1. Belgrádban, a Szerb Radikális Párt obstrukciója miatt hétfőn, július 21-én a képviselőház szocialista elnök asszonya úgymond a parlament tekintélyének megőrzése végett, kétheti kényszerpihenőt rendelt el. Ekképp nem kerülhetett sorra az ülés napirendi pontján szereplő, EU-s stabilizációs és társulási egyezmény és az Oroszországgal kötött energetikai egyezmény várva várt ratifikálására. A május 11-én megtartott rendkívüli parlamenti, tartományi és helyhatósági választások után, főleg a külhoni médiákban az a hír terjedt, hogy az európai irányultságú pártok fölényesen megnyerték a választásokat. Ez így pontatlan meghatározás, illetve részigazság. Ugyanis ez csak a vajdasági tartományi választásokra érvényes, ahol Borisz Tadics Demokrata Pártja fölényesen nyert! Szerbia többi részein azonban a választási eredmények nem erről szóltak, főleg ami az országos választásokat illeti. Kiderült mindez abban a pillanatban, amint a voksolási adatok közlésre kerültek. Az Európa-barát pártok ugyanis csak úgy alakíthattak kormányt, ha koalícióra lépnek a mérleg nyelvét képező Szlobodan Milosevics alapította Szerbiai Szocialista Párttal. Nagy döbbenet következett, de a Demokrata Párt és koalíciós partnerei váltig bizonygatták, hogy az új koalíciós partner politikája merőben megváltozott. A Szerbiai Szocialista Párt jó alkut kötött, az új kormányban fontos posztokat csikart ki, többek között Ivica Dacsics, pártelnök személyében miniszterelnök-helyettesi posztot és a belügyminiszteri tárcát is.

Ennél nagyobb paradoxont el sem lehet képzelni: ugyanannak a pártnak, amely a Szlobodan Milosevicset letartóztató Zoran Djindjicset máig Szerbia legnagyobb ellenségének nevezi, Radovan Karadzsics és Ratko Mladics letartóztatásában kell együtt cinkoskodnia. Ehhez tudni kell azt is, hogy Szerbiában Karadzsicsnak és Mladicsnak nagyobb volt - és ma is nagyobb - a nimbusza, mint Szlobodan Milosevicsnek. Zoran Djindjics kormányának például volt bátorsága kiszolgáltatni Szlobodan Milosevicset a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ám Karadzsics és Mladics letartóztatására már nem vállalkozott, habár pontos értesülései voltak a két megvádolt személy tartózkodási helyéről. Az adott helyzetben azonban az előbbi is merész vállalkozásnak bizonyult, amiért Djindjics életével fizetett. A merénylet végrehajtóit kézre kerítették ugyan, de politikai háttere tisztázatlan maradt.

A fölényes győzelmet meghirdető választási eredmények kihirdetése után az Európa-barát választók rossz lelkiismerettel vették tudomásul a Milosevics pártjával való kényszerű szövetséget. Borisz Tadics pártelnök és a kormányzat egyfolytában azzal győzögette szavazótáborát, hogy ne feszegesse a múltat, Szerbiának gyors lépésben kell haladnia, hogy mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Gazdasági fellendülést, külföldi befektetőket ígért.

Ebbe az áldatlan helyzetben tört be Szerbiába a múlt: 2007. július 21-én a szerbiai parlament kényszerpihenőjének első napjának éjszakáján, amikor a médiák bejelentették, hogy Belgrádban letartóztatták Radovan Karadzsicsot, a boszniai Szerb Köztársaság háborús bűnökkel és népirtással megvádolt elnökét.

2. Krimiregénybe illő történet. Karadzsics, Dragan Dabics 1954-ben született és 1993-ban Szarajevóban életét vesztett személy identitását vette fel. Megváltozott küllemmel - hosszú ősz hajzat, bajusz és szakáll, nagy fekete keretes szemüveg, fekete sportos öltözék, fehér kalap - hosszú ideje az emberek között flangált, és egybehangzó vallomások szerint igazi úriemberként viselkedett. A hatóságok pedig úgymond, éveken keresztül tűvé tették Szerbiát, ő pedig mindez idő alatt - ügyvédje szerint vagy három éve - Új-Belgrád egyik lakótömbjének harmadik emeleti lakásában élt és Dragan Dabics álnéven alternatív gyógyászattal foglalkozott. Egy-két orvosi rendelőben is dolgozott. A Zdrav zivot (Egészséges Élet) című szakfolyóirat munkatársaként cikkeket írt, több száz hallgató előtt nyilvános előadásokat tartott, nem csak Belgrádban, hanem Szerbia-szerte. Így például Újvidéken is, valamint Zomborban, Nagykikindán és ki tudja hol nem. Személyében egy komoly, elmélyült gondolkodót ismert fel, bizonygatta a folyóirat főszerkesztője, abban az emberben, aki négy évig bombázta Szarajevót és a vádirat szerint részese a srebrenicai népirtásnak is. Remek előadásokat tartott, mondták egykori hallgatói. Ügyesen átváltozott, vagy szaksegítséggel átváltoztatták, senki sem ismerhette fel, jelentették ki hivatalos személyek.

