Úgy volt három éven át, hogy Simon Zsófinak diplomás szülei biztatása ellenére elég az érettségi és a fodrászolás, noha e szakma művelőivel Dunát lehetne rekeszteni. A fordulat akkor következett be, mikor megismerték egymást Kostya Bánkkal. Zsófi fejében korábban is megfordult, hogy valami szociális munkát kellene végeznie, emberekkel kellene foglalkoznia, nem csak a hajukkal. Édesanyja gyermekorvos, Bánké pedig ápolónőként kezdte, biciklivel járta sorra a családokat. Bánk vele együtt tervezte, hogy marketing- vagy reklámszakmában fog dolgozni, hiszen gimnáziuma média-mozgóképkultúra szakára járt. Ám érettségi előtt egy héttel meghalt az édesanyja. A fiú nem is akart elmenni a záróvizsgára, végül könnyes szemmel éppen csak átcsúszott.

- Amikor megismerkedésükről kérdezem őket, Zsófi nevetve mondja: - Egy utcában laktak a legjobb barátnőmmel Az utcán ismerkedtünk meg. Hamar kiderült, hogy mindketten világot szeretnénk látni.

- Sokan mennek el az itthoni nehézségek elől külföldre - mondja Bánk. - Nekünk sem tetszik sok minden, de Magyarország-pártiak vagyunk, szeretünk itt élni. Ám a gyorsuló időben egyre kevesebb lehetőségünk lesz világot látni, más kultúrákat testközelből megismerni. Erre a HPP- program jónak ígérkezett.

- Honnan lehet tudni erről?

- Egy ismerős panaszkodott a Humanára. Ez keltette fel az érdeklődésünket az önkéntes munka iránt a harmadik világbeli országokban. Fel is vettem a kapcsolatot a több mint harminc országban jelen lévő alapítvány dániai "tanárképző" iskolájával. Követelmény a büntetlen előélet, és most már az angoltudás is, de az érettségi nem.

A hetvenes évek elején a dán hippik - köztük több tanár - világcsavargás után megalapítják az utazó középiskola szövetkezetet: tanárok és diákok közös kasszán. Az iskola siker. (A Teachers Group, TG vezetője, az iskola alapítója a hosszú haja miatt a régi tantestületéből kiutált Amdi Petersen.) A szövetkezet vesz egy farmot Tvindben, és a diákok, tanárok együtt ássák az alapokat és építik fel új iskolájukat. Példájuk nyomán egy évtized alatt több mint egy tucat "Tvind iskola" készül Európa-szerte.

- Ki vehet részt a Humana-programban?

- Aki elvégzi a hat hónapos iskolát, de a repülőjegyet és a tandíjat fizetni kell - feleli Bánk. - Akinek nincs pénze, annak munkát ad az alapítvány. Mi például ruhát gyűjtöttünk Angliában. Egyik nap ajtótól ajtóig végigjártuk a lakásokat, leadtuk a szórólapokat, és másnap teherautóval mentünk a felesleges ruhákért. (Három kontinens 14 országában évi 40 ezer konténer ruhát gyűjtenek.) A munka jó előszűrő. Napi nyolc-tíz órát dolgoztunk négy hónapon át. Emellett mi tartottuk fenn a házunkat, a bevásárlás, a főzés és a takarítás is ránk várt. De sportlehetőségünk is volt.

- És aki nem tudott főzni?

- Megtanult. Mi meg mosolyogtunk és nyeltünk - állítja Zsófi. - A konyhában mi voltunk a kedvencek.

- Magyar konyhát vittem - viszi tovább Bánk a szót. - Hortobágyi palacsinta, gulyásleves, hagymás bab... Örültek, várták, emlegették. Zsófi megtanult mellettem főzni, főképp az instant ételekben nagymester.

