Elkerülhető lett volna az erőszak? - A melegfelvonulás más szemszögből

A demokratikus rendszer önvédelme az utólagos reakcióknál, például az antifasiszta egységfront meghirdetésénél hatásosabban megszervezhető egy másik, talán kevésbé látványos, és politikailag kevésbé motivált síkon is: előzetesen felkínált értelmezésekkel - olvasható a Méltányosság Politikaelemző Központ "Jogértelmezés, önértelmezés, megosztottság" című állásfoglalásában.
A melegfelvonulással kapcsolatos érvelésüket iszó szerint dézzük:


"Vajon egy utcai megmozdulás kapcsán nem vethető-e fel az előzetes értelmezés kérdése? Azaz: ha egy kormánytól előzetesen elvárható lenne, hogy értelmezze a jogi helyzetet, és ezen értelmezés keretében szervezze meg cselekvését, nem kívánható-e meg ilyesfajta körültekintés egy civil (ámde a mai magyar társadalmi szituáció abnormalitása folytán sajátos helyzetbe kerülő) közösségtől is? Az elmúlt héten szinte mindenki utalt rá, hogy 2007 előtt is voltak Magyarországon melegfelvonulások, és azok békés jellegét semmi nem fenyegette. Valami történt itt, amelynek feldolgozása még éppen csak megkezdődött. De talán annyi már látható, hogy megjelent egy utcai gerilla szubkultúra, amelyet összemosni a parlamenti jobboldallal megengedhetetlen. Amikor azt mondjuk tehát, hogy a szervezők előzetes önértelmezése is segíthetett volna, akkor nem arról beszélünk, hogy le kellett volna fújniuk az akciót, és meg kellett volna hátrálni. Az önértelmezés ez esetben folyamatos előzetes információáramoltatást, tájékoztatást, szimbolikus gesztusok megtételét jelenthette volna. Annak jelzését, hogy a szervezők tisztában vannak a jelenlegi Magyarországon tapasztalható nehéz helyzettel, ebben átérzik a saját helyzetüket épp úgy, mint a velük szimpatizálókét, valamint az őket passzívan támogatókét és ellenfeleikét is. 
Természetesen ez nem egy makulátlan emberi jogi megközelítés, hiszen abból az aspektusból joggal vethető ellen: egyáltalán mi szükség van ilyen előzetes értelmezésre, amikor itt elidegeníthetetlen emberi jogokról van szó, amelyek minden normális demokrácia sajátjai immár. Normális helyzetben - amikor egy adott országban a kormányzat megfellebbezhetetlen autoritással bír, és az utcai megmozdulások békés jellegét sem fenyegeti semmilyen veszély - talán valóban nincs is szükség előzetes önértelmezésre. Ne elégedjünk meg azonban ezzel a magyarázattal! Ha Kisnek igaza van abban, hogy a kormánynak vannak kötelezettségei az alattvalóival szemben, s ha igaz, amit az MPK vél, hogy ha az alkotmány megújítása egyáltalán reális követelés, azt előzetesen kell megalapozni, talán nem túlzás e két témát összekötni a harmadikkal, s azt mondani: a mai Magyarországon a melegjogok nyilvános képviselete 2007-től sajátos új erőtérbe került. Erről az új helyzetről igenis van értelme vitát folytatni, és lett volna értelme erről előzetesen is beszélni - melegeknek és nem melegeknek egyaránt."
A teljes állásfoglalás a Méltányosság Politikaelemző Központ honlapján olvasható>>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.