Egy amerikai tudós a hétvégén azt mondta nekem: "Na jó, de az csak egy rakéta volt, nem az egész országot kellett megmozgatni érte." Meglehet, de az Apolló-program 400 ezer embert is foglalkoztatott, és mai áron 150 milliárd dollárba került. Egy ekkora erőfeszítés ma is meglátszana Amerikán.

Attól is tekintsünk el, hogy Al Gore és kísérete két benzinzabáló Lincolnnal és sok terepjáróval érkezett a beszéd színhelyére, és amíg a program tartott, ezek járó motorral és légkondicionálóval várