Víz - sport

Az idén is megérkezett a "szokásos" árvíz a Hernádon. Most is ott a legrosszabb a helyzet, ahol 2004-ben és 2006-ban. Az elmúlt 2-4 évben semmi nem változott az árvízvédelem terén, legalábbis én nem tudok róla. Nem épültek gátak, a meglévőket sem magasították. A legkritikusabb helyen, Ócsanáloson megjelent Madzin Tibor ongai polgármester (Ócsanálos Ongához tartozik), Ódor Ferenc megyei közgyűlési elnök, mintha az ő jelenlétük valamit is javítana a helyzeten. És természetesen jelen vannak a sajtó képviselői is. De senki sem teszi fel a kérdést, hogy a sportra, az olimpiai felkészülésre fordított pénzek egy részét nem lett volna-e célszerűbb gátépítésre fordítani. Lehet, hogy abból a pénzből Ócsanálosnál olyan gátat lehetett volna építeni, ami feleslegessé teszi a mostani mértékű védekezést.

Utánanézhetne a sajtó annak is, hogy az elmúlt években a Hernád menti települések mennyi pénzt fordítottak árvízvédelemre - mármint megelőzésre, és nem a védekezésre -, és mennyit sporttámogatásra. Onga 2006-ban 6,5 millió forinttal támogatta a helyi sportegyesületet. Bőcsöt minden esetben elönti a Hernád. Állítólag egy híd megépítésével megoldható lenne a probléma. Erre azonban eddig még nem került sor, viszont nagy az öröm Bőcsön, mert NB I/B-s focicsapata van a településnek. Szerény véleményem szerint először az árvízvédelmet kellett volna megoldani, utána lehetne a focival foglalkozni.

A sajtónak nemcsak az árvízi eseményekről kellene beszámolnia, hanem közben, ott a gáton fel kellene tennie néhány kérdést a jelen lévő helyi és országos politikusoknak és vízügyi szakembereknek: Miért nem valósultak meg egyes árvízvédelmi beruházások, ezek miért nem élveznek elsőbbséget?

Az ócsanálosi árvízi védekezésben nagy számban részt vettek a Magyar Gárda tagjai. Szerintem egy szélsőséges szervezettől semmilyen segítséget, semmilyen körülmények között nem lehet elfogadni! Különösen megdöbbentő, ha egy állami cég veszi igénybe egy szélsőséges szervezet segítségét.

Nyárádi Tibor

Onga

A Hegyvidék madara

Sem a szerelem, sem a politikai perpatvar nem jó felmelegítve. Mint baloldali és törvénytisztelő ember, annak idején fel voltam háborodva a turulemlékmű engedély nélküli létesítése miatt. Az azóta eltelt évek alatt a madár meglehetősen ártalmatlannak bizonyult: nem lett belőle a szélsőjobb szent helye. Azt javaslom azoknak, akiket illet, legyenek nagyvonalúak, hagyjanak fel a politikai erődemonstárációval, és írják hozzá a turult a többi, több száz engedély nélküli létesítményhez.

Nógrádi Mihály

vegyészmérnök, Budapest

Kedves jobboldali keresztény testvéreim! Próbáljuk meg a nagy felindulások közt is megőrizni józan eszünket. Amikor ősmagyar honfitársaink némi vértolulással rázúdulnak egy harci fegyverként használható jelképre, őrizzük meg a keresztényekre korábban jellemző nyugalmat, mértéktartást és okos ítélőképességet. Itt van ez a "kiköpött" pogány szimbólum, a turul-totemállat. Miről is szól az valójában? Az állatokkal való nemi közösülésről; így jelképnek választhatnák a szexuális perverziót kedvelők. Hadd idézzem Babits szép Szent Imre-versét: "Szárnycsukva a rabló ős madár Turul ember-alázatot s illemet tanult". Egy másik sorban azért dicséri Imrét, mert "Emese parázna, gőgös madarát megtagadtad..." Azt hiszem, nem egy törvénytelenül felállított turul mellett kellene egy "keresztény" pártnak hangoskodni, hanem például egy olyasfajta vallásgyalázás ellen, hogy egy kisvárosunkban Mária-szobrot állítanak, amit egy turul vesz oltalmába. Ne legyen igaz ránk nézve, amit Szent Pál így fogalmazott: "lenne bennük buzgóság, csak éppen értelem nélkül való".

