Petri Lajos említett alkotását amúgy – jóllehet a magyar kül döttség nagy reményeket nem táplált a művészeti verseny számokban – elismerő oklevél lel jutalmazták az 1936os, ber lini vetélkedőn. Amely... Na igen. Mintha a történelem va lóban ismételné önmagát; mintha a játékok – néhány bé kebeli kép dacára – soha nem lettek volna olyanok, amilyen nek anno Pierre de Coubertin megálmodta. A németországi rendezvényen, ugye, maga Hit ler parádézott kinyújtott kar ral, később jött az úgynevezett hidegháborúból adódó boj kottellenbojkott sztori; hogy manapság mi van, azt akár hagyhatjuk is. A legszebb azonban alighanem az, hogy a békebelinek nevezhető erő próbák sem zsákban futásról és lepényevésről szóltak, a vi lág ifjúságának önfeledtnek ki talált seregszemléje már akkor sem volt olyan, amilyen.

Az 1900as, párizsi viadalon – amint az elénk tárul – speciel háttérbe szorították az újkori játékok szülőatyját, és a kvázidilettánsok előrenyomu lása okán akkora zűrzavar ke letkezett a francia fővárosban, hogy Bauer Rudolf diszkoszve tő aranyérménél a zenészek az amerikaiak nemzeti dalát kezd ték játszani. Aztán magyar til takozásra elővették, s nekiáll tak – a törvényessé csak 1903 ban váló Himnusz helyett az osztrák „oldali” indulónak. Egek! Még élt – és virágzott?! – a Monarchia, ám Krúdy Szindbádja éppen e korról vá zolja keserűséggel, hogy kive szőben van már a hűség, a tisz telet, a becsület, a hazaszere tet... („Csak a szerelem az, amely képes visszavarázsolni a régen letűnt idők illúzióját.”) Úgyhogy azért – noha vonzó dásunk erős e periódus iránt – kellő önfegyelemmel és zseb kendőt hátrahagyva nézzük az elegáns környezetben köz szemlére tett anyagot.

Mit is mondjunk? Az E.ON és a Magyar Sportmúzeum aligha azzal a szándékkal állí tott ki képpel és szöveggel teli tablósorozatot, érkezés utáni hajelállós képet rejtő akkredi tálási kártyát, bajnok szignálta mezt és mást az energetikai cég Roosevelt téri épületében, hogy a legalaposabban bemu tassa az 1896tól 2004ig, azaz Athéntól Athénig terjedő idő szakot, ám ami „kevés” kint van, azt feltűnési viszketegség nélkül, pontos munkák alap ján, mintegy szívből kínálja az érdeklődőknek.

És érdeklődők vannak; naná, tudniillik hiába tudjuk már be téve mindenféle nagyon okos szakértő monológjából, hogy a sport globális cucc, s hogy min denki üzleteldoppingol (köze leg a globális nemzethalál!), lelkünk mélyén még él ben nünk az idealista kiscsákó, aki nek egyegy diadaltól, továbbá a vonatkozó Himnusztól gom bóc nőtt a torkában, s aki talán azért lett az, ami, mert nyári délutánokon kalandos körül mények közepette hőssé vált halandókról olvasott. Ott van mindjárt az 1904es tablón a 100 yardos úszóverseny rajtja; egyberészes fürdőruhában me legítő sportolók különféle póz ban állnak egy fastégen, mögöt tük egy hajó, tőlük jobbra egy vonat, s arra várnak, hogy az öltönyöskalapos bíró a meg annyi arra sétálgató polgár fi gyelmétől kísérve rajtot sípol jon. Aztán ott egy 1932es újság; A Mai Nap augusztus 6i szá ma, amely a lapfej alatti fel címében még azt hirdeti: „Két lepraeset fordult elő Bécsben”, címében viszont már az olim pia mint főesemény leglénye gét közli a nagyérdeművel: „Óriási küzdelmet igér a mai magyar–német vizipólómér kőzés”. S már ki is zökkenünk időbőltérből; emitt Kárpáti Rudolf fejszobra, amott a „Bu dapesti Torna Club tiszteletdíja Hajós Alfréd athéni győzelme emlékére (1896)”, hogy aztán a külvilággal akkor veszítsük el a kapcsolatot, amikor az alábbi okmány szövegét olvassuk (szintén 1896ból): „ISŐ FE RENCZ JÓZSEF, AUSZTRIAI CSÁSZÁR, CSEHORSZÁG KI RÁLYA STB. ÉS MAGYAROR SZÁG APOSTOLI KIRÁLYA Ő FELSÉGE NEVÉBEN. ÚTLE VÉL – KÜLFÖLDRE.”

Nézünk, tűnődünk, majd mosolygunk is, midőn a sport napilap eredeti, bekeretezett, 1936os összeredménylistájá nál a ránk (az utókorra) is te kintettel lévő szerkesztők főcí mére téved tekintetünk: „Vágja ki, őrizze meg!”

Hát persze hogy megőriz zük. Béke soraikra.