Távolban felsejlik a görög szárazföld, jóval közelebb pedig két homokos lábfejet látok, amelyek kétségkívül hozzám tartoznak. Már egy hete töltöm így a napjaimat vízszintesben, a tengerre nagyjából merőlegesen. Fejem fölött vesszőből font napernyő, a kezemben pedig egy hűs, Szex a fövenyen elnevezésű koktél. Érdekes színe van neki, fönt sárgának indul, s ahogy haladunk lefelé egyre sötétedik, majd átmegy teljesen vörösbe. Ez már ma legalább a harmadik, innen tudom, hogy nemsokára fel kell tápászkodnom az ebéd miatt. Így megy ez napról napra.

Hátam mögött meredek sziklafal tör az ég felé, a tetején, a kacsalábon forgó paloták egészen a meredély széléig merészkednek. Állítólag Abramovicsnak is itt van egy háza valahol. Sőt, beljebb, a sziget belsejében, a Sissy-kastély tövében az idegenvezető szerint egy híres magyar bankárnak is van palotája. De azt is hallani lehet, hogy elég régen nincs mozgás körülötte, mert a híres magyar bankár éppen 15 éves börtönbüntetését tölti, de ha harmadolnak neki, hamarosan újra a régi fényében tündöklik majd ez a magyar vonatkozású, sok turistát vonzó, nem mindennapi látványosság.

Egyébként már két napja azon filózok, hogy vajon mi lehet otthon. Próbálom elhessegetni a gondolatot, de hiába. Tegnap este már csak egy hajszál választott el attól, hogy felhívjam valamelyik haveromat, ugyan mesélje már el legalább néhány mondatban, hogy mi a helyzet a kis hazában. De aztán nem tettem, szerencsére győzött a jobbik énem, amelyik szilárdan elhatározta, hogy két hétig kikapcsolja magát a magyar valóságból, ha törik, ha szakad.

Hol is tartottam? Ja, a palotáknál. Épp a nyaralás előtt olvastam egy cikket, amelyik azt jósolta, hogy rövidesen bedől a magyar ingatlanpiac. Vajon bedőlt-e már? Lelki szemeim előtt megjelenik, ahogy hazafelé röptémben ülök az ablaknál, miközben a gép ereszkedik Budapest felett, és ameddig a szem ellát, mindenütt bedőlt ingatlanok. Mint egy szőnyegbombázás után...

Eh, hagyjuk, elhessentem a rémképet, kortyolok inkább a koktélból. Balról három csaj sétál be a képbe. Egyidősek lehetünk ők hárman együtt, meg én. Teljesen felhőtlenül viselkednek, szaladgálnak, ugrándoznak, nevetgélnek, és felül semmi. Erről jut eszembe, hogy vajon tényleg elszaladtak-e a húsárak otthon, mint ahogy az ezzel kapcsolatos gazdasági elemzések jósolták a hazai lapokban? Lelki szemeim előtt megjelenik, ahogy az ingatlanpiac rádől a húspiacra...

Elhatározom, hogy a lelki szemeimet is becsukom, elvégre kikapcsolódni jöttem ide, nem rémképezni. Fekszem hát a fövenyen, szürcsölök egyet-egyet a jéghideg koktélból, és hallgatom a tenger mormolását elölről, a kabócák harsogó ciripelést hátulról.

Érdekesek egyébként a kabócák. Tulajdonképpen apró, jelentéktelen állatok, de akkora zajt csapnak, hogy néha majd belesüketül az ember. Mintha az egész világ csak róluk szólna. Erről jut eszembe, mi lehet otthon a Magyar Gárdával? Menetelnek, masíroznak, mit csinálnak?

Na, ebből elég! Becsukom a lelki füleimet is, és megpróbálok nem gondolni semmire. Az az igazság, hogy jó-jó, szép, meg minden, mondhat bárki, bármit, de azért mégiscsak halálra idegesít engem ez a Korfu.