A kisbuszok, testes terepjárók között leterített takarókon esznek, isznak a családok. Nis körül láttam, amint beállt a parkolóba egy feltehetően új, zürichi rendszámú kisbusz. Szinte kiugrott belőle egy fiatal, jól öltözött házaspár. Vitték magukkal az imaszőnyeget, s egy szabad gyepes részen leterítve elvégezték éppen időszerű imájukat. Ők jártak a fejemben, amikor kezembe került ma a hír: országos népszavazás is lesz Svájcban a minaretépítés tilalmáról. Valamikor. Zürichben is készül egy helyi népszavazás. Ebben a kantonban meglehetősen erős a Svájci Néppárt, amely a tilalom elrendelését követelő petíciók mögé állt. A populista jobboldal jól kihasználta azt, hogy a svájciak a globális felmelegedés (a gleccserek olvadása) mellett a harcias muzulmánoktól, az ún. iszlám terrorizmustól félnek legjobban. (Szóbeli forrásom: T. K. svájci történész.)

A minaret felkiáltójel. Azt mutatja az eredeti lakosoknak, hogy a hegyi ország, amelyben élnek, nem olyan már, amint azt az iskolakönyvekből tanulták. Sok benne a külföldi (a népesség 20 százaléka), ezek közül 310 ezren muzulmánok. Törökök, balkáni szlávok, albánok. A minaret azt mutatja, hogy ezek az új lakosok nem elégednek meg a lakásokban, elhagyott gyárépületekben berendezett imatermeik, mecsetjeik intimitásával, hanem a külvilágnak is jelezni akarják: vannak és mások. Egyébként is ezeket a mecsetépítkezéseket szívesen finanszírozzák a gazdag olajországokból, mindenekelőtt Szaúd-Arábiából. Ma egész Svájcban két minaret van: az egyik éppen Zürichben, a másik Genfben. A tilalom feltehetően ezeket is lebontaná. Történész barátom a kezdeményező svájci jobboldalban látja az egyik okot. Úgy véli, hogy a gazdag alpesi ország polgárai mindent megtesznek, hogy megőrizzék (vélt vagy valós) nemzeti integritásukat. A legelterjedtebb vélekedés szerint ezt leginkább a Svájcot körbeölelő Európai Unió veszélyezteti. A szorongásokat, amelyeket emiatt éreznek, azonban nem annyira Brüsszellel szemben fogalmazzák meg, hanem az "iszlámmal", a "színesek menekültáradatával". És ugyan Svájcban nem történtek olyan esetek, mint Hollandiában, de az is elég ok a szorongásra, a havasi kürt megfújására.

Tény, hogy a közénk települő másféle kultúra, másmilyen szokások néha irritálóak, néha szokatlanok, néha félelmetesek. De Svájc - ahogy a nyugat-európai országok jelentős része - aligha lenne meg, lett volna meg az elmúlt évtizedek vendégmunkásai, bevándorlói, menekültjei, s az ő munkájuk nélkül. A népszavazás felveti: korlátozható-e Európában a vallásszabadság? Kényszeríthető-e az egyébként adófizető polgárokból álló vallási kisebbség valamiféle "visszafogottságra", szerénységre, amellyel nem provokálja a többség, az ország gazdáinak érzékenységét? Európa többi országa pedig figyelhet majd.