Dobszay László

Budapest

Amíg felnőnek a gyerekek

Juhász Borbála Munkát, kenyeret, gyest és gyereket! címmel (június 27.) megjelent cikkét olvasva úgy gondolom, hogy téves helyzetértékelése talán abból adódik, hogy beleesik abba a sajnálatosan általánosnak tűnő hibába, hogy a munkát összetéveszti, egyenlőnek tételezi fel a bérmunkával.

Az első esetben a munka végtermékével jelenik meg az ember a piacon, a második esetben magát a munkaerejét viszi ki a piacra. A piac azonban ebben az esetben is remekül betölti értékmérő funkcióját, és eldönti, hogy melyik mennyit ér.

Ahogy az ember lehetősége szerint nem vesz meg olyan autót, amelyikről tudja, hogy vagy elindul vagy sem - legyen az bármilyen olcsó. Nem vesz meg olyan munkaerőt sem, amelyik vagy működik vagy sem. Márpedig egy kisgyermeket nevelő nő a munkaerőt vásárló részéről valami ilyesmi kockázatot rejt magában. Hiába van bölcsőde, és hiába van óvoda, az emberkölykök sok betegségen esnek át, amíg felnőnek - előzetes írásbeli engedély és egyeztetés nélkül -, és ezekben az esetekben valakinek a különleges gondozására szorulnak, a természet rendje szerint ez általában az anya.

Nézzünk meg egy nagyon egyszerű példát: van egy nagyáruház, ahol húsz pénztár van. A karácsonyi forgalomban azonban csak tíz működik. Az emberek őrjöngenek, állnak a kígyózó sorban - köztük kismamák is - és morognak: vajh miért nem lehet kinyitni a másik tízet is? A tulajdonos széttárja a karját, és elkezdi magyarázni a tömegnek, hogy náluk sok kismama dolgozik, tél van, influenzajárvány, sok gyerek betegszik meg ilyenkor.

Vajon akik a sorban állnak, mit gondolnak ilyenkor? Vajon mindannyian boldogan mosolyognak, hogy milyen nagyszerű, vagy felteszik magukban a kérdést: biztos, hogy kismamát kell alkalmazni ilyen munkakörben? És ez még csak egy olyan eset, ahol nem lehetetlenült el, csak döcögőssé vált egy kicsit a munkavégzés.

Mikor cselekszik a munkáltató helyesen? Ha olyan munkaerőt alkalmaz, aki nagy valószínűséggel ellátja a munkát mindenki legnagyobb megelégedésére, vagy akkor, ha olyat vesz fel, aki nagy valószínűséggel nem fog tudni megjelenni munkavégzésre, ezáltal akár rengeteg kellemetlenséget és bosszúságot, a vevők idejének elrablásával eszmei és anyagi kárt is okoz?

Ennek a rendszernek a hibáit nem csak T. G. M. veszi észre, nem csak ő emeli fel a szavát, hogy emberek, nem jó ez így, másként kéne gondolkodnunk, cselekednünk!

Kerekes Zsuzsanna

Budapest

A negyedik

Az Eurometro műszaki ellenőrének kalauzolásával az épülő 4-es metró "sajtóbejárásáról" számol be Schmidt Gábor a Népszabadság július 3-i számában. A Fapados metrózás az épülő 4-es vonalon című írást olvasva olyan benyomásom támadt, mintha Budapesten most épülne először mélyvezetésű metró. Igaz, a korábbi két vonal építői már nyugdíjban vannak, netán nem is élnek, de azért tapasztalataik talán nem vesztek el teljesen.

A Duna alatt már vezet át metróvonal, jóllehet tudom, hogy a talajviszonyok miatt nincs két azonos helyzet, de azért nem kellene úgy tenni, mintha ilyen először fordulna elő. Azt nem tudom, hogy a folyó alatt miért kellett ilyen kis fedéssel (alig két, két és fél méter) a tübingek (olyan betonelemek, amelyek kitámasztják a kifúrt alagút falát) felett a vonalat tervezni, de mivel a részletes tervek előttem nem ismeretesek, így ebben nincs jogom vitatkozni. Azt azonban meg kell kérdeznem, hogy milyen előnyök származnak abból, hogy a megállóhelyek "napsütöttek" lesznek? Két metróvonal megépült úgy, hogy a megállóhelyek nem napsütöttek, és nem tudom, hogy kinek hiányzik a napsütés a metróban. Azt viszont egyértelműen meg lehet állapítani, hogy ennek építési költsége jóval drágább, mint ha bányászati módszerekkel épültek volna meg az állomások. Figyelemmel a főváros szennyezett levegőjére és a köztisztaságára, nem tudom, mennyi ideig lesznek tiszták azok az üvegablakok, amelyeken át be kell sütnie a napnak.

