Négymillió rubel alatt (1 rubel kb 7 forint) nincsen lakás Moszkvában, ahol az ingatlanok négyzetméterenkénti ára már 140 ezer rubel felett jár. És egyelőre nincs jele annak sem, hogy elérte volna a maximumot. - Így is elkel minden. A cégünk már Moszkván kívülre terjeszkedik és átvesszük a félbehagyott építkezéseket is - mondja a PIK-gruppnál dolgozó, nevét titkoló alkalmazott. Cserébe bevallja, hogy neki sincs lakása, és el nem tudja képzelni, hogy valaha is lesz.

Az elmúlt tíz év alatt megtízszereződtek az orosz főváros ingatlanjainak árai. Függetlenül attól, hogy a 11 milliós város melyik részén, milyen épületben kínálnak lakást, az átlag orosz számára a vásárlás egyre reménytelenebb.

"Átalakításra váró 42 négyzetméteres lakás egy 16 emeltes ház második emeletén. 6,7 millió rubel" - hirdeti az ingatlanközvetítő, egy város széli körzetben fekvő lakásról. (Amit a cég csak a 15 ezer rubeles előszerződés megkötése után engedne megtekinteni.) A 16 kilométerre fekvő központ felé közeledve az árak természetesen emelkednek, hogy a város szívében elérjék akár a 450 ezer rubeles négyzetméterenkénti árat. Vagy meghaladják.

Olcsóbb megoldásokat kínálnak az építés kezdeti szakaszában kifizetett lakások. Igaz, kockázatosabbak is, ahogyan ezt az országosan 200 ezer megkárosított befektető ténye is mutatja. Több városban a hatóságok által nehezen tűrt tüntetéseket, éhségsztrájkokat szerveznek, meg nem épült lakásaikat követelve. - A befektetők valóban bizalmatlanok, de a piac lassan megtisztul a komolytalan cégektől - mondja a Velesz-Kapital ingatlanfejlesztő alkalmazottja. A cég már négyzetméterenként 71 ezer rubelért kínál egy év múlva megépülő lakásokat a város külső kerületeiben. A Velesz-Kapital a "szociális áron" forgalomba hozott lakások mellett a tehetősebbekre is számít, akik köreiben a lakások helyett egyre népszerűbbek a családi házak. A Moszkván kívül, zöldmezős beruházásként létrejövő, bekerített, őrökkel védett településeken a cég 450 négyzetméteres téglaházakat kínál 1,3 millió dollárért.

Akinek kevés a pénze, szobát is vehet. Igaz, ez sem olcsó. A Szovjetunióból visszamaradt "kommunalkák" - a több családnak szobánként otthont adó lakások - piaca szintén virágzik. Az elmúlt 18 évben ezek éppúgy magánosíthatók lettek, mint az önálló lakások, szabadon adhatók-vehetők.

Első látásra paradox módon minél kisebb a kommunalka, annál értékesebb. A magyarázat kézenfekvő: egy négyszobás kommunalkában több emberrel kell megosztani a közös helyiségeket - konyha, fürdőszoba, mosdó - mint egy két szobásban.

Utóbbiban a négyzetméterenkénti ár így a 120 ezer rubelt is elérheti, egy metróhoz közeli, külvárosi panellakásban is.

- Á, a szomszédokkal nincs baj. A másik szobában egy idős asszony lakik két felnőtt lányával. Az egyiknek néha itt az élettársa is. Ja, és van két macskájuk - legyint Pavel, de aztán 18 négyzetméteres szobájának belső sarkába invitál, hogy árnyalja a helyzetet: az egyik lány elég sokat iszik. Az eladandó szobáját Pavel nem dicséri agyon - úgy érzi, 15,4 millió forintnak megfelelő összegért világos, hogy az ember nem luxuslakást kínál - persze, nehéz is lenne az ágy mellett mocskossá dörgölt falakat, a repedező plafont és a helyenként felpúposodott parkettát néhány jó szóval észrevétlenné tenni. (Különösen, ha az ember már úgy is kénytelen volt átverekedni magát a barátságtalanul sötét, lepusztult lépcsőházon.) Pavelnek nincs munkája, feleségével és két kislányával él itt. És tavalyig anyjával aki "életében nem hagyta, hogy felújítsam a lakást", mondja, furcsa közönnyel. Csak egy gipszfalat sikerült kiharcolnia, amivel két részre osztotta a szobát, ahol még két hűtő is helyet kapott, hogy ne kelljen mindenért a közös konyhába menni.

