Elmaradt a Tour de Frank

Kerek évfordulós ünneplésre készült Luxemburg a francia körversenyen, ám a Király etapon szertefoszlottak a remények. Így is dicséretes azonban, amit Kim Kirchen és a Schleck-fivérek nyújtottak az elmúlt három hét során.

Pontosan 50 éve, 1958-ban nyert utoljára luxemburgi versenyző a Tour de France-on. Az akkori siker a „Hegyek angyala”, Charly Gaul nevéhez fűződik. A három évvel ezelőtt elhunyt kerékpáros, aki a nagyhercegség legeredményesebb verenyzője volt, két alkalommal győzött a Giro d’Italián, és sikereire fél évszázaddal ezelőtt Franciaországban tette fel a koronát. Összesen 10 alkalommal indult ezen a versenyen, és a győzelem évében „csak” egyszer viselte a sárga trikót: az utolsó napon.

Noha Gaul óta senkinek nem sikerült az ismétlés, előtte 2-en is diadalmaskodtak a világ egyik legnevesebb kerékpáros versenyén. 1909-ben Francois Faber, 1927-ben és 1928-ban pedig Nicolas Frantz állhatott a pódium legmagasabb fokára. Ez utóbbi második győztes versenye során 22 napig viselte a sárga trikót. Faber 1909-ben ugyan 25 napig vezette az összetett versenyt, de ő még nem örülhetett a sárga meznek, amelyet 10 esztendővel később vezettek csak be.

Az Európai Unió második legkisebb országának eddig indult 56 kerékpárosa a Tour 95 éves története során 65 szakaszgyőzelemmel büszkélkedhet. Noha idén ez sem a 2006-os Alp d’Huez-i „befutó” Frank Schlecknek, sem a tavalyi Le Lourdonban etap-győztes Kim Kirchennek sem sikerült, 6 napra mégis rájuk figyeltek a kerékpár sport szerelmesei. Kirchen 4 napon keresztül, míg az idősebbik Schleck fivér 2 napig élvezhette a sárga trikó nyújtotta eufórikus érzést. Frank ezt megelőzően 5 napon keresztül 1 mp-cel volt lemaradva a 2008. év második helyezettjétől, az ausztrál Cadel Evans-től. Ez a nyúlfarknyi hátrány példa nélkül álló a körverseny majd’ egy évszázados történetében.

Frank Schleck teljesítményében oroszlánrésze volt a szintén CSC-s színekben induló öccsének is, aki most először vett részt a Tour-on. Andy, aki a legfiatalabbnak járó fehér trikóban érkezett a Champs-Elysées-re, sokat segített abban, hogy bátyja a 15. napon átvegye a vezetést. A testvérek versenyzése nem múlt el izgalmak nélkül. A 18. napon édesapjuk kocsiját francia vámosok kutatták át tiltott szereket keresve. Ugyan a német internetes portálok és teletextek azonnal szenzációként közölték a hírt, arról azonban már hallgattak, hogy a kocsi kibelezése nem járt eredménnyel. Az esemény kapcsán Jean Asselborn külügyminiszter magyarázatot vár a francia féltől, hogy miért szegeztek pisztolyt az édesapára. A Süddeutsche Zeitung szombati száma pedig nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Frank Schleck 2005. decemberében maga is járt az elhíresült spanyol dopping orvosnál, Eufemiano Fuentesnél. A német újság úgy tudja, hogy az orvos által összeállított lista 25. helyén található „Amigo de Birillo” a luxemburgi profi fedőneve, barátja (amigo) pedig volt csapattársa, az olasz Ivan Basso, aki 2. a listán.

A világ egyetlen nagyhercegsége nagyon vágyott a sikerre a vasárnap befejeződött versenyen, sokan titkon bíztak az idősebbik Schleck fiú győzelmében, de végül is elmaradt a Tour de Frank. A luxemburgi hármas teljesítménye azonban így is szenzációs. Frank a 6., Kim a 8., Andy pedig a 12. helyen végzett. Szerda késő délután Luxemburgban zajlik a már évek óta megrendezésre kerülő Gala Tour de France, amelyen sok ismert versenyző áll majd rajthoz, és már két hét sincs a pekingi olimpiáig, ahol a luxemburgi profik ismét versenybe szállnak. Ezúttal a tét az olimpiai arany, amelyből csak egy van a miniállamban: 1952-ben Helsinkiben Josy Barthel szerezte 1500 m-es síkfutásban.

Földes György
Luxemburg

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.