Tout, au monde, existe pour aboutir ŕ un livre, azaz: a világon minden avégből létezik, hogy könyv legyen belőle. Mallarmé híres diktuma, ha jól számoltuk, összesen négyszer is szerepel a gyűjteményben: hol, például, Esterházy saját apja ügynökjelentéseiről készített jelentését, hol meg Nádas párhuzamos történetekbe foglalt világregényét kommentáló gondolatmenet összefüggésében.
Mintaolvasó
Gyűjteményes kötettel találkozva persze nem szabad meghökkennünk, ha ismétlésekre bukkanunk: évek alatt keletkezett írások szerepelnek benne együtt, nem meglepő így, ha a szerző egyes gondolatokat vagy akár megfogalmazásokat újra és újra elővesz hát. Takács Ferenc kritikusi ars poétikáját tekintve azonban mégis figyelemre méltóvá válik, hogy a kötetben ez az egyetlen gondolat ismétlődik, ez viszont mindjárt háromszor. A könyv, amint megszületik a világból, és a világ, amint könyvvé lesz: a könyvkritikák írójának szívéhez láthatólag közel álló kép ez.
A világot könyveket olvasva elsajátító kritikus szeme előtt az ideális olvasó alakja lebeg. Hogy maga Takács milyennek is képzeli őt, azt természetesen szintén kritikában - az Umberto Eco tanulmányairól írott esszében - meséli el nekünk: Ecót "mintaszerzőnek" nevezve, az ecói "mintaolvasót" idézi föl itt. A "mintaolvasó" első szinten és második szinten egyaránt mintaszerűen képes olvasni: második szintű olvasatának irodalomtudományos volta nem pusztítja első szintű naiv olvasatának élményszerűségét. Az irodalom valódi tudósa csak az lehet - állítja körülbelül Eco, és idézi lelkesen Takács -, akiben megmarad az irodalom naiv olvasójának őszinte izgalma.
Nos, a kötetet megforgatva nem nehéz észrevennünk: Takács kritikusi működését a "mintaolvasónak" ez az alakja orientálja. Kiváló kritikáiban Takács is úgy árul el tehát alapos tudományos ismereteket, hogy közben nem feledkezik meg a nem-tudós olvasóról. Hogy stílszerűen angol fogalmakban fejezzük ki magunkat, úgy lesz "up to date", hogy ugyanakkor nem ájul el az éppen "in fashion" izmusoktól. Sem az irodalomban, sem az irodalomtudományban: egyaránt megkapja tőle a magáét az irodalomban a "kényszeres stíl-manierizmus, a posztesterházys kellemkedés, a tárgy és az olvasó közé tolakodó, s a tárgyat jószerivel kitakaró nyelvi önmutogatás", az irodalomtudományban meg a "posztmodern hitvallás" "a valóság nyelvi természetét" "zsolozsmázó szerpapjainak" sora.
A Mobilis in mobile beszélő cím. Takácsnak azokból a kritikáiból közöl ugyanis válogatást, amelyek a Mozgó Világ jeles rovatában, a "ról-, ről"-ben láttak napvilágot az elmúlt hét évben. Takács a Mozgóban mozog itt hát: mozgó közegben - a kortársi magyar könyvtermés változó színvonalú darabjai között válogatva -, mozgó kritikusi szerepfölfogás követőjeként - a recenzeált kötettől sokszor meszszebb kalandozó esszé-recenziókkal kísérletezve - dolgozik hónapról hónapra. Ha hét éve írja esszé-recenzióit, akkor annak idején valószínűleg - bár nem tudjuk bizonyosan: nem néztünk vagy kérdeztünk utána - Sükösd Mihálytól örökölte meg ezt a rovatot. Ha így van, a figyelmes olvasó szerencsés összehangzásnak lehet tanúja. Takács ma ugyanannak az angolos kritikai kultúrának az elkötelezettje, amelyiknek volt tegnap Sükösd. Kiegyensúlyozott - széles és tagolt - műveltség, fáradhatatlan érdeklődés, elfogulatlan minőségérzék, távolságtartó irónia, stiláris elegancia. Így együtt, nálunkfelé, kifejezetten konzervatív kritikusi hitvallásnak számít.
Jószöveg, 279 oldal, 3500 forint