A múlt hét végén székelyföldi hallgatóságában az a határozott benyomás alakulhatott ki, hogy az Orbán kori Magyarország - legyen szabad Móriczot idéznem, Erdélyről lévén szó - valóságos tündérkert volt, amelyet a rákövetkező kormányok leromboltak.

Noha a székelyföldi, tágabb értelemben erdélyi magyarnak éppenséggel megvan a maga gondja, és tesz rá - bármennyire is hinni szeretne "a magyar nemzet egységében" -, hogy Orbán idején jó volt vagy kevésbé volt jó, az elnököt ez láthatóan nem zavarja. Közvélemény-kutatásokkal szórakoztatja ottani hallgatóságát, hogy Magyarországon az emberek borúlátóak, rossz irányba tartónak vélik a dolgokat, és még csak tudomást se vesz arról, hogy a párhuzamos közvélemény-kutatások szerint a székelyföldi magyart éppenséggel nem az ő autonómiadilije foglalkoztatja, hanem az, hogy magasabb nyugdíjat, jobb orvosi ellátást és jobb utakat vár el a "román" hatalomtól. Ha mindez megvan, hajlandó elgondolkodni azon, kell-e néki autonómia.

Nagyon meg volnék lepődve, ha Orbán tudna nekem két egyszerű székelyt mutatni, aki elhiszi neki, hogy az összmagyarságnak akkor megy jól a dolga, ha a magyarországi magyarságnak jól megy (majd ha ő lesz hatalmon, jól megy) - tudniillik ez az összefüggés egyszerűen nem értelmezhető. Az erdélyi magyar pillantása Bukarestre szegeződik, pontosabban a Bukarestben tevékenykedő magyarokra, akik kulcsszerepet játszanak abban, hogy számára milyen fokon nyílnak meg a magasabb nyugdíjhoz, a jobb orvosi ellátáshoz és a fejlettebb infrastruktúrához szükséges források.

Ilyenformán csak nem értem, bár töröm a fejem rajta, miért látta jónak a Fidesz elnöke, hogy a tündérkerti mesék tetejébe még azzal is eldicsekedjen: csak az ő kormánya folytatott Magyarországon karakteresen "nemzeti és kereszténydemokrata" politikát. Tudta Orbán, hol van? Miért nem inkább ahhoz a kérdéshez szólt hozzá, hogy az a bizonyos székelyföldi autonómia etnikai alapú legyen-e, avagy a korszerű uniós szemlélet jegyében régiós gazdasági összetartozásra épüljön?

Erre történetesen van válaszom. Ennél Orbán óvatosabb és ravaszabb. Hát nem könnyebb azzal lépni a pódiumra, hogy itt vagyok én, az egyetlen magyar politikus, akinek 1944 óta sikerült egyszerre nemzetinek és kereszténydemokratának lennie? Hát nem könnyebb egy történelmi mesében lenullázni Antall Józsefet (nehogy már két szobor legyen), egyszersmind feledtetni azokat a (szép) pillanatokat, amikor a Fidesz Antall idején "csuhásozni" kezdett a kereszténydemokrata képviselők megszólalásaikor?

A válasz: de az. Nota bene 1988 és 2oo2 között, amikor Orbán az MDF-fel és Torgyánnal közösködött a kormányban, egyszer ki nem ejtette a száján, hogy ő "kereszténydemokrataként" politizál. Az önszuggesztióba most már ez is belefér.