- Azt azért tudja, hogy mit jelent a neve?

- Hogyne. Spirituális. Lelki.

- És nem találja furcsának, hogy ezzel a magáért beszélő névvel és ilyen szelíd külsővel épp magát találta meg Fox Moulder, FBI-ügynök szerepe az ezoterikus X-aktákban?

- Csöppet sem. Ez a látszólag "futottak még" krimisorozat annak köszönheti hihetetlen nemzetközi népszerűségét és most a második játékfilmet, hogy miközben a két főszereplő minden egyes epizódban univerzális, paranormális, metafizikus és vallási témákban tapicskol, mindig ott lebeg köztük az a hol plátói, hol beteljesedett szerelem. Moulder és Scully hús-vér emberek. X-aktákat bármilyen bűnügyből lehet csinálni, de az írók és a producerek ritkán veszik a fáradságot, hogy a szereplők lelkének mélyére nézzenek.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy Fox Moulder és David Duchovny lelki rokonok?

- Tulajdonképpen igen. Még egy kicsit irigylem is Mouldert, hogy velem szemben, akit nógatni kell, olyan makacs, mint az öszvér. Ha egyszer nekidurálja magát, nem hajlandó feladni. Pedig a sorozat 203 epizódjában egy ügynek se tudott a végére járni, s ezzel megdöntötte minden idők legsikertelenebb FBI-ügynökének rekordját. Csak hát ő is, a néző is tudta, hogy nem azért, mert hülye vagy elvarázsolt. Mindig neki volt igaza.

- Nekem kicsit patetikusan hangzik az X-akták - Hinni akarok című film mottója, hogy "ne add fel soha".

- Erre van egy jó történetem. Chris Carter, a sorozat atyja és a film rendezője elment meghallgatni egy nemzetközi tekintélyű tudóst, aki hosszasan elemezte a vallástörténetet. Mikor a kérdésekre került a sor, felállt egy fickó, hogy uram, és önnek mi az élete mottója? Chrisnek azonnal fölment a pumpája: hogy butíthatja le valaki ezt a szárnyaló előadást ilyen pimf kérdéssel? De a tudós válasza meghökkentette. Azt mondta, az a mottóm, hogy soha nem adom fel. Hát valahogy én is így vagyok vele. Még nem teljesen mérgezett meg az amerikai felfogás, hogy az élet sikerét és kudarcát kizárólag győzelemben és vereségben mérjem. Az élet nekem arról szól, hogy nap mint nap nekifutunk, és megpróbáljuk egy kicsit jobban csinálni, mint tegnap. Nem mintha nem lenne meg a világ az X-akták nélkül, de mi egész biztos kevesebbet érnénk, ha az évek során feladtuk volna magunkat és egymást. Nekünk már történelmünk van egymással. Átéltünk jót és rosszat, de valahogy soha nem adtuk fel, hogy tartozunk még egymásnak és a közönségnek néhány mesével, ezért ez a mottó mindannyiunkat szíven ütött.

- Ha ilyen szoros volt ez a kötelék, miért hagyta cserben a kollégáit két évvel a sorozat befejezése előtt?

- Mert elejétől fogva az volt a meggyőződésem, hogy az X-akták filmre kívánkozik, nem tévébe. Hozzáteszem, technikailag valószínűleg ez volt a televíziózás történetének legbonyolultabb produkciós kihívása. Én mindenesetre úgy éltem meg, hogy minden héten csinálunk egy filmet, ami valamiért mégis a tévében megy le. A figurák sokkal életszerűbbek voltak, a sztori szövete sokkal vaskosabb volt, mint amennyit a tévé elbír. Addig-addig nyeltem, míg végül oda lyukadtam ki, hogy ebben a formában nem csinálom tovább. Tudtam, hogy cserben hagyom Christ és Gilliant, mert együtt kezdtük, egymástól függött a sikerünk, és az utolsó leheletünkig ki kellett volna tartanunk egymás mellett, de még ez sem fordított vissza. Valamelyest enyhítette a bűntudatomat, hogy mind a kettőjüknek megmondtam, rettenetesen bántana, ha miattam múlna ki a show, és ha valamilyen csoda folytán egyszer úgy alakul, hogy mégis megint film lesz az X-aktákból, én leszek az első, aki ugrik. Ha másért nem, már pusztán azért, hogy Chris Carter végre megrendezhesse élete első filmjét.

