A roma holokausztról évtizedeken keresztül maguk az érintettek sem beszéltek, így sokáig nem volt a köztudatban, hogy a második világháborúban cigányok ezreit gázosították el a náci haláltáborokban. A Népszabadság hasábjain megjelent cikkek és tudósítások arról tanúskodnak, hogy az ünnep soha nem volt felhőtlen. Problémát jelent a valamikori áldozatok exhumálása, egy-egy emlékmű felállítása, a történelmi tények nem teljeskörű ismerete.
Emlékezés a roma holokausztra - Dosszié
1944. augusztus 2-án a nácik több ezer cigány férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg Auschwitzban. Az európai romák ezért ezen a napon emlékeznek a holokauszt (cigányul: pharrajimos) áldozataira. Egyes becslések szerint a kétmillió fős európai cigányság 10-30 százalékát irtották ki a háborúban származása miatt.
A magyarországi romák egy részét a komáromi Csillag-erődben gyűjtötték össze, később a munkaképes korú nőket és férfiakat deportálták. Az erődben sok ezer romát zsúfolt föld alatti bunkerekben, majd ezek megtelte után, a szabad ég alatt tartottak fogva ősszel és télen. A foglyokat ütötték, verték és korbácsolták. Iszonyú szenvedéseken mentek keresztül, emlékezetükben gyakran szörnyűbb kép él Komáromról, mint Bergen-Belsenről vagy Ravensbrückről.
A Roma Sajtóközpont 2000-ben adta ki a holokauszt 56. évfordulójára a túlélőkkel készített interjúkat tartalmazó kötetét „Ez az ég van otthon is” címmel. A Népszabadság ebből a kötetből három roma nővel készített interjút közölt „Roma lányok a holokausztban” alcímmel 2001. augusztus 5-én.
- Úgy mehettünk fel a vagonba, hogy csak cipő volt a lábunkon, egy szoknya rajtunk, meg a kabát…Reggel vittek, estére már ott is voltunk. Egyszer állt meg a vonat, mert szőnyegbombázás volt. Ott álltunk vagy két órát, de nem nyitották ki az ajtókat. Annyira reszkettek a vagonok, majd összedőltek. Mi meg ott bent reszkettünk. (...)
- Dachauban reggelig várnunk kellett. Vert minket a havas eső. Volt velünk olyan asszony is, akinek picije volt, még hónapos se. Verte azt is az eső, hó. Két ilyen pici is meghalt reggelre. Akkor kopaszra nyírtak mindenhonnan, ahol csak szőr volt, adtak ilyen fapacskert a lábunkra, meg egy vékony szoknyát és kabátot. Abban teleltünk ki. Reggelre feketekávét adtak minden nélkül. Ebédre krumplihéjat. Vacsorára megint feketekávét. (...)
- Egyszer egy asszony felhozott a konyhárul valahogy két répát. Meglátták, beállították az árammal teli drótok közé. Úgy fél méter lehetett köztük. Ott volt éjjel-nappal. De túlélte. Én még annyi verést nem láttam, amit az kapott egy náci nőtől, mikor kivették. Feltekerte a haját a kezére és a csizmájával rugdosta a hasát. Ilyenkor mindenkinek kinn kellett állni, hogy lássuk, mi történik, ha valaki lop. Meg ököllel verte a szemét. Abból többé nem volt ember. Aki visszaszólt, abból többet nem volt ember. Azt úgy megverték. Rengeteg sok népet avval tettek a föld alá.
A történészek cikkükben állították: „Bár a két áldozati csoport sorsa sok tekintetben hasonló volt, lényeges különbség, hogy a zsidókkal ellentétben a nácik sohasem törekedtek valamennyi roma kiirtására. Míg korra, nemre, vallásra és állampolgárságra való tekintet nélkül minden zsidót halálra ítéltek, addig jelentős roma csoportokat (például az iszlám hitű bosnyák és bolgár cigányokat) egyáltalán nem üldöztek.”
Ezzel az állítással Bársony János vitába szállt, véleménye szerint az igazság az „hogy Himmler 1942. decemberi Auschwitz-parancsa után a faji alapú népirtás a Németország által elérhető valamennyi romát veszélyeztette.” Bársony kifejtette: „az üldözés intenzitása ideológiai és hadműveleti okok miatt sok náci bábállamban kevésbé volt hatékony… a romákat „csak” a „felsőbbrendű faj tisztasága” végett és az „örökletes bűnözői „ hajlam hazugsága alapján igyekeztek kiirtani…”
A történészek cikkükben megállapították, hogy „ A rendészeti fellépés nálunk (Magyarország) is elsősorban az ún. "kóbor cigányokra" korlátozódott.” Bársony szerint erről szó sincs, véleménye szerint „fejméretek, orrméretek, bőrszín, „vértisztaság” stb. alapján szelektálták a romákat.”
Újabb vitatkozási pontot jelentett, hogy a Kádár-Vági szerzőpáros az áldozatok számát úgy datálta, hogy az a kétmillió fős európai cigányság 10-30 százalékát érintette. A magyarországi roma áldozatok számát 5000 főre becsülték, míg az üldözötteket több tízezerre. Bársony ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a cigány áldozatok számát nehéz megbecsülni, mert a kutatások kezdeti stádumban vannak, óvatosan fogalmaz, csak annyit jegyez meg, hogy „ A történészi becslések több tízezer, esetleg több százezer áldozatot valószínűsítenek.”
A cikkben a történész szerzők rámutatnak, hogy „Előfordult, hogy a magyar zsidók és romák az ellenkező oldalra kerültek. - Több tucat visszaemlékezés szerint a német roma kápók különösen brutálisan bántak a birkenaui cigány táborba hurcolt magyar zsidókkal: botokkal ütötték őket, sokakat agyonvertek, ellopták élelmüket, erővel elvették a cipőjüket. Az atrocitásokat számos zsidó, a kápók cigány származásával magyarázta.
„Ezt a kijelentést ízléstelennek tartom” – reagál erre Bársony, majd így folytatja: „Nyilván lehettek kegyetlenkedő roma származású keretlegények, kápók, munkafelügyelők, mint ahogy a cigány munkaszolgálatos századok zsidó származású munkavezető mérnökei, orvosai között is lehettek ilyenek, s az sem biztos, hogy minden zsidó származású kápó jól bánt a lágerek roma foglyaival Fawensbrückben, Dachauban, Sachsenhausenben stb.”
Temetetlenül
Halálukat sem veszik halálszámba
Révész Sándor két hónappal később "Emberszám – halálszám" c. cikkében (2005. október 8.) szintén arról értekezett, hogy a cigány áldozatoknak még mindig nem állítottak méltó emlékművet a Csillagerődben.
”Ki hinné, hogy egy város honlapján egyetlen szó sem esik arról, hogy a település legfőbb nevezetessége sok ezer fajüldözött szenvedésének, halálának színhelye volt? Senki, ha nem a roma holokauszt, a pharrajimos kitüntetett helye lett volna a komáromi Csillagerőd, ahol föld alatti bunkerekben és a szabad ég alatt, csikorgó hidegben, szinte meztelenül, táplálék és víz nélkül zsúfolták össze a romákat, és a tömegesen pusztuló cigány gyerekeket latrinákba hajigálták....A zsidókat a második világháború után nem lehetett többé nem emberszámba venni. A cigányokat lehetett. Most is lehet. És akiket nem vesznek emberszámba, azoknak a halálát sem veszik halálszámba. Ezért tart a pharrajimos kutatása ott, ahol. Néhány elkötelezett ember többnyire „szabadidős tevékenységként”, minimális segítséggel próbálja összegereblyézni a tényeket.”
Az első emlékműavatások
Kezek a szögesdróton: 2004-ben Pécsen, Hódmezővásárhelyen és Budapesten emléktábla avatásra került sor: „Rémült, meggyötört, megalázott arcok, csonttá soványodott testek, rimánkodó, fohászkodó, szögesdrótba kapaszkodó kezek, sínek, rácsok, tört vonatkerék és egy kémény - ezekből a képi elemekből épül fel a Pécsett álló Roma holokauszt-emlékmű. A három méter magas, kilenc tonnás, négyoldalú relief a mohácsi Horváth Zoltán Jenő roma képzőművész munkája. Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke a Népszabadságnak elmondta: mostantól - minden év augusztus másodikán, a roma holokauszt napján - ennél a márványoszlopnál emlékeznek majd meg a haláltáborokba hurcolt, baranyai cigányokról.
Emlékezés cigány áldozatokra: Hódmezővásárhelyen szintén emlékoszlopot állítottak a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére. Erdélyi Miklós, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság helyi titkára arra szólította fel a politikai erőket: úgy politizáljanak, hogy a közéletből örökre tűnjön el a rasszizmus és az antiszemitizmus.
„Küzdeni a kirekesztés ellen”: Lengyelországba, az egykori auschwitzi koncentrációs táborba, egy megemlékezésre indult az a kétszáz ember, aki előzőleg felavatott Budapesten az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) épületén egy - a roma holokauszt áldozatai előtt tisztelgő - emléktáblát. "El kell hogy fogadjuk a másságot, és ezzel egy időben küzdenünk kell a társadalmi egyenlőtlenségek, kirekesztések ellen" - mondta a budapesti megemlékezésen Göncz Kinga esélyegyenlőségért felelős, tárca nélküli miniszter.
- A vészkorszak óta eltelt hatvan esztendő ellenére sem hajthatjuk nyugodtan álomra a fejünket - mondta Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, aki szerint napjainkban is tapasztalható szélsőséges, rasszista megnyilvánulás a romákkal szemben.
- Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője, országgyűlési képviselő arra figyelmeztetett, hogy "a holokauszt megmutatta, milyen tragédiához vezethet, ha a gyűlöletnek szabad utat adnak".
- Nem a származás, hanem aszerint kell véleményt mondanunk, hogy "ki a jó ember, és ki a rossz" - mondta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, az MSZP fővárosi elnöke, aki szerint a globalizált világban "mindenki kisebbségi".
- Európa és benne Magyarország akkor elfordult keresztény gyökereitől - jelentette ki Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke, aki hozzátette: "azoktól az elvektől fordultak el, amelyek megakadályozhatják e szörnyűségek megtörténtét, megismétlődését".
- Viniczai Tibor, az MDF elnökségi tagja arra emlékeztetett, hogy "nem feledhetünk senkit, akik a vészkorszakban haltak meg".
Harc a felejtés ellen: 2007-ben a legnagyobb ellenzéki párt vezetője Orbán Viktor is megszólalt „amikor visszatekintünk a múltra, a jelenhez és a jövőhöz szólunk". Auschwitz után többé semmi nem lesz már ugyanaz - idézte Elie Wiesel szavait a Fidesz elnöke, hozzátéve: "hatvankét év telt el, de a holokauszt pusztítását mégsem tudtuk feldolgozni, hiszen a magyar kultúra és a magyar élet még ma, ennyi idő után is szédül a vérveszteségtől".
Daróczi Ágnes a Nehru parkban levő roma emlékműnél olvasta fel azt a - 60 roma értelmiségi által aláírt - nyilatkozatot, melyben a közjogi méltóságok és politikusok figyelmét arra hívta fel, hogy a cigányság ma is kitaszítottságban és nagyon súlyos helyzetben él. Ezért felelős döntések meghozatalára szólítja fel a kormányt és a parlamentet.
Tesvérgyilkosság volt…: 2007-ben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a roma holokauszt emléknapja alkalmából írt levelében így fogalmaz: - Amikor valaki ma, Magyarországon cigánybűnözésről beszél, szóval és gondolattal a cigányok vagy más honfitársaink kirekesztésére törekszik, ugyanabba a folyóba készül belelépni, amelybe ez a nemzet egy emberöltővel ezelőtt már belelépett. És amelyből csak gyász és szégyen származott. Magyarország soha többé nem hagyja magára egyetlen polgárát sem, nem engedi megismétlődni azt, ami több mint hatvan évvel ezelőtt megtörtént. A holokauszt vagy - ahogyan a cigányok nevezik - a porrajmos kétszeresen nemzeti tragédia: magyarokkal történt, és a bűnösök között is voltak magyarok. Testvérgyilkosság volt, egyike az emberiség legnagyobb bűneinek” - írta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a vészkorszak nem fizikai, hanem verbális és szellemi erőszakkal kezdődött.
