Nem lesz uzsoraosztály az APEH-nél

Adóhatósági fellépést kér az uzsorások ellen az APEH elnökéhez írt nyílt levelében a monoki polgármester.

"A helybeliek által jól ismert személyek üzleti nagyságrendben nyújtanak uzsorahitelt, úgynevezett kamatos pénzt az arra rászoruló és emiatt teljesen kiszolgáltatott embereknek. Az uzsorapénzekből meggazdagodott, megerősödött személyek egyre több embert tartanak irányításuk, befolyásuk alatt, s a közösségi, társasági, üzleti életben is egyre nagyobb súllyal és befolyással vesznek részt. Erejükre jellemző, hogy ellenőrzésük alatt álló kisebb településeken már a helyhatósági választásokba, ezáltal a települések irányításába, áttételesen az ország gazdasági és politikai életébe is bele tudnak szólni, ami már komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelent." Egyebek mellett ezt írja Monok polgármestere, Szepessy Zsolt, aki azt kéri Szikora Jánostól, hogy a hatóság kiemelten foglalkozzon ezzel a problémával. A polgármester az uzsorakölcsönnel foglalkozó osztály vagy csoport létrehozását javasolja, s azt, hogy az eljárás részeként adó-, valamint vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezzenek a látókörükbe került személyeknél. A Borsod megyei település polgármestere korábban már feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. A szomszédos Szabolcs megyében is eljárást indított a rendőrség a közelmúltban uzsorások ellen.

- A polgármester szándéka érthető, azonban az adóhatóság nem állít fel az uzsorások elleni csapatokat - reagált Szepessy felvetésére az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes lapunknak elmondta: tavaly január óta 15 ezer vagyonosodási vizsgálatot folytattak, köztük vélhetően uzsorás ellen is. A szóvivő szerint nem várható el a revizoroktól, hogy ellepjék a falvakat, és a helybeliektől érdeklődjenek, ismernek-e uzsorásokat. Tegnap egyébként az APEH Észak-alföldi Igazgatóságán rendőrségi bejelentés alapján indult vagyonosodási vizsgálat egy Szabolcs megyei embernél, ahol 164 millió 800 ezer forint adóhiányt állapítottak meg. Kiderült: az illető uzsorakamatból gazdagodott meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.