Milyen állambiztonsági dossziék porosodnak még a titkosszolgálati irattárakban és miért? Milyen nemzetbiztonsági érdek fűződhet még több évtizeddel ezelőtt keletkezett dokumentumok, ügynökjelentések titkosságának fenntartásához? Remélhetőleg ezekre a kérdésekre is választ ad a Kenedibizottság jelentése. A titkosszolgálatok nál maradt állambiztonsági iratok feltérképezésével megbízott, Kenedi János kutató által vezetett szakértői testület lényegében befejezte a munkáját, és már készül a kormány elé kerülő jelentéstervezetük.

A testület felállítását kezdeményező SZDSZ komoly várakozásokat fűz a bizottság munkájához, nyilatkozta lapunknak Gulyás József nemzetbiztonsági szakpolitikus. – A posztkommunista országok közt az élen járunk az információs jogok korlátozásában, ezért az egykor megfigyeltek információs kárpótlása sem történt meg. Az állambiztonsági iratok jelentős része ma sem hozzáférhető, közel húsz évvel a rendszerváltás után, holott már nem fűződhet érdek ahhoz, hogy a pártállamban, a jogállami normák meg sértésével keletkezett állambiztonsági iratok ne legyenek elérhetők az egykor megfigyeltek, a kutatók és a nyilvánosság számára – hangsúlyozta Gulyás József. A korábbi irategyesítés során rengeteg állambiztonsági dossziét adtak át ugyan a titkosszolgálatok a levéltárnak, ám, mint arra Gulyás felhívta a figyelmet, indokolatlanul sok iratot is tartottak vissza, amit a levéltári jelentések is alátámasztanak.

Az iratfeltárás előzménye, hogy 2002 nyarán a parlament az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába rendelte egyesíteni a polgári és katonai titkosszolgálatok irattáraiban őrzött régi ügynökaktákat, jelentéseket, nyilvántartásokat stb., amelyek titkosságának fenntartásához már nem fűződik államérdek. A törvény alapján a szolgálatok több lépcsőben adták át az állam biztonsági dossziékat, az átadást egy háromfős, Gálszécsy András korábbi titokminiszter vezette testület felügyelte. A szolgálatok számára az MSZP és az SZDSZ által megalkotott törvény lehetővé tette bizonyos érzékeny dokumentumok visszatartását, s ezzel a lehetőséggel éltek is: az összes állambiztonsági akta egynegyedét, vagyis több száz iratfolyóméternyi dokumentumot tartottak meg maguknak. Ezen iratokról csupán egy jegyzék készült, amely nem tartalmazhatott államtitkot – érthetetlen kódszámot viszont annál többet… Bizonyos „szupertitkos” állambiztonsági iratoknak pedig még a jegyzékét sem nézhet ték meg az iratátadást felügyelők, sem a levéltárosok, csak egy arra kijelölt bíró. Az állambiztonsági levéltár több alkalommal szóvá is tette, hogy a visszatartott iratoknak nemhogy a tartalmáról, de még a jellegéről is alig kaptak tájékoztatást, így nem is perelhettek az átadásukért.

Nem volt könnyebb dolguk Kenediéknek sem. Az újabb bizottság azután alakult, hogy az SZDSZ tavaly javasolta az irategyesítés felülvizsgálatát, ezúttal nem egy volt titokminiszter, hanem civil felügyelet mellett. Ennek érdekében a koalíciós szerződés mellékletébe foglalták tavaly nyáron az iratfeltáró szakmai testület felállítását. Csakhogy a törvényi háttér – amely korábban sem kedvezett a feltárásnak – azóta nem változott. Kenedi korábban felhívta a figyelmet például arra, hogy az aktanyilvánosságról szóló törvény nem veszi figyelembe a Nemzetbiztonsági Hivatal titkos adattárát. Ráadásul a kormány is csak egy középgyenge felhatalmazást adott a bizottságnak, amely ennél fogva nem áshatott sokkal mélyebbre Gálszécsyéknél, a különösen  érzékeny dokumentumokhoz pedig csak igen komoly nehézségek árán férhetett hozzá.

Kenediéket az elejétől fogva próbálták elgáncsolni: eleve csak két hónapot kaptak a munkára (a megbízatásukat később meghosszabbították), de a tagok delegálása sem volt problémamentes. A munka kezdetekor ráadásul az egyik szolgálat gyakorlatilag megtagadta az együttműködést Kenediékkel, az állambiztonsági levéltár pedig azt tagadta meg a testülettől, hogy tagjai betekintsenek a náluk tárolt átadási jegyzékekbe. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága pedig az adatvédelmi biztos bevonásával próbálta megakadályozni, hogy a bizottság ne kezelhessen személyes adatokat.  Mindezek a problémák együttesen már meghaladták a „kellemetlenség” kategóriáját, a bizottságban néhányan a munka felfüggesztését helyezték kilátásba, s az SZDSZ szűk vezetősége is többször tárgyalt a bizottság munkája ellehetetlenítésének következményeiről. Végül a szolgálatok engedtek – de hogy mennyire, az csak Kenediék jelentéséből derülhet ki.

A titkosszolgálatok együttműködési készségére vonatkozó kérdéseink elől Gulyás József kitért, illetve csak annyit mondott: bizakodással tölti el, hogy a bizottság az elmúlt háromnegyed évben csendben dolgozhatott. Ez arra enged következtetni, jegyezte meg, hogy „megkapták a kellő segítséget a titkosszolgálatoktól”.

Kenediék jelentéstervezetéről a kormány dönt majd, illetve ennek ismeretében nyújthat be törvényjavaslatokat az SZDSZ, illetve a kabinet. Fodor Gábor pártelnökké választásakor jelezte, hogy prioritásként kezeli az ügynökkérdés rendezését, de a szabályozási tervekről egyelőre csak annyit tudni, hogy megkönnyítenék az iratok kutathatóságát, többek közt digitalizálnák, és az interneten hozzáférhetővé tennék az állambiztonsági dokumentumokat, ide értve az ügynöklistákat és a jelentéseket is. Gulyás József ennek kapcsán igyekezett hangsúlyozni abbéli reményét, hogy a kisebbségi kormány a jogszabályalkotás során is partner lesz, mint ahogy számít az ellenzéki kerekasztal másik három parlamenti pártjának támogatására is.