Peking 2008: téves doppingtesztek légszennyezettség miatt?

A doppingtesztek eredményeit is befolyásolhatja a rendkívül szennyezett levegő a nyári olimpián Pekingben. A megszokottnál és az elviselhetőnél sokkal több szennyező anyag kerül ugyanis a versenyzők vérébe.

Stuttgarti kutatók szerint a kínai főváros az egyik legszennyezettebb a világon, a levegő szénmonoxid, ózon és portartalma még az átlagemberek számára is nehezen elviselhető.

Az elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az élsportolók verseny közben a szájukon lélegeznek, ezért az orruk nem tudja kiszűrni a szervezetbe kerülő levegőből a káros anyagok nagy részét. Pekingben a megszokottnál és az elviselhetőnél sokkal több szennyező anyag kerül a versenyzők vérébe, tudósok szerint ez azzal is járhat, hogy olyanok buknak meg a doppingvizsgálaton, akik semmit sem követtek el, ugyanakkor előfordulhat, hogy lesznek vétkesek, akik nem akadnak fenn az ellenőrzésen.

Szintén a rendkívül szennyezett levegő miatt a kutatók kevés kimagasló eredményre számítanak, viszont úgy vélik, rengeteg versenyző panaszkodik majd légzési nehézségekre, vagy kap köhögési rohamot, erős fejfájást.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.