"Minden emberben van valahol egy kő" - írta 1958. július 14.-én Nemes Nagy Ágnes. "Súlyos, szilárd, egynemű. Talán urániumféle, mert sugárzik, talán mágnesféle, mert minden feléje esik. Ez a kő: csak van. Ez a legfőbb tulajdonsága. Próbálhatom megmozgatni, erőszakoskodni vele - hiába.
A rendszerváltozás köve
Figyelhetem, kérlelhetem - nem felel. Egyáltalán megérezni a létét, az is ritkán sikerül. De azért van. Bár velem nem törődik. Semmivel sem törődik. A kő közönyös."
Minden korszakban van valahol egy kő. Súlyos, szilárd, egynemű. Talán sugárzik, vagy minden feléje esik. Ez a kő: csak van. A rendszerváltás köve csak van. Inkább érezzük, mint tudjuk. "Nem azonos a tudatalattival. Az sokkal hígabb, mozgóbb, gomolyosabb - ez mintha a tudatalatti atommagva volna." Nem azonos a híg, mozgékony, gomolygó korszellemmel. Inkább életünk kívül formátlan, belül megkövesedett lenyomata. "Nem azonos a transzcendenssel; az kívülem van, ez bennem. De velem sem azonos, mintha külön érdekei lennének. Fütyül a tudatos érdekeimre." Nem irányító vagy megváltó szellem. S a rendszerváltozás korának önálló, tőlünk független, külön érdekei szemmel láthatóak. Ó nem az összeesküdött külvilág, vasakarattal ránk kényszerített külön érdekei, hanem a korszak fel nem ismert, meg nem értett közérdekei.
Milyen kevesen és mennyire kevéssé igyekeztek fellelni magunkban e láthatatlan követ. Húsz év történelmi esői és napsütései csiszolták és repesztették. E kő mellől, néha alól próbált hírt hozni a Politikai Évkönyv. Szerkesztői elvei, kimondva-kimondatlanul azon alapultak, hogy ha lehetséges és szükséges a plurális demokrácia, akkor lehetséges és szükséges a plurális vélemények ütköztetése, amelyek talapzata a megkövesült tények számtalan atomja. Gyűjts és rendszerezz politikai tényeket, s felettük vívjanak csatákat vagy kössenek békét szemben álló vélemények. A kötet szerkesztői osztották, sőt valószínűleg ma is osztják a rendszerváltók álmát, hogy lehetséges a békés, konszenzuson alapuló, intézményes váltás, amely a politikai erők és intézmények kiegyensúlyozódásán keresztül elvisz minket az európai demokratikus országok körébe. Illúzió ez, de tisztességes és követhető illúzió. Nem a szerkesztőkön múlik, hogy lassan egy évtizede harci jelentéseket és Magyarország hanyatlásának dokumentumait kell közreadniuk.
Ha valaki meg akarja érezni a rendszerváltás kövének súlyát, körül szeretné járni e mohásodó, szürkéllő követ, olvasson bele a Politikai Évkönyv sorozatába. Valamennyi tanítványom tudja, hogy nekik dolgozatuk írásakor az egyik legfontosabb tájékozódási pont. Egyfajta tankönyv. Kritikai méltatása elmaradt. De eljön majd a perc, amikor egy jelenkortörténész megírja, hogy mennyit köszönhetünk mi, mai olvasók és mennyit a jövendő évtizedek olvasói a most húszéves Politikai Évkönyvnek.