Észak csillaga

Sokadik bravúrját produkálta Sebastien Loeb, aki a ralitörténet első ötszörös világbajnoka lehet. Ő az új évezred első nem északi autósa, aki meg tudta nyerni a Finn-ralit. (A navigátora sajnálatos halála miatt a versenyzéstől visszavonult, észt nemzetiségű Markko Martin volt az, aki 2003-ban megszakította a finn Marcus Grönholm győzelmi sorozatát.)

Jyvaskylából jelenti munkatársunk, Jakab József

Ennél nagyobb tettet csak akkor hajtott végre Loeb, amikor 2004-ben a Svéd rali történelmének egyetlen nem skandináv (továbbá nem finn) diadalát aratta. Ezúttal a finn pilóták (ezáltal a Ford) vadászterületén diadalmaskodott: ha az idén sorrendben hatodszor is világbajnok lesz, akkor azt a címet alighanem itt, ezen a hétvégén szerezte meg. A francia - akit elsősorban aszfaltmenőként tartanak számon, és aki ennek ellenére murvás pályákon képes legyőzni két finn riválisát - megérdemli, hogy a legnagyobbnak tartsák; lassan azt is el kellene felejteni emlegetni, hogy ez a mezőny erősségileg nem éppen az, amelyben Sainz, McRae, Mäkinen vagy Burns versengett: Loeb közéjük emelkedett. Vagy már előttük is jár...

A Ford nem titkoltan tarolni akart a Finn ralin, ehhez képest a pilóták és a konstruktőrök versenyében is kellemetlen vereséget szenvedett. A csapatkudarc már péntek reggel garantálható volt, amikor Jari-Matti Latvala kormányrúdja bemondta az unalmast. Maradt a remény Mikko Hirvonenben, aki azonban a biztató pénteki kezdet után szombaton nem tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy Loeb takarította előtte az utat. A szombati tíz gyorsaságiból a citroenes menő négyet nyert, Hirvonennek meg kellett elégednie három etapelsőséggel - a maradék hármat a versenybe egyéni pontszerzési esélyek nélkül visszaálló Latvala gyűjtötte be. A két nagy rivális közötti különbség nemhogy csökkent volna, inkább nőtt, ez pedig végképp megnyugtatta Loeböt.

A vasárnapi négy szakaszt csupán kötelességből rendezték meg, izgalom nem sok maradt. A francia olyannyira biztosan vezetett, hogy még egy megpördülés is belefért. Hirvonen hiába "adott" három másodpercet a franciának az utolsó, mindössze hat kilométeres szakaszon, így sem tudott közel kerülni vetélytársához, különbségnek a végére maradt kilenc másodperc. Ez pedig azt jelenti, hogy Hirvonen előnye az összetettben egyetlen pontra csökkent, ráadásul - ez sem éppen jó hír a finn és a Ford számára - aszfaltos versenyek következnek, ez pedig nem csupán az álmoskönyv szerint nem szerencsés számukra.

A Finn rali végeredménye: 1. Sebastien Loeb (francia, Citroen), 2. Mikko Hirvonen (finn, Ford), 3. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru), 4. Daniel Sordo (spanyol, Citroen), 5. Henning Solberg (norvég, Ford), 6. Petter Solberg (norvég, Subaru), 7. Matti Rantanen (finn, Ford), 8. Toni Gardemeister (finn, Suzuki).

Az összetett állása: 1. Hirvonen 67 pont, 2. Loeb 66, 3. Atkinson 37, 4. Sordo 35, 5. Jari-Matti Latvala (finn, Ford) 34, 6. P. Solberg 23, 7. H. Solberg 20, 8. Gianluigi Galli (olasz, Ford) 17.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.