Térdeplés drága kukoricán

A pohár nyilván akkor és azzal telt be, amikor az Európai Unió illetékesei fölfedezték, hogy szervezett bolgár bűnbandák teszik rá a kezüket az uniós "előcsatlakozási" (PHARE-, ISPA-, Sapard-) pénzekre.

Ahhoz pedig nem kell Brüsszelben ülni, hogy bárki kiderítse: e pénzek nem a szervezett bűnözés prominenseihez, hanem történetesen kormányhivatalokhoz (Brüsszel által akkreditált "irodákhoz") folynak be, s ha hozzájuk valamiképp is hozzáférnek bűnözők, az csak úgy történhet meg, hogy korrupciós jellegű összefonódás van az állam és a bűnözés között.

Így kerek a kép. Nemcsak az történt meg, hogy az EU fölfüggesztette egy elképesztő mennyiségű pénztömeg (forintban 12o milliárd) folyósítását Szófiának, hanem az is, hogy az imént említett pénzkezelő (segélykezelő) állami irodák akkreditációját megvonta. Se pénz, se fogadó tehát.

Ilyen büntetést fennállása óta nem szabott még ki tagországra az unió. Ám, hogy lépett, helyesen tette, mert az uniós adófizetők pénzét (közöttük a magyarokét is) valóban "óvni kell".

Csakhogy Bulgária - Romániával együtt - 2007. január elseje óta tagja az uniónak. Amit most elvettek tőle, az nem agrár- és vidékfejlesztési támogatás (ebből euróban több mint tízmilliárd jut majd neki 2oo7 és 2013 között), hanem előcsatlakozási segély. Egyszóval egy korábbi korszak maradéka, jó "combos" maradéka. Ám a kérdés most úgy is fölmerül, hogy ugyanazok a bolgár kormányhivatalok, amelyek alkalmatlannak bizonyultak a megítélt segélyek kezelésére, miként kezelik majd a jogos, mondjuk úgy: normatív javadalmazásokat?

Ha tudniillik minden marad a régiben, és a szervezett bűnözők a maguk magas állású támogatóival együtt röhögnek a markukba, mert az igazságszolgáltatás nemhogy a korrupciós ügyek, de még a rendszeresen ismétlődő, politikai jellegű gyilkosságok üldözésére, feltárására és szankcionálására sem alkalmas, akkor Bulgáriára rettenetesen nehéz idők várnak. Tartok tőle, hasonlók várhatnak a románokra is, mert a korrupció és az igazságszolgáltatás renyhesége ővelük szemben is ismétlődő vád - egyelőre szankciók nélkül. Románia most még megúszta.

Túlzás nélkül mondhatom, "mindenki" tudta, hogy e két viszonylag szegény és igazán rossz (kommunista és nem kommunista) háttérrel, múlttal, hagyományokkal rendelkező ország sietős bebocsátása (a brüsszeli bizottság bűne) olyan problémákat fog fölvetni, amilyenekkel az EU még nem nézett soha szembe. A bolgár/román szindrómához hasonló jelenségek a régi fejlettjei körében is jócskán tapasztalhatók voltak (s ha kisebb mértékben, de tapasztalhatók most is), de a csatlakozás pillanatában már viszonylag kevés fejtörést okoztak. Apadásuk jól érzékelhető volt. Ellentétben Bulgáriával és Romániával. Ugyanazok a bajok, amelyek miatt most félmilliárd eurót elvettek a bolgároktól, 2oo5 nyara óta visszatérően szerepeltek az EU szemrehányásai között. És mindig a büntetés kilátásba helyezésével. Ehhez képest a felvétel 2oo7 januárjában megtörtént, és Brüsszel folyamatosan nyugtázni volt kénytelen, hogy semmi javulás. Vagy alig. Illene ezen súlyosan elgondolkodni, még mielőtt a bővítés következő - balkáni - lépcsőjére felhágunk.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.