Zugló rendőri segítséget kér a városligeti gázolás után

Súlyos sérüléseket szenvedett az az asszony, akit unokájával együtt  kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy autó kedden Budapesten,  a Városligetben - közölte a rendőrség az MTI-vel. A Madarász utcai  Gyermekkórház tájékoztatása szerint a 4 éves kislány is súlyosan  megsérült. A kerület polgármestere a fokozott ellenőrzés  kiterjesztését kérte a rendőrségtől.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a nő és unokája a Kós Károly sétányon ment át a zebrán, amikor egy  személygépkocsi elütötte őket. Hujber Éva az elsődleges információk  alapján még arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az asszony súlyos  sérüléseket szenvedett, de a kislánynak nem esett baja.

A Madarász utcai Gyermekkórház ugyanakkor később azt közölte: a  4 éves kislány az intenzív osztályon fekszik, állapota súlyos, de  stabil. Nagymamáját az Árpád Kórházban ápolják, ahol a távirati  irodának megerősítették, hogy az asszony sérülései súlyosak.

Zugló polgármestere arra kérte a kerület rendőrkapitányát, hogy  terjessze ki a fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést a Kós  Károly sétány gyalogos-átkelőhelyeire is. Weinek Leonárd az MTI-hez  eljuttatott közleményében hozzátette: a kerületi rendőrséggel  korábban megállapodást kötöttek a fokozottabb ellenőrzésről,  amelynek köszönhetően csökkent a szabálysértők száma, de a Városligetben továbbra is sok a szabálytalankodó autós.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.