- Az idén január elsején megfogadtam, hogy soha többé nem könyörgök pénzért, és nem sírok a médiában, hogy hiányos a rendezvény büdzséje - mondja Márta István, a Kapolcsi Művészeti Fesztivál igazgatója.
- Megtartottam a fogadalmam. Meg is lett az eredménye: nem jött össze a pénz.

Annyiszor kiáltott már farkast az elmúlt években a Művészetek Völgye igazgatója, hogy sokaknak talán fel sem tűnt: az idén tényleg összedőlt a mutatvány. Ebben az évben például elmaradtak a rockkoncertek a monostorapáti focipályán, nem szólalt meg a világzene a kőfejtőben, üresen árválkodott a korábban zenei-színházi programoknak otthont adó Klastrom, de a Bárka Színházat is hiába keresték a nézők. Ennek következtében valósággal síri csöndbe burkolózott Pula, Taliándörögd és Öcs. A kihalt falvak fesztiválidőben szomorú látványt nyújtottak.

Az okok ismertek. Természetesen a pénzhiány faragott a Művészetek Völgyéből az idén Kapolcsi Bűvészeti Napokat, és az is köztudott, hogy az állami támogatások elmaradása miatt borult fel a korábbi években is csak nagy nehezen összetákolt fesztiválbüdzsé.

Így aztán erre az évre - amely egyébként jubileumi lett volna, de a huszadik évforduló megünneplését Márta István egy huszárvágással áttolta jövőre - a kapolcsi rendezvény összezsugorodott. Minden kisebb lett, mint az elmúlt években. Tavaly közel 200 millió forintból gazdálkodtak a szervezők, az idén alig 60 millió forint volt a pénzügyi keret. Egy évvel ezelőtt 1600 kulturális program jutott a tíz napra, az idén - a nagyvázsonyiakkal együtt is - csak hétszáz. Az elmúlt évben 540 völgymunkás tevékenykedett a hét faluban - Kapolcson, Pulán, Taliándörögdön, Öcsön, Vigántpetenden, Monostorapátiban és Nagyvázsonyban -, most csak 140 segítőre volt szükség.

Érthető, hogy a szervezők a technikailag legköltségesebb műfajokon, így a színházi előadásokon és a koncerteken spóroltak, ezekből a Bűvészetek Völgyének kevés jutott.

Ennek ellenére a látogatóknak a fesztivál mostani minimálverziója mintha jobban tetszett volna, mint a korábbi évek grandiózus rendezvényei. Nem véletlenül. Először is újra élhetővé vált Kapolcs. A régi völgyjárók úgy érezhették magukat, mintha visszarepültek volna az időben tíz évet. Arányaiban több lett az amatőr művészeti produkció, ezzel együtt családiasabb lett a hangulat. A látogatottság a tavalyi 250 ezerről mintegy 50 ezerre csökkent, ami azonnal meglátszott az infrastruktúra kihasználtságán. Újra lehetett például parkolóhelyet találni anélkül, hogy kilométereket kellett volna gyalogolni a programhelyszínekre. Be sem dugult a völgy, az autók normális tempóban közlekedhettek a falvak között.

Megváltozott - egységesebb lett - a közönség is: mintha Kapolcsot visszafoglalták volna az egyetemisták, a népművelők, a bölcsészek, a szociológusok meg a pedagógusok, miközben eltűntek a tinik, a terepjárósok meg a sznobok.

Bár a legdrágább aktuális sztárok nem látogattak el a Bűvészetek Völgyébe, de a saját műfajuk "völgyszerelmes" nagyvadjai közül sokan nem hagyták cserben a fesztivált, és annak ellenére felléptek az idén is, hogy nem kaptak gázsit.

- Dehogynem kaptak. Pénzt ugyan nem, de nagyon is "zsíros" fellépti díjakat osztogattunk - mondja Márta István.
- A nagyvázsonyi pék naponta 30-40 kiló kenyeret ajánlott fel, egy kapolcsi lakos pedig hozzá házi disznózsírt. Minden egyes művész egy tálca zsíros kenyeret kapott. Volt, aki felfalta, mások szétosztogatták a nézők között.

A zsíroskenyér-kúrán Hobo, Palya Bea, Eperjes Károly, Másik János mellett részt vett például az Amadinda együttes, a Budapest Ragtime Band és a Mendelssohn Kamarazenekar is.

A legfőbb kérdés most már az, hogy mi lesz jövőre. Akármilyen jól sikerült is a zsíroskenyér-fesztivál, nehezen lenne megismételhető. Legalábbis odaveszne a varázsa. Maga a fesztiváligazgató is bizonytalannak tűnik, hiszen a tíz nappal ezelőtti megnyitón még azt ígérte, hogy 2009-ben egy hónapig tart majd a Művészetek Völgye, ám a rendezvény sorsáról tartott kapolcsi fórumon már jóval visszafogottabban nyilatkozott.

- Nagyon sok még a kérdőjel - mondja Márta István.
- Hamarosan leülünk majd, hogy a szervezők, a környéken lakók és a polgármesterek együtt tisztázhassák, érdemes-e folytatni a dolgot. Ha közösen úgy döntünk, hogy megyünk előre, akkor viszem tovább a zászlót.