Zsófit és Bánkot dicséri, hogy minimális nyelvtudással nekivágtak a világnak. A "németes" Bánk volt nehezebb helyzetben. Rendszeresen fejfájással került ágyba. A tízfős, német, holland, francia, portugál, orosz, koreai és egyre több japánból álló, jó hangulatú csapat esténként nagyokat diskurált. A folyamatos figyeléstől, a benne maradt mondatoktól két-három hónapon át szenvedett.

- Zsebpénz?

- Afrikában kaptunk.

De előbb jött a féléves dániai iskola, itt a diákoknak hatalmas tornatermes házat kell fenntartaniuk. És a programok: újévi koncert, színházi előadások, fejlesztési konferencia, teremtakarítás, felszolgálás, élelmiszer-csomagolás - rengeteg munka. Azonnal beosztották őket. Tanultak azokról az országokról, ahová mehetnek, de volt történelem, pedagógia - hogyan kell tanítani? -, HIV vírustan... Az első egy-két hónapban általános tárgyak, utána specifikusan arról, amit választottak. Van gyermeksegélyprogram, fa alatti vagy iskolai oktatás, kút- és latrinaépítés, komputerhasználat...

- Átlagéletkor?

- Volt 63 éves is, a többség 20-30 éves, de vannak 30-40 fölöttiek is, a nemek aránya változó.

- A Humana TCE (Total Control of the Epidemic - teljes kontroll a járvány felett) projektje katonai szisztémára épül - magyarázza Bánk. - Az ország területe fel van osztva 250, kétezer lakosú részre. Előttünk már kiválasztották mindenhonnan a "tanítókat". Segítségükkel három év alatt kell eljuttatni a lakossághoz az ismereteket a tiszta vízről, a fertőzésveszélyről, a HIV vírusról, vagy arról, mi a teendő, ha valaki csirkefarmot akar létesíteni. De beletartozik a munkába az ingyenes kondomosztás. Ahol mi dolgoztunk hat hónapot, ott 26 százalékos volt a HIV-fertőzés, az átlagéletkor negyvenvalahány év. Magas a gyermekhalandóság, a kriminalitás, az öngyilkosság, a munkanélküliség. Érezni a szomjúságot, a tehetetlenséget, a hatalmas távolságot és a reménytelenséget.

- Hogy fogadtak benneteket?

- Imával és énekkel! Nagyon hálásak. Fél évig arról tanultunk, hogyan motiváljuk az afrikai embereket. A mi központunkban óvodától kezdve a szakiskoláig minden működött. Volt áramunk, vizünk, igaz, forralni kellett, és a poháron nem láttál át, meg borzalmas volt az íze, de legalább volt. Előttünk két évvel indult a program, és nekünk - nem ketten voltunk - meg kellett tanítanunk, amit az előző két évben elmulasztottak. Támogatóinknak hétről hétre kimutattuk, hány embert értünk el a földeken előadással a moszkitóról vagy a maláriáról, hány embert küldtünk HIV-tesztre, hány kondomot osztottunk ki, hány könyvtárat hoztunk létre.

A Humana több mint harminc éve úgy indult, hogy Dániában mindenfélét gyűjtöttek a Mozambikban lévő zimbabwei menekülteknek. A szolidaritási munka soknemzetiségű önkéntesei ma már nyolc afrikai országban vannak jelen. A dán kormány nem támogatja őket, de máshol, különösen Amerikában, kedveltek. A HPP tíz éve Zimbabwébe helyezte a központját. 1991 óta épült ki az iskolahálózat. A húsz év fölöttiek, így általában a program "tanítói" is tanulatlanok.

Zsófi: - Kör alakú, nádfedelű afrikai agyagkunyhóban laktunk. Egy ágy mellett sem lett volna sok hely, de nekünk kettő volt.