- A számlát mindig el kell tenni, ha valamit veszünk a közös helyiségekbe, különben a szomszédok sosem fizetnék ki. Határozottan kell követelni - árulja el a stratégiát Pavel. - Vagy nem hagyni, hogy használják. Nekünk például saját edényszárítónk van - mondja büszkén és a konyhában álló műanyag fogasra mutat. A pult felülete is fel van osztva a két szoba között, magyarázza Pavel. A köntösben a konyhaablaknál dohányzó szomszédlány rá sem hederít, ahogy Pavel is levegőnek nézi őt.

- Nemsokára elköltözünk, és fele ennyiért veszünk egy szobát Moszkván kívül - ábrándozik a szobatulajdonosként tulajdonképpen milliomos kommunalkalakó, miközben kikísér az omladozó, romos, rossz szagú lépcsőházba.

Aki azonban szobát sem tud magának venni, annak az albérlet marad. Egyre drágábban. Havi 22 ezer rubel alatt egyszobás lakások sincsenek, két év alatt megduplázódtak az árak. Bár a fizetések Moszkvában az országos átlag kétszeresét is elérik - egy középiskolai tanár 25-30 ezer rubelt is megkereshet - önálló lakásbérlésre a legtöbben képtelenek lennének.

Nem véletlen, hogy a májusban kormányfővé lett államfő, Vlagyimir Putyin és utódja, Dmitrij Medvegyev otthonteremtési nemzeti programot hirdetett. Az igényekhez képest lassan épülő lakások azonban nem kínálnak gyors megoldást a növekvő népességű fővárosban. Ráadásul az ingatlanárak emelkedése révén egyre nagyobb a kísértés, hogy a központban fekvő ingatlanokhoz a szovjet időkben jutott kevésbé tehetőseket adminisztratív eszközökkel - az épület rossz állapotára való hivatkozással - kiszorítsák a hatóságok, új - és természetesen csillagászati összegért piacra dobható - házak építését lehetővé téve. De az áremelkedés miatt a nyomás már a város szélén túl is egyre erősödik. Ennek leglátványosabb példája Butovo volt, ahol a kis faházaikban - ám annál értékesebb telkeken - élőket csekély kárpótlást, egyszobás panellakásokat kínálva szorították ki, újabb toronyházak építése érdekében. A lakók és a rendőrség között összeütközésre is sor került, amit a hivatalos sajtó a "az egyes személyek önző mohóságának" állított be a "közérdekkel" - a lakásra várók tömegével - szemben.

Míg az ország népessége csökken - az elmúlt 18 évben 7 millióval fogyott, jelenleg 143 millió - a magasabb fizetéseket kínáló fővárosban egyre többen keresnek megélhetést. Moszkva ingatlanpiaca így elég, ha a lakást igénylők felső tizedére lövi be az árakat, egyelőre az is bőven lefedi a kínálatot. Ami gyorsuló ütemben maga után vonta az albérlet díjakat és a vidéki ingatlanárakat is. (Oroszország legtöbb városában is drágábbak a lakások, mint Budapesten.)

Az elmúlt években a lakásárak főként a Moszkvába érkezőket sújtották, akik rákényszerültek a vásárlásra, vagy bármilyen albérletre, ám az idő előrehaladtával a tősgyökeres fővárosiak is egyre inkább "bennragadnak" a szülői lakásokban, idővel házastársukkal és közös gyerekeikkel is megosztva saját, egykori gyerekszobájukat.

Vagy mennek sokadmagukkal albérletbe, posztszovjet kommunalkákba. Csak ezúttal már szigorúan piaci alapon.

Moszkva, 2008. augusztus