1973-ban, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján Berek Kati színművésznő úgy próbálta felhívni az emberek figyelmét a költő műveire és azok jelentőségére, hogy járókelőket kérdezett meg arról: hallottak-e már Petőfiről, tudják-e, ki volt? Az emberek tájékozatlansága lesújtotta, de spontán beszélgetéseinek a célja épp a szabadságharc költőjének népszerűsítése volt. Az akkori epizódok több alkalommal is felidéződtek szombaton Kecskeméten, ahol elsőként rendezték meg a Petőfi rokonok, Hrúzok és Petrovicsok találkozóját. (Petőfi anyja Hrúz Mária, apja Petrovics István volt.)

Az esemény egyben nyitórendezvénye volt az 1848-49-es szabadságharc 160. évfordulója alkalmából kezdődő Petőfi-emlékévnek.

A hírös város ifjúsági házának földszinti terme megtelt a Petőfi rokonokkal és az érdeklődőkkel. A város nagy jelentőséget tulajdonított a rendezvénynek, az önkormányzat négy alpolgármesteréből kettő is köszöntötte a találkozót. Iványosi-Szabó András Petőfi kecskeméti diákéveiről beszélt, Sárközy István pedig párhuzamot vont jelenünk és a költő kora között. Véleménye szerint a globalizáció kezdeti jelenségei - a világra kitekintéssel bíró kortársak számára - már a költő életében is érzékelhetőek voltak, és Petőfi kereste is a választ a kihívásokra. Mindazonáltal a helybéli viszonyokat az elmaradottság jellemezte.

Székelyné Kőrösi Ilona történésztől megtudtuk: Petőfi édesanyjának testvére, Hrúz Mihály az 1800-as évek legelején kapott letelepedési jogot Kecskeméten, a költő nála lakott diákéveiben. Az evangélikus iskola, ahol Petőfi a betűvetést tanulta, egy tantermes és nádfedeles volt, a hatvan fiúra és lányra egy nagy boglyakemence fűtött. A történész asszony azt is kiderítette, Petőfi később egy vándorszínházzal is járt Kecskeméten - a "hírös" jelző is a költőtől származik -, ő játszotta a bolond szerepét a Lear királyban.

A szombati rendezvényen felszólalt Morvai Ferenc - a hajdan kazánkirálynak nevezett vállalkozó -, aki évekkel ezelőtt expedíciót szervezett a Bajkál-tó melletti Barguzinba, gondolván, Petőfi ott halt meg, és megtalálhatják a nagy költő és forradalmár földi maradványait. Morvai állítása szerint meg is találták Petőfi sírját, ám a kihantolt csontokból nem sikerült megállapítani, hogy azok Petőfi Sándoréi lettek volna, mi több, sokan az egész vállalkozás tudományos hitelességét is megkérdőjelezték. Morvai szombaton nem részletezte sem a sok évre visszanyúló kutatást, sem az abból adódó következtetéseket, sem a jövőre vonatkozó konkrét terveit. Kecskeméten talányosan fogalmazott, mindössze csak annyit mondott: hála a rokonok segítségének, látja az út végét, és hamarosan - tudományos alapokra helyezve - befejezi a kutatást. Petőfit a későbbi nemzedékek számára is sokat mondó költőnek nevezte. Úgy fogalmazott: véleménye szerint még az Anyám tyúkja is a jövőnek is szól.

A Petrovicsok nevében egy ősz hajú, idős asszony, Petőváry Zalánka, magyar-történelem szakos tanár szólalt fel. Elmondta: 1934-ben, amikor magyarosítani kellett a Petrovics nevet, szerették volna felvenni a költő vezetéknevét, de az illetékes hivatal azt közölte velük: ez a név védett, így választották aztán a Petőváryt. Megjegyezte: valójában ezt visszamenőleg furcsállja igazán, ugyanis az elmúlt években több alkalommal is látott a televízióban egy Petőfi nevű rendőrnyomozót. Petőváry Zalánka tudósítónkkal beszélgetve arról is szólt: sokat próbált család az övék, de a leszármazottak - így ő is - mindig Petőfi szellemét tekintették példaadónak.

A Hrúzok nevében Andrásfalvy Bertalan egykori kultuszminiszter mondott beszédet. Szavai szerint gyermekkorában tudta meg, hogy családja Petőfi rokonságához tartozik, és ez meghatározta az életét, ennek is nagy szerepe van abban, hogy néprajzkutató lett. Andrásfalvy történelemi horizonton tárgyalva a szabadságharc költőjének és a nemzet sorsának összefüggéseit, úgy fogalmazott:

- Minden bukásunk eredete a kulturális megosztottságunk. Hozzátette: Petőfi felismerte, hogy heterogén nemzet vagyunk, de egységes a kultúránk. Ezért vallotta: ha a nép uralkodni fog az irodalomban, nincs messze az idő, hogy a politikában is uralkodjék. Andrásfalvy Bertalan szerint a szombati kecskeméti találkozó volt az első lépés kultúránk egységesítése felé.

A beszédek, köszöntők után a rokonok és a vendégek sétát tettek a városban, és megkoszorúzták Petőfi emléktábláját. Egy ötven feletti kalapos hölgytől - aki nem a rokonok között ült - arról érdeklődtem: miért jött el a rendezvényre? Csupán annyit válaszolt:

- Akinek van füle, az értett az invitálásból, s tudta, mi a találkozó jelentősége.

Egy idős, nyakkendős úr azt mondta: véletlenül hallott a rendezvényről, és kíváncsi volt, miként beszélnek a rokonok Petőfiről. Majd kissé meglepően úgy folytatta: dédapja, Sárkány Sámuel együtt tanult a költővel Sárszentlőrincen és Aszódon, barátok lettek, több egymásnak írt levél is fennmaradt abból az időből.

- Milyen kép alakult ki önben Petőfiről, ismerve dédapja kapcsolatát a költővel, olvasva azokat a leveleket, amelyeket Petőfi írt? - kérdeztem.

Az elegáns, ősz úr hosszasan mosolygott.

- Túl szépnek ábrázolják, pedig sokkal markánsabb volt - mondta. - Meg nem is volt valami jó gyerek. Kötekedett, aki pedig nem tetszett neki, arról gúnyverseket írt, egyszer még a tanító káposztáját is felszedte bosszúból, amiért megbüntette.

Ez a történet aztán nem került elő, amikor a Petőfi rokonok és az érdeklődők kötetlen beszélgetést folytattak a kecskeméti ifjúsági otthon termében.

Kultúrák egységesítése: Morvai Ferenc és Andrásfalvy Bertalan