Bánk: - Minden lassabban megy, amit egy napra terveztél, jó, ha egy hét alatt meglesz. Fontos a munkánkban a publicitás. Megbeszélem az egyik tanítóval, hogy egy eseményről ír pár sort a sajtónak. Másnap kérdem, hoztad a cikket: nem. Ez megy egy hétig, és amikor keményebben felelősségre vonom, akkor megkérdezi: miről van szó? Elmagyarázom, és akkor kiderül, hogy elfelejtette, vagy nem felejtette el, de felhoz valami buta indokot, amiről ő is tudja, nem fogadható el. Belemegyünk egy többórás vitába, végül megegyezünk egy új időpontban, aztán kezdődik minden elölről, és az ember óránként belefut ilyesmibe. Egyszerűbb lenne, ha megcsinálnám, de az nem megengedett.

- Hány magyar dolgozott már ott?

- Négy-öt. Mi voltunk az első magyar pár. Előttünk talán három más nemzetiségű pár járt ott. A párok általában feladják, vagy szétmennek.

- Mi volt a legnehezebb?

- Hallani és látni, mi folyik. Megismerkedtünk egy német orvos házaspárral, akik két évre vállaltak munkát, de azt mondták, elmennek haza, mert nem bírják, hogy nap mint nap hozzák a megerőszakolt gyerekeket.

Sírás is volt - folytatja Bánk. - Elég érzékeny vagyok, nagyon szeretem a barátaimat. Karácsony éjszakán, ültünk a tűz körül egy japán lánnyal hármasban, 35 fokban. Alkohol semmi, az nem megengedett. Jöttek az SMS-ek. Felhívott egy barátom, hogy ezt csinálják, azt csinálják, és kezd esni a hó... Nektek van karácsonyfátok? Nincs, pálmafánk van.

- A párkapcsolatok? - nézek Zsófira.

- Inkább előnyét éreztem, hogy együtt voltunk, de volt hátránya is. Minden pillanatunk be volt osztva, kivéve az alvást. Párkapcsolatnak sem feltétlen jó, ha szüntelenül együtt vannak. Amikor végre szabadul az ember, és felmegy a szobájába, mi együtt mentünk, együtt zuhanyoztunk, együtt feküdtünk le másfél éven keresztül. De jól megoldottuk. Sokat jelentett, hogy volt valaki mellettem, ha rosszul voltam, ha nagyon hiányzott a család; vele megértettem magam, benne bízhattam.

A "sivatagból" szabadulva sikerült kiharcolniuk, hogy egy hétre hazajöjjenek, aztán Dániában dolgozgattak egy hónapig, hogy megkeressék a pénzt az "üdülésre". Afrika után mindenkinek jár egy alapítványi iskolában eltölthető utóhónap. Ők a Jamaica közelében lévő, Budapest nagyságú, százezres Saint Vincent szigetét választották. Ott is kellett dolgozgatni: be kellett számolniuk, mit végeztek, milyen tapasztalatot szereztek Namíbiában.

Egy kis itthoni megmártózás után fordultak is vissza Dániába, ugyanis két évre elszegődtek az alapítványhoz. Zsófi tanít, Bánk munkája a HPP népszerűsítése, sokat utazik, előadásokat tart iskolákban és egyetemeken Afrikáról. Öten élnek egy gazdagnak mondható kommunában. Bár eléggé elfoglaltak, azért eljuthatnak mondjuk Amszterdamba vagy Párizsba múzeumokat látogatni. Elég sok pénzből gazdálkodnak. Nincs kiosztva a keret, ha pénz kell valamire, nem engedélyt kell kérniük, hanem megkérdezni a társaikat, van-e kifogásuk az ellen, hogy mondjuk a húguknak vegyenek egy hordozható számítógépet. A sportból Zsófi a fallabdázást, Bánk a vitorlázást választotta.

- És Magyarországgal mi lesz?

- Reméljük, hogy két év múlva HPP-iskolát nyithatunk otthon - mondja Zsófi.
- Szeretnénk - teszi hozzá Bánk -, ezért meg is fogjuk csinálni.

Zsófi és Bánk azt remélik, hogy két év múlva HPP-iskolát nyithatnak itthon