A szerény körülmények között élő polgár egyre több helyen azt látja, hogy az a pénz, amit az állam az ő adójából a legszegényebbeknek szán, javarészt a környékén élő leggazdagabbak és legtisztességtelenebbek zsebébe jut. Az uzsorásokéba.
Az állam és hitele
A segély arra való, hogy a rászorulók életét fönntarthatóvá tegye s őket a teljes kilátástalanságtól megóvja. A rászorulók élete az uzsorások közbejöttével azonban végképp fönntarthatatlanná és kilátástalanná válik, a szerény adófizető nyugalma és javai pedig annál nagyobb veszélyben vannak, minél több kilátástalan helyzetű ember él körülötte, akinek se kenyere, se jövője, se vesztenivalója.
A létminimum töredékéből, részben bizonytalan és alkalmi jövedelmekből élők folyvást a szakadék szélén járnak. Bármi megbillentheti őket. Beomló tető, betegség, a legcsekélyebb váratlan kiadás, veszteség és a kilátástalanságban könnyen kialakuló függőség. Az uzsorásé az egyetlen kéz, amiben egy pillanatig megkapaszkodhatnak, mielőtt még mélyebb szakadékba lökné őket.
Az uzsorás kezét csak az állam lökheti el, és csak akkor, ha a magáét odanyújtja. Mindenkinek, aki a mostani helyzetet elviselhetetlennek és vérlázítónak tartja, azért kell drukkolnia, hogy ez sikerüljön. A hitelképtelen embereknek adott, gyakorlatilag kamatmentes, kisösszegű kölcsönök, melyek feltételeit az állam határozza meg, erre valók. Ezek nélkül a helyzeten javítani nem lehet.
A helyzeten persze mindig csak részben lehet javítani, és csak több föltétel teljesülése esetén. A kis hitelek arra jók, hogy ne kerüljenek az uzsorások markába, akik még nincsenek benne, s kicsit több esélyük legyen a szabadulásra azoknak, akik már benne vannak. De ha nem teremtik meg az uzsorások, a pénzbehajtók elleni hatékony föllépés feltételeit, akkor a kis hitelek jelentős része is hozzájuk kerül. A két föltétel összetartozik.
A tudatos és öntudatos törvénysértésben élenjáró monoki polgármester az uzsorás maffiózók hatósági megfékezésének lehetőségével nem számol. Azt mondja, ha pénz kerül a rendszerbe, az föltétlenül a bűnözőké lesz. Adjanak pénz helyett dohányra, szeszre nem beváltható étkezési jegyet, és bízzák az önkormányzatokra, hogy eldöntsék, ki érdemli meg a segítséget. Ez az az életközelinek látszó, de teljesen életidegen demagógia, amivel a reális megoldásokkal és a saját érdekeikkel szembe lehet fordítani a rászorulókat felülről, a jól élőket alulról néző polgárokat. Juttatásként, alkalmi segélyként lehet adni étkezési jegyet, vagy természetben bármit. De olyan hülye nincs, aki elfogad étkezési jegyet kölcsönbe, hogy aztán pénzben fizesse vissza. Az uzsorás az akut készpénzhiányból él. Az uzsorakölcsön iránti kétségbeesett keresletet csak készpénzzel lehet csökkenteni. Akinek készpénz kell, az étkezési jegyből is pénzt csinál, csak veszít rajta. És az a nyereség is az uzsorásé lesz.
Ha pedig a jogosultságot nem objektív és általánosan érvényes feltételekhez kötnék, hanem annak megállapítását az önkormányzatokra bíznák, akkor a rászorulókat tökéletesen kiszolgáltatnák a helyi döntéshozók önkényének. Ki hiszi el, hogy az önkormányzatok vezetői önérdeküktől függetlenül döntenének, s nem használnák ki a rászorulók kiszolgáltatottságát politikai és nem politikai haszonszerzésre?! Gondolja meg a kedves olvasó: ahol pár száz forintos csomagocskákkal veszik a szavazatokat, mit lehet ott kapni egy olcsó kölcsönért! Az uzsorások kezét csak tiszta kézzel lehet félreütni. Az állam hiteléről van szó.