A hely­zet az, hogy en­nek az elv­nek Genf­ben nem si­ke­rült érvényt sze­rez­ni. Aki akar, le­pőd­jék meg: az Egye­sült Ál­la­mok ön­zése mi­att. De hal­lom már a kont­rát is: mi ugyan nem va­gyunk önzők, lám, egyez­mény­be fog­lal­tuk vol­na, hogy a kor­mány az ame­rikai far­me­rek­nek jut­ta­tott tá­mo­ga­tást en­­nyi­vel meg en­­nyi­vel csökken­ti. Re­kont­ra: nem sok­kal, de an­nak a nem sok­nak sincs ér­tel­me, hi­szen az élel­mi­szer­árak emel­ked­nek, s ami­lyen mér­ték­ben emelked­nek, olyan mér­ték­ben csök­ken au­to­ma­ti­ku­san a tá­mo­ga­tás. Szub­kont­ra: már bo­csá­nat, de a va­la­mi sem­mi­ért nem üz­let nekünk. Ha egy­szer csök­kent­jük a szub­ven­ci­ót, ak­kor cse­ré­be több pi­a­ci le­he­tő­sé­get aka­runk, pon­to­sab­ban egy dol­lárt, egy dol­lá­rért.

A WTO gen­fi-ta­vi ha­jó­ja azon fu­tott zá­tony­ra, mert In­dia (há­tában Kí­ná­val) jo­got for­mált ar­ra, hogy ha agrárimportja hir­te­len meg­nő ak­kor vám­ta­ri­fa-eme­lés­sel ri­as­­sza el az ex­por­tő­rö­ket, il­letve, ami a lé­nyeg, óv­ja meg az ol­csó im­port­hoz ké­pest drá­gán terme­lő ha­zai “gaz­da­tár­sa­dal­mat”. Az ame­ri­ka­i­ak, úgy hír­lik, ezt nem vél­tek el­fo­gad­ha­tó­nak.

Már­is az in­go­vány kel­lős kö­ze­pén va­gyunk. Igaz ugyan, hogy for­ma sze­rint az Egye­sült Ál­la­mok­ra há­rít­ha­tó a fe­le­lős­ség, de azért tes­sék meg­hal­la­ni azo­kat a halk tap­so­kat, ame­lyek az Eu­ró­pai Unió ag­rár­ter­me­lői fe­lől hal­lat­sza­nak. Nincs át­fo­gó egyez­ség, tehát az uni­ó­nak egy­elő­re nem kell tel­je­sí­te­nie azt az ígé­re­tét, hogy ag­rár­tá­mo­ga­tá­sa­it 8o szá­za­lék­kal, a fej­lő­dő or­szá­gok­ból szár­ma­zó ag­rár­im­port­já­nak vám­ja­it pe­dig 6o szá­za­lék­kal csök­ken­ti, akár önnön ver­seny­ké­pes­sé­ge ro­vá­sá­ra. Ez is ben­ne lett vol­na ugyan­is a “cso­mag­ban”. Na ne! (Ak­kor az EU-s ke­res­ke­dő nem hogy a 1o eurocentet, az ötöt is so­kall­ná a ma­gyar din­­nye ki­ló­já­ért.)

Hogy még ke­vés­bé láts­­sza­nak egy­sze­rű­nek a dol­gok, nyug­táz­ni va­gyok kö­te­les a kö­vet­ke­ző­ket. Azok, akik a sze­gény­pa­raszt­ja­i­kat (pár száz­mil­lió em­bert!) vé­del­me­zik most az ol­csón és/vagy erősen tá­mo­ga­tot­tan ter­me­lők döm­ping­jé­vel (an­nak a le­he­tő­sé­gé­vel) szem­ben, ép­pen­ség­gel elég so­kat pro­fi­tál­tak a min­den vá­mot mellő­ző sza­bad ke­res­ke­de­lem­ből, tá­gabb ér­te­lem­ben a globalizációból. Az, hogy Kí­na sok­szor már meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­lő­je a vi­lág­gaz­da­ság­nak, in­nen ere­dez­tet­he­tő. Ha nem csök­ken­tek vol­na minden át­fo­gó meg­ál­la­po­dás nél­kül az ipa­ri vá­mok, ho­gyan lát­nánk an­­nyi kí­nai ipar­ter­mé­ket a vi­lág ös­­szes lé­te­ző pi­a­cán?! És még­is, az új fe­no­mé­nek sok­ar­cú­ak. Egy­fe­lől szem­káp­ráz­ta­tó­an fej­let­tek (a pe­kin­gi olim­pia rész­ve­vői test­kö­zel­ből lát­hat­ják), más­részt sa­játjuk­nak tud­nak egy, zöm­mel az or­szág bel­ső ré­sze­i­be és nad­rág­szíjpar­cel­lák­ra szo­rult, elmaradott(an ter­me­lő) ag­rár­né­pes­sé­get. Nem le­het ró­luk nem tu­do­mást ven­ni. De az a dub­li­ni (pá­ri­zsi, bu­da­pesti) po­li­ti­kus ves­se az in­di­a­i­ak­ra és a kí­na­i­ak­ra az el­ső kö­vet, aki pusz­ta po­li­ti­kai okok­ból, fe­jet hajt­va a szent ha­gyo­mány előtt, nem az ag­rár­ter­me­lők ke­gye­it le­si! És a szent te­hén bű­vö­le­té­ben még csak nem is gon­dol ar­ra, hogy az ipa­ri vá­mok tör­lé­sé­ért cse­ré­be nyu­god­tan le­mond­hat­nánk a me­ző­gaz­da­sá­gi­ak­ról.

Aczél End­re|
eaczel@mail.eol.hu