - a következőket árulta el: egy adatlap kitöltéséről van szó, de ez csak azoknak szól, akik még nem magán-nyugdíjpénztári tagok. A lap kitöltése lényegében egy belépő- nyilatkozat az ING magánnyugdíjpénztárba, de nem kell aggódni, nem kell fizetni érte semmit - tette hozzá. Csak ki kell tölteni, és azonnal fizetnek érte 2400 forintot. A szegedi Meló-Diák irodában már óvatosabbak voltak, telefonos érdeklődésünkre azt mondták: erről a munkalehetőségről csak személyesen adhatnak felvilágosítást. Ellátogattunk az irodába, ahol a pécsihez hasonló ismertetőt tartottak az ING-pénztárba való belépésről.

Kovács Zsolt, az ING Biztosító értékesítési igazgatója lapunknak elmondta, hogy a mintegy tíz etikátlanul eljáró ügynök menesztésével nem áll le a belső vizsgálat a társaságnál. Az utóbbi napokban - a Népszabadságban nemrég megjelent cikket követően - is érkeztek hozzájuk bejelentések arról, hogy néhány közvetítőjük még mindig az említett módszerekkel toboroz magán-nyugdíjpénztári tagokat. Az jelenleg nem tisztázott, hogy ezek a bejelentések az intézkedéseket megelőző vagy azt követő időszakra vonatkoznak. Az ING ezeket a panaszokat is kivizsgálja, s ha bebizonyosodik, hogy az ügynökök tisztességtelenül jártak el, velük is szerződést bontanak - tette hozzá.

Emellett a biztosító egyéb módon is igyekszik kiszűrni a hírnevét csorbító közvetítőket. Az ING évek óta folyamatosan szondázza ügyfelei elégedettségét, ami azt jelenti, hogy telefonon arról érdeklődik, elégedettek-e a csoport szolgáltatásaival, valamint kíváncsi a szerződéskötés körülményeire is - fejtette ki Kovács Zsolt. Ennek eredményeként született az említett több szerződésbontás is, azaz az ezzel kapcsolatban alkalmazott ellenőrzési tevékenység már több mint egy hónapja is folyt, és azóta is folyamatos mind a belső ellenőrzések tapasztalatai, mind pedig a külső jelzések alapján. Ugyanakkor az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy a július elejei lépések eredményeként a problémás esetek száma gyakorlatilag nullához közelít - tette hozzá.

Az értékesítési igazgató a Meló-Diák szerepével kapcsolatban elmondta: az ING valóban kötött szerződést a diákszövetkezettel, amely a megállapodás keretében - a pénztárszolgáltató megbízottjaként - tagszervezési tevékenységet folytat. Az ING a többi közvetítőhöz hasonlóan megvizsgálja a Meló-Diák ügynöki gyakorlatát is, s ha kiderül, hogy tisztességtelenül járt-e, akkor a diákszövetkezettel is szerződést bontanak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.