A költő és pszichiáter egy jóindulatú, rettentően kommunikatív bohémra emlékeztetett. A legnagyobb nemzeti hős, mint kiderült, bioenergiával gyógyította pácienseinek szexuális problémáit, impotenciáját stb. Fűnek-fának osztogatta névjegykártyáját. Nem az erdőkben és kolostorokban bujkált, hanem csinos hölgykísérő társaságában vendéglőkbe járt, Belgrádban és Szerbia nagyobb városaiban flangált. A Bolond házhoz (Luda kuca) címzett új-belgrádi kávéházban - többnyire a boszniai menekültek gyülekezőhelye - gyakran megfordult. Saját és Mladics falon függő fotója alatt borozgatott. Előszeretettel hallgatta a guzlásokat (vonós hangszer), egyszer ő is kedvet kapott a muzsikáláshoz, és tette a közönség legnagyobb elragadtatására, majd arra biztatta az embereket, hogy ápolják a nemzeti tradíciót. A környék lakói a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel áradoznak róla.

A hágai vádlott letartóztatása után, Ivica Dacsics, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, belügyminiszter miután tudomást szerzett a letartóztatás híréről, mosta kezeit. Közleményben tájékoztatta a közvéleményt, hogy a belügyminisztérium egységei nem vettek részt az akcióban. Kiderült, hogy a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség operatív csoportjának munkatársai a városi közlekedési vállalat Új-Belgrád-Zimony között közlekedő, 83-as autóbuszában tartóztatták le. Három férfi mellészegült, feltűnés nélkül közrefogták, közölték vele a közölnivalót, ellenállás nélkül végighallgatta, majd a következő állomáson leszálltak. Amiből sem a buszsofőr, sem az utasok semmi különöset nem vettek észre. Ügyvédje szerint is így történt, csak az elfogás időpontja vitatható. Szerinte ugyanis nem hétfőn július 21-én, hanem még pénteken július 18-án megtörtént. A megérdemelt évi szabadságra induló védencét, három napig ismeretlen helyen tartották fogva. Szerinte azért, hogy előbb "kényszerpihenőre" küldjék a parlamentet.

A letartóztatás után természetesen számos kérdés merült fel. A Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség újonnan kinevezett igazgatója mindössze két napja vette át új tisztségét. Nyilvánvaló, hogy az előző vezető is tudott Karadzsics hollétéről. De ki tudott még? Vajon Vojiszlav Kostunica, volt kormányfő, birtokában volt-e ennek az információnak? Mikortól? Milyen szerepe volt Karadzsics rejtegetésében a titkosrendőrségnek? Annál is inkább, mert hivatalos okmányai - személyi igazolványa nem volt hamisított, a rumai belügyi szervek adták ki - regulárisak voltak. A kérdések tömkelegére nincs válasz.

Az EU-s politikusok viszont üdvözölték a szerb kormány erélyes lépését, de néhányan diszkréten hozzátették, hogy a másik két vádlott, Ratko Mladics és Goran Hadzsics letartóztatása még várat magára. Az letartóztatás hírére Belgrádban és Újvidéken kisebb tüntetésekre került sor, amelyeket a rendőrség erélyesen feloszlatott. Minden jel arra vall, hogy a kormány uralja a helyzetet. Az elkövetkező napokban sor kerülhet kisebb-nagyobb kilengésekre, de erőteljesebb politikai földindulásra - az első jelekből ítélve - nem kerül sor. A jobboldal nagy lármával tiltakozik, pártfogolja a szélsőséges tüntetéseket, amelyek azonban lehatároltak maradnak, mert a jobboldal alkalmasabb pillanatra vár. Jobb lesz kivárni a Koszovó státusáról folyó viták kibontakozását. Radovan Karadzsics a jobboldal számára sem túlságosan fontos már.