- Ennek hat éve. Közben tartotta a kapcsolatot a sorozatbeli partnernőjével, Scullyval, azaz Gillian Andersonnal?

- Talán kétszer találkoztunk és párszor váltottunk e-mailt, de ebből nem érdemes levonni semmilyen következtetést, mert minket olyan mély és szoros barátság fűz egymáshoz, amit nem kell ápolni. Sem fizikai, sem érzelmi megerősítésre nincs szükségünk, hogy tudjuk, mit jelentünk egymásnak.

- És mit jelentenek egymásnak? Ugyanis a sorozat és a film sikerének másik kulcsa az, hogy maguk ketten zsigerből tartoznak egymáshoz, s ilyet ritkán látunk a vásznon.

- A kölcsönös tisztelet az alapja. Az, hogy ez a két ember be tudja fejezni egymás mondatait. Fogalmam sincs, létezik-e ilyen az életben, mert mi, férfiak nem szoktuk beismerni, hogy félemberek vagyunk a párunk nélkül, de Moulder és Scully tökéletesen kiegészítik egymást, és nem is tagadják. Nem véletlenül ér véget az új film azzal, hogy Moulder betartja a szavát, és annyi megpróbáltatás után belátja, hogy minden küldetésnél fontosabb kettejük boldogsága. Nem jachton, nem luxusparadicsomban, hanem egy vacak kis ladikon, egy lakatlan sziget felé manőverezve. Igenis felvállaltuk, hogy az X-akták legfontosabb mondanivalója a romantika, és ha Chris Carter, Gillian, a stúdió, de elsősorban a közönség akarja, akkor majd innen folytathatjuk a sztorit.

- Esetleg kezdhetik annál a jelenetnél is, ahol összevillan a szemük, amikor megpillantják George W. Bush képét az FBI-székház folyosójának falán.

- Azt jobb lenne mielőbb elfelejteni. Nem vicc. Nagyon is szomorú.

- Moulder ügynök világnézetét mennyire osztja? Vallásos? Ateista? Hisz a paranormális jelenségekben?

- Nem szoktam kiteregetni a magánjellegű meggyőződésemet, de most annyit elárulok, hogy hiszek abban, ami több mint fizikailag megfogható, ugyanakkor hiszek a tudományban is. Jó tudni, hogy létezik bizonyíthatóan objektív igazság, és ezt felsőbbrendűnek tartom, mint bármilyen elvakult hitet. S mivel nem hiszek az intézményesített vallásban, nem vagyok beskatulyázható sem erre, sem arra.

- De szakmailag mégiscsak beskatulyázták, mert bármilyen szerepet játszott az X-akták után, a közönség Fox Moulderrel azonosítja. Ezt sikernek vagy kudarcnak éli meg?

- Az ember anyagi, erkölcsi, szakmai sikert vár el azért, amibe belefekteti az energiáját. De azzal a lendülettel, ahogy ezt kimondtam, be kell vallanom, volt olyan filmem, amelyik kritikailag is, anyagilag is megbukott, és mégsem éreztem kudarcnak. Mert amíg forgattam, lubickoltam. Tehát azt kell mondjam, hogy a munka és a folyamat sokkal nagyobb siker, mint a végeredmény. A végeredményt ugyanis nem tudod befolyásolni. Nem is tudom, ki mondta: amikor meghalsz, a vágtának is vége, és már nem számit, sikeres voltál-e vagy sikertelen, csak az, hogy feladtad-e, vagy nem adtad fel soha.

Los Angeles, 2008. július