Vajon ez az esztétikai (?) előny megéri-e azt a horribilis összeget, amelyek az eddigieknél nem merültek fel? Ki csinált ilyen terveket, és ki fogadta el azokat?

Dr. Ritoók Pál

okl. mérnök, okl. gazdasági mérnök

Tort ül a hamisság

Éreztem, tudtam, hogy a debreceni Modem szocreál kiállításáról botrányos cikkek, tudósítások fognak születni. Ehhez az olcsó szenzációhajhászáshoz a Népszabadság is csatlakozott Kácsor Zsolt Sztálin a sztár Debrecenben című (július 11.) írásával.

A szerző - szinte egyedüliként a több tíz, nálánál "nevesebb", a tárlaton szereplő alkotó közül - kiemeli Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész (1906-1987) "tablóit". No, nem azért, mintha "rossz festmények lennének", hanem ennél jóval tovább lépve, tűrhetetlenül és inkvizítori módon megkérdőjelezi a festő egész munkásságát: "nehéz elhinni róla, (...) hogy autentikus, ťigaziŤ művész volt". Vajon mit tud Kácsor Zsolt a 21 éve halott művészről? Mit tud a képek keletkezéstörténetéről? Ismeri-e a festő egész életművét, hogy ilyen impertinens módon mer ítélkezni hat évtizednyi alkotómunkájáról, melyből öt-hat év az amúgy sem kizárólagos szocreál? Látta-e egyetlen kiállítását az ezt megelőző és az utána következő évekből? Vagy most, legalább cikke írása előtt megnézte-e az interneten az életművét bemutató weblapját? Vajon hol vannak a cikkből a szocreál "rangos" képviselői - ugyancsak egész munkásságuk megkérdőjelezésével? Honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy gyakorlatilag egyedüliként szégyenpadra ültesse Benedek Jenőt?

Benedek Jenő egyetlen "hibája", mint oly sokaké az 50-es években, az volt, hogy hitt. Mert és akart hinni egy új világban, és ennek a hitnek szolgálatába állította egy időre művészetét. Tévedett. Csalódott. "Igazi" művészhez méltó módon levonta a szükséges konzekvenciákat - nem úgy, mint sok más művésztársa! 1956 után, egész további három évtizednyi életében messzire kerülte a hatalom, a politika köreit. Nem lett párttag - mint sokan mások. Csendben, magányban dolgozott. Nem rázta Kádár "apánk" kezét, köszönve a kilincselve "kiérdemelt" kitüntetéseket - mint sokan mások. Nem dörgölőzött a régi-új politikai hatalomhoz - mint oly sokan a cikk felsorolásából kimaradt művésztársak közül. Nem kapott díjakat, pénzes megbízásokat, nem lett főiskolai tanár, érdemes, kiváló művész - ez volt az ára "hibája" felismerésének. Ezért - és csak ezért! - nem születtek róla művészetét méltató írások, monográfiák, a Kádár-kurzus művészettörténészei ezért nem foglalkoztak munkásságával. Ezért - és csak ezért - ismeretlen és méltatlanul elfeledett ma is egész életműve és művészettanári munkája.

Magyarországon ma is a hamisság üli torát a történelemértelmezésekben és az élet oly sok területén - miért csodálkozunk, ha az újságírásban, művészettörténetben is így van? Mégis mélyen lehangoló az a leegyszerűsített összegzőítélet-sugalmazás, ahogy egy halott művész teljes életművét tájékozatlan "újságírók" megpróbálják semmivé tenni, s mindezt egy magát valamire tartó "igazi" újság, a Népszabadság hasábjain!

Benedek Jenőné Jánosi Katalin

képzőművész