Megszakadtak a tárgyalások a Kereskedelmi Világszervezetben

Kompromisszum hiányában - közvetlenül az Egyesült Államok és India nézeteltérése következtében - szakadtak meg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai kereskedelmi fordulója lezárására irányuló, kilenc napja folyó genfi tárgyalások. Diplomaták közlése szerint a tárgyalásokat ősszel folytathatják, de erre vonatkozó hivatalos állásfoglalás egyelőre nem született. A magyar kormány szerint elfogadhatatlan a formálódó WTO-javaslat, amely átlagosan 60 százalékos mezőgazdasági vámcsökkentést irányozna elő az Európai Unió számára.

Washington ellenezte azt az India - és a támogató Kína, valamint Indonézia - által szorgalmazott javaslatot, hogy rögzítsenek olyan intézkedéseket, amelyekkel gazdálkodóikat védhetik, az olcsó mezőgazdasági import hirtelen növekedése esetén. India azt követelte, hogy a nagy mezőgazdasági népességgel és nagy arányú agrárimporttal rendelkező országok már előre védővámokat rögzíthessenek, az Egyesült Államok azonban ezt elutasította.

A múlt pénteken az EU az Egyesült Államok, India, Kína, Brazília, Japán és Ausztrália képviselői kompromisszumcsomagot dolgoztak ki, de ebben néhány kérdést - egyes konkrét termékcsoportok helyzetét, illetve a szegényebb országok agrárimportjára vonatkozó védőmechanizmust - nem sikerült megoldani.

Ugyanakkor Susan Schwab amerikai kereskedelmi megbízott továbbra is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a dohai forduló mellett és még korai lenne forduló összeomlásáról beszélni, Mint mondta, az amerikai javaslatok továbbra is napirenden maradnak, de ezekre kölcsönös válaszokat várnak.

Elemzők szerint a kudarc nem meglepetés, sokkal inkább a siker lenne az. A globális pénzügyi és élelmiszerválság miatt a fejlődő országokban nincs politikai támogatottsága annak, hogy a napirenden szereplő kérdéseket a WTO-ban szorgalmazott módon oldják meg. A 2001-ben kezdődött dohai forduló lezárására irányuló tárgyalások nem technikai kérdések, hanem lényegi nézeteltérések miatt jutnak időről-időre zsákutcába.

A jelenlegi tárgyalásokkal kapcsolatban az EU egyes országaiból is bírálatok érkeztek, az EU francia elnöksége Olaszországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Litvániával próbált a kompromisszumcsomag ellen közös európai ellenállást kovácsolni, egyelőre sikertelenül - írja a dpa.
A magyar delegáció ellenez

A kormány és a magyar agrár-érdekképviseletek számára egyaránt elfogadhatatlan a formálódó WTO-javaslat, amely átlagosan 60 százalékos mezőgazdasági vámcsökkentést irányozna elő az Európai Unió számára, mert ez a teljes magyar agrár-társadalmat, sőt a magyar élelmiszerfogyasztókat is súlyosan hátrányosan érintené - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter több magyar agrár-érdekképviselet vezetőjével találkozott, a megbeszélésen részt vett Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke is.

Gráf József aláhúzta: a magyar kormány már határozottan jelezte mind az Európai Unió mezőgazdasági biztosának, mind magának José Manuel Barrosónak, a bizottság elnökének, hogy a magyar kormány számára elfogadhatatlan az, hogy az Európai Unió támogassa az agrár vámszint további mérséklését 60 százalékra. Az előzetes miniszteri egyeztetéseken kiderült, hogy Magyarországhoz hasonlóan elutasítja ezt Franciaország, Olaszország és Litvánia is.

A miniszter kiemelte: "Úgy látjuk, mind a magyar kormány, mind az agrár-képviseletek, hogy a WTO-tárgyalásokon rossz irányba haladnak a dolgok mind a magyar agrártermelők. Mind az egész európai agrárium érdekeit sérti a jelenlegi álláspont". Gráf József hangoztatta: a magyar parlament ezt a javaslatot soha nem fogja ratifikálni.

Font Sándor szerint a WTO-tárgyalásokon alakuló javaslat a szigorú magyar élelmiszerbiztonsági szabályokat is sértené, és a magyar mezőgazdaságban 1 millió embert érintene hátrányosan.

A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke rámutatott: nemcsak az agrártermelőket, hanem a fogyasztókat is súlyosan érintené, ha elfogadnák az általános agárvámszint további mérséklését. Emlékeztetett: mind a régi uniós tagállamok, mind az új tagországok igen szigorú élelmiszerbiztonsági elveket, szabályokat léptettek életbe. A WTO-javaslat elfogadása esetén olyan, harmadik világból érkező élelmiszerek áramolhatnának be tömegesen az EU-ba, amelyek semmiben nem felelnek meg az uniós előírásoknak, ráadásul ezeket a mezőgazdasági termékeket, élelmiszereket elavult munkakörülmények között állítják elő.

Font Sándor kiemelte: a magyar álláspont egységes, ebben a kérdésben az agrárminiszter képviseli a magyar álláspontot, amiben maximálisan támogatja a mezőgazdasági bizottság és a magyar parlament is.

Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke szerint ha a javaslatot elfogadnák, az rendkívül hátrányos helyzetbe hozná az unióbeli fogyasztókat. Sőt a magyar agrártermelők is egyértelműen hátrányos helyzetbe kerülnének, miközben kidobott pénzzé válna mindaz az erőforrás, amelyet az elmúlt évtizedben Magyarország az élelmiszerbiztonságra költött.

Nagy Tamás, a MOSZ elnöke arról szólt, hogy a világban az élelmiszertermelés felértékelődik, a magyar élelmiszerek, az egész ágazat kilátásai rendkívül kedvezőek, ezt a reményteli felfutást tenné semmissé, ha elfogadnák a javaslatot. Kiemelte: ráadásul érvényét vesztené az Európai Unió által kidolgozott, "a földtől a fogyasztóig" elv, amely alapján az élelmiszertermelést a lehető legnagyobb biztonságra törekvő szabályok közé terelik.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója arról szólt, Magyarország számára kitörési pont a minőségi élelmiszertermelés és -ellátás, ezt lehetetlenítené el, ha a javaslatot elfogadnák.

(MTI)




  Kína látszik a világkereskedelmi tárgyalások fő kerékkötőjének, ha a nyugati lapok tudósításait olvassuk. - Krajczár Gyula elemzése

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.