3. A szerbiai politikai élet prizmájából szemlélve Karadzsics ügye egyébként is ellentmondásos. A boszniai vezér letartóztatása ugyanis főleg a boszniai Szerb Köztársaságra helyezi a hangsúlyt. Igaz, ő is Milosevics segédletével került hatalomra, de a későbbiek folyamán ellentétbe került vele, amikor is Milosevics ellenzéke vette őt pártfogásba. Milosevics Hágában cinikusan állította, hogy nem ő volt nacionalista, hanem az ellenzéke. Ma ez a heterogén ellenzék, hatalomban ül, és ellenzékben is. Arkan szabadcsapatainak, martalócainak és pártjának szereplői a kormánypártok padsoraiban ülnek, és az európai utat pártfogolják. Ha valaki számon meri kérni a múltjukat, akkor a parlament szónoki emelvényéről elmondják, hogy büszkék a múltjukra.

Az ország, tavaly decemberben új alkotmányt hozott, amely a kormánypárt és az ellenzék legmagasabb összefogásáról tanúskodott; az alkotmány kérdésében Szerbiában olyan nemzeti egység született, amilyen soha azelőtt nem volt. Az összefogás kovásza Koszovó megőrzése volt. A Hágában megvádolt személyek ügye csakis ennek függvényében kap jelentőséget. Nem a nacionalizmus megítélése osztja meg Szerbiát, hanem Koszovó és az európai csatlakozás stratégiája. Hogyan lehet e kettőt összhangba hozni? Vajon a független Koszovó elismerésének esetleges feltétele, megakadályozza-e az EU-s csatlakozási tárgyalásokat? Ezt a kényes kérdést senki sem meri feszegetni, miközben ez az egyetlen fontos kérdés. Most a kis lépések ideje jött el. Karadzsics letartóztatásával, a szerb nacionalizmus sebe sajog, ami azonban a kormánypártok részére jelenleg nem képez prioritást. Ez is a múlthoz tartozik, mondják. Nem a múlt tisztázása kényszeríttette ki Karadzsics letartóztatását, hanem az, hogy az EU ezt támasztja a további csatlakozás feltételéül.

Az alkotmány meghozatalakor megteremtett nagy nemzeti egység - mind mindig - nagy csapdákat rejtegetett. Szerbia gazdasági élete Milosevics bukása után felélénkült. De mára ezek az erőtartalékok kimerültek. Az ország vagy-vagy helyzetbe került. A külföldi tőke beáramlása, a külföldi befektetések jelentik az utolsó szalmaszálat. A kormánypártok szerint Szerbia arra van ítélve, hogy elfogadja az európai csatlakozási folyamatot, csak ez menti meg az országot, csak így őrizhető meg Szerbia területi integritása, azaz végsősoron szerintük így megtartható Koszovó. Az európai csatlakozás tehát a legnagyobb nemzeti érdek. Az ellenzék véleménye szerint viszont a csatlakozási folyamat feltétele a független Koszovó elismerése, ezért a csatlakozási egyezmény szerintük csak azzal a záradékkal ratifikálható, hogy az EU garanciát vállal Szerbia területi integritásáért. E garancia nélkül vállalni kell az izolációt, s ki kell várni a kedvező alkalmat Koszovó "békés visszacsatolására".

A szerbiai nemzeti jobboldal tehát harcias, de tehetetlen. Háborúval ő sem mer fenyegetőzni, nemcsak azért, mert erre Szerbiának nincs katonai ereje, hanem azért sem, mert ez ellenkezik a háborúban kialakult újgazdag réteg érdekeivel. Ennek a rétegnek jelentős része a milosevicsi időkben tett szert mesés vagyonra, amit Milosevics bukása után sikerült legalizálnia. E réteg egyre nagyobb politikai hatalomra tesz szert, Brüsszelre kacsingat, és esze ágában sincs, szélsőséges nacionalizmussal elveszíteni azt, amit általa szerzett meg.

Karadzsics letartóztatásával a kormánypártok csapdába ejtették az ellenzéket. Ha nem tiltakozik, akkor elismeri gyengeségét, ha tiltakozik, akkor tömeges támogatás nélkül maradnak. Semmiféle tiltakozás nem hoz radikális fordulatot, hiszen ma már Karadzsics és Mladics letartóztatása másodrendű. A Szerb Radikális Párt érzi a csapdát, a jövő hétre nagy mitinget hirdetett meg, de ez a maximum. Egyelőre titok fedi, hogy Európa fontosabb-e Koszovónál, de biztos, hogy fontosabb, mint Karadzsics vagy Mladics. Őket, a nacionalisták többsége is, legszívesebben betessékelné a belpolitikai célra használható nemzeti mítoszokba. Hága egyébként is ennek a mítosznak az előszobája. Elvégre, az élet mégis máshol zajlik, nem pedig Hágában.

Két nappal elfogása után Karadzsicsot éltetik a Partizán Belgrád szurkolói egy futballmérkőzésen