Mégiscsak megtiszteltetés ez nekünk, mégiscsak más, hogy a Mercedes lesz a mi autónk, még ha talán nem is áll majd sorba évente sokezernyi felajzott magyar vevő a szalonok előtt, hogy nulla kezdőrészletre hazaszöktessen egy-egy kettőhúszas dízelt. Amilyen persze már nincs is, de volt valaha, hiszen tudjuk mi, akik a "hat év zsíros kenyér, de aztán lesz egy klafa Trabantunk" országában nőttünk ilyen nagyra. Nekünk a Merci nem egyszerűen egy autó, hanem az álmok, a nyugati filmek és a legendák elérhetetlen hófehér dízelködfátyla, a híres nőgyógyász főorvos és a balatoni nyaralóját soha ki nem adó maszek zöldséges hihetetlen valósága.

Igen, igen, megdobogtatja az ember szívét a hír, ráadásul nem csak presztízst, helyi iparűzési adót, kétezer-ötszáz munkahelyet, és ki tudja, még mit nyertünk, hanem megelőztük a szomszédokat is, ami különösen jó érzés, ennél több már nem is kell. De azért van még egy kis külön hab is ezen a mézédes tortán: Kecskemét fideszes polgármestere direkte dicsekszik azzal az olajozott, profi együttműködéssel, ami közte (meg a hivatala, közgyűlése stb.) és a szoci kormányzat között kialakult ebben az ügyben. Hurrá! Hát így kell ezt, barátaim, és a haza fényre derül.

Jóllehet a haza nem kizárólag gyárakból áll. A haza - többek között - művelődés meg kultúra meg civilizáció is, s mindezek - mostanában ez jól látszik - nem kevésbé határozzák meg az életünk minőségét, mint a materiális előnyök és hátrányok. Ráadásul a kettő a lehető legszorosabban összefügg.

Mármost ez idő tájt Kecskeméten más is történik. Példának okáért a kedves, régi színházban, a pesti Vígszínház kicsinyített másában éppen igazgatóváltás van. Ez az ügy persze nem jutott olyan nagy jelentőségre, mint az előbbi, hiszen csak a kecskeméti és a környékbeli népek kulturális kínálatában beálló apró változásról van szó Ettől nem borul virágba, de nem is szárad ki a város, legfönnebb hosszú távon lesz majd érezhető némi kis különbség abban a bizonyos életminőségben, s nem is feltétlenül azért mert - mint tudjuk - nem csak kenyérrel él az ember, hanem talán azért is, mert azt a bizonyos kenyeret előállítani és megvásárolni sem olyan kézenfekvő manapság bizonyos környülállások mellett.

Szóval ebben a kis kulturális menedzsercserében valahogy nem működött az az olajozott együttműködés sem a pártok, sem a szakma és a politikusok, sem a főváros és a helyi hatalmasságok között.

Ne is mondjunk neveket (azért mégis: Bodolay Géza volt, és lesz mostan Cseke Péter), mert nem ez a fontos, noha a művészet éppenséggel személyiségek személyes teljesítménye. Már ha egyáltalán művészetről van szó. De mi másról? Folytat manapság a színház propagandát? Segíti valamelyik oldalt a műsorpolitikájával, stílusával, ízlésével? Vagy csak annyi az egész, hogy teret és persze munkát, kenyeret kellene adni a mieinknek?

Akárhogy is, ha van valami, akkor ez a csendes kis kettősség sok mindent elárul rólunk. Korántsem csak Kecskemétről. Mercedes és Cseke Péter. Globalizált, európai együttműködés, no meg a jó öreg mikszáthi, móriczi provincializmus.

A szerző újságíró