Telefonos "vitaműsor"

Eddig csak sajtónyilatkozatban, tegnap már hivatalos levélben is elmarasztalta a szombathelyi polgármester a T-Mobile-t: kilátásba helyezte, hogy felbontja a vasi megyeszékhely és a vállalat közötti szerződést, ha a cég nem hagy fel a 2004-ben doppingvétségen ért Fazekas Róbert diszkoszvető pekingi indulásának bírálatával.

Fazekas Róbert szombathelyi diszkoszvetőt a 2004-es athéni olimpián elégtelen mintaadás, azaz doppingvétség miatt megfosztották elsőségétől. Az atléta - kétéves eltiltását követően - a múlt héten teljesítette az olimpiai kiküldetési szintet, s a MOB vezetősége benevezte a játékokra. Ezt a döntést a T-Mobile, a MOB gyémántfokozatú főtámogatója közleményben - amint arról részletesen beszámoltunk - bírálta, erkölcsileg erősen aggályosnak tartotta. A hétvégén újabb fejlemény következett a Fazekas-ügyben. Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere "bírálta a bírálatot", s nyilatkozataiban arra utalt: nem biztos, hogy a T-Mobile ügyfele marad a város önkormányzata. Még a cég elleni bojkott meghirdetését sem tartotta elképzelhetetlennek.

- Hétfő reggeli első teendőmként előkérettem a város és a T-Mobile közötti szerződést, hogy megvizsgáltassam, miként lehet azt felbontani. Megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartom ugyanis a telekommunikációs cég Fazekas-ügyben tett nyilatkozatát. Úgy vélem, hogy egy vállalatnak nem dolga a MOB döntéseinek értékelése, kritikája. Azt pedig végképp nem hagyhatom, hogy éppen egy olyan cég bírálja a szombathelyi sportoló olimpiai indulását, amelyiknek egyik nagy, sokat fizető ügyfele a szombathelyi önkormányzat - mondta érdeklődésünkre Ipkovich György. Hozzátette: - A végsőkig hajlandó vagyok elmenni, ha a cég nem hagy fel Fazekas olimpiai részvételének bírálatával, s nem kér bocsánatot. Minderről egyébként levélben tájékoztattam a vállalat területi vezetőjét, akitől személyes találkozót is kértem.

Arra a felvetésünkre, hogy ebben a legalábbis sajátos helyzetben - finoman fogalmazva - nem elegáns szerződésbontással, bojkottal fenyegetőzni, a polgármester azt felelte:

- Mindenki a maga eszközével harcol. Egyébként pedig bízom abban, hogy az ügy hamar lezárul, s a cég belátja, hibázott a bírálat megfogalmazásakor.

Amúgy nem meglepő az önkormányzati vezető harcias fellépése a sportoló mellett: Ipkovich a doppingügy kirobbanása óta kiállt a város atlétájáért, egy időben még szolidaritási akció meghirdetését is tervezte. Az elmúlt majd négy évben sem változott a helyzet: a polgármester több nyilvános, nyilatkozatban biztosította támogatásáról Fazekast, s biztatta őt a folytatásra.

- Ma is kiállok Robi mellett, feltétlen támogatója vagyok - mondta Ipkovich. - Az kétségtelen, hogy 2004-ben elkövetett egy ostoba hibát, ám ezért megfizetett, letöltötte a büntetését. Az pedig éppen sportolói nagyságát mutatja, hogy a történtek ellenére, saját erőből, kemény munkával visszakapaszkodott a csúcsra, s olimpiai kvótát szerzett.

Nem érzi-e úgy, hogy alapvető erkölcsi kérdéseket vet föl egy korábban doppingvétségen ért olimpikon újbóli részvétele a játékokon? - szegeztük a kérdést a polgármesternek, mire a válasz: "Miután a MOB jóváhagyta Fazekas indulását, már nincs helye vitának, aggályoskodásnak."

A telekommunikációs cégnél másképp látják. "A T-Mobile a Magyar Olimpiai Bizottság és a hazai sport hosszú idő óta elkötelezett támogatójaként korábban kifejtett véleményét fenntartja, és álláspontjának megfogalmazásával a kérdést lezártnak tekinti, az üggyel kapcsolatos nyilatkozatokat, felhívásokat nem kívánja kommentálni" - áll a cég tegnapi közleményében, melyből az is kiderül, hogy "a békés párbeszéd iránti elkötelezettség jegyében a T-Mobile vezetője álláspontjáról a mai napon személyes levélben tájékoztatta Ipkovich György polgármester urat"...

Négy éve is együtt: Ipkovich György polgármester jobbján Fazekas Róbert
Négy éve is együtt: Ipkovich György polgármester jobbján Fazekas Róbert
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.