Kilopták az elnökjelölt imáját a Siratófal kövei közül

Uram, védd meg a családom és engem. Bocsásd meg a bűneimet, s vezess a gőg és a kétségbeesés ellen. Adj bölcsességet a helyes és igaz cselekedetek elvégzéséhez. És tégy akaratod eszközévé - kérte Barack Obama Jeruzsálemben a Maariv izraeli napilap szerint.

A demokrata elnökjelölt a King David szálloda papírjára jegyezte fel a teremtőhöz címzett imáját, majd a hagyomány szerint a Siratófal köveinek egyik résébe rejtette. Ám az ima nem sokáig maradhatott titokban: az újságírók másnapra az egész világ elé tárták a gondolatait. A fényképen is közzétett cetli minden bizonnyal eredeti, mert a kézírás megegyezik a korábban a Jad Vasjem emlékkönyvébe bejegyzett Obama-üzenet kézírásával.

Avishai Ben Chaim, a szöveget leközlő újságíró az izraeli katonai rádióban elmesélte a cédula útját. Obama alig hagyta el a szent helyet, egy jesivában tanuló vallásos fiatalember a helyére sietett, és a kérdéses köveknél kivett vagy húsz öszszehajtogatott papírlapot. Ezután egy sarokban átvizsgálta őket, amíg rá nem bukkant az angol nyelvű kérésre. Azonnal felkínálta pénzért a két legnagyobb példányszámú napilapnak, amelyek egyike ráállt az alkura. A vallásos fiatalember az újságíró kérdésére azt felelte, hogy a jóisten már úgyis látta a cetlit, tehát nincs jelentősége a falból történő kivételnek. Maga az újságíró azzal hessegette el a mások magánéletébe történő beavatkozás vádját, hogy ha nem ő, akkor valaki más megjelentette volna a szöveget.

Másként vélekedik az esetről Shmuel Rabinovitz, a Siratófal rabbija. Szerinte súlyos, példátlan bűnt követett el a cédula kivevője, mivel tilos (pláne pénzért) elragadni az ember teremtőjéhez címzett szavait. Nem először járnak hírességek a Siratófalnál, rejtett már cédulát oda többek között II. János Pál pápa, Bill Clinton vagy Madonna, és Obama riválisa, McCain is elzarándokolt néhány hónapja a zsidók ókori szentélyének egykori nyugati támfalához.

A hagyomány szerint teljesülnek a kövek közé dugott kívánságok. Eddig még nem fordult elő, hogy valaki kivegyen egy gondosan elrejtett cetlit. A Siratófalnál évente kétszer, pészach és az őszi ünnepek, a zsidó újév előtt nagytakarítást tartanak, és olyankor nagy tisztelettel - anélkül, hogy beléjük pillantanának - eltemetik a cédulákat az Olajfák hegyének legszentebb temetőjében.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.