Viharossá vált az MTV tendere

A négy induló közül már három a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult a Magyar Televízió (MTV) IT-alapú, HD minőségű műsorgyártó rendszerének kiépítésére kiírt tendere miatt. A Rexfilm Kft., Somos Video Kft. és a Kész Kft. alkotta konzorcium, valamint a fővállalkozóként induló Albacomp Zrt. is benyújtotta kifogásait a bizottsághoz. Korábban a Synergon Nyrt. pályázatát formai hiba miatt az MTV érvénytelennek nyilvánította, utóbbi társaság ezért keresi vélt igazát a KDB-nél. (A négy induló közül csupán a Wallis Holdinghoz köthető Navigátor Zrt. nem tett panaszt a KDB-nél.)

Értesülésünket a Rexfilm Kft. ügyvezető igazgatója is megerősítette, az ügy és a beadványuk részleteiről viszont nem kívánt nyilatkozni. Az Albacompnál még ennyit sem kívántak mondani. Úgy tudjuk azonban, hogy a KDB a Rexfilm és az Albacomp kérelmét összevonta, és augusztus 14-re már egy tárgyalási napot össze is hívott. Információink szerint a beadványok egyikében azt kérik a döntőbizottságtól, hogy ideiglenesen függessze fel a több mint fél éve folyó tendert, mert ennek egy részében nem a versenypárbeszédes kiírásnak megfelelő eljárást folytatott az MTV. Emellett kérik azt is, hogy a KDB ideiglenesen tiltsa meg a szerződéskötést a Magyar Televízió számára a HD műsorgyártó rendszerének kiépítéséről.

A Magyar Televízió a fejleményekkel kapcsolatban lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a Rexfilm Kft. konzorciuma és az Albacomp Zrt. a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően már értesítette az MTV-t arról, hogy jogorvoslati eljárást kezdeményez a KDB-nél. Ennek megindításáról a bizottság hivatalosan még nem értesítette a köztévét. Amennyiben erről értesítést kapnak, akkor felkészülnek az eljárásra, megvárják a döntőbizottsági határozatot, és ennek megfelelően döntenek a továbbiakról. Az MTV ezzel együtt azonban annyit azért tett, hogy pályázókkal folytatandó újabb párbeszédek időpontját elhalasztotta, ezekre "ésszerű időpontban" visszatérnek - értesítette a még állva lévő résztvevőket. Így a megmaradt pályázók tegnap és ma - ezek szintén halasztott időpontok voltak - nem adták le ajánlataikat a tévétender legutóbbi fordulója után kért megoldási javaslatra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.