Dohánnyal a rák ellen

Dohánylevelekben fejlesztenek ellenszert a nem Hodgkin-lymphoma nevű rákbetegség egy eddig gyógyíthatatlannak számító alfajára Amerikában. A kór az Egyesült Államokban évente tizenhatezer embert támad meg – ám a ráksejtek egyediek, mindenkinél kismértékű eltéréseket mutatnak, ezért a gyógyszert is személyre kell szabni. Itt jön a képbe a dohány, amely gyorsan nő, és a betegek „személyi” vírusával megfertőzve testre szabott ellenanyagot termel.

A kaliforniai Stanford Egyetem és a Large Scale Biology nevű cég közös kutatása arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen növény különböző leveleit is alkalmassá lehet tenni más és más páciensek számára megfelelő ellenanyag termelésére. A leveleket megdarálják és kivonják belőle a szérumot, amelyet a betegekbe visszainjekciózva aktivizálják immunrendszerüket. Egyelőre tizenhat betegen próbálták ki az eljárást, és azt még nem sikerült megállapítani, hogy mennyire hatásos a kór visszaszorításában. Csak annyi biztos, hogy a dohánylevélből kivont szérum nem árt és aktivizálja a betegek immunrendszerét. Az orvosok azt remélik, hogy az eljárással el lehet kerülni a betegek szervezetét nagyon megviselő kemoterápiát.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában közölt tanulmány szerzői csoportját irányító Ronald Levy szerint minden oltóanyagot külön kell előállítani az egyes betegeknek, ráadásul gyorsan, így a kidolgozott technológia kifejezetten „szép”. Az viszont ironikus, hogy a vakcinát éppen dohányban sikerült előállítani. – Az eljárás hatékonyságának megállapítására egy második, nagyobb méretű kutatásra van szükség – ismerte el a Stanford Egyetem onkológiai kutatásainak vezetője.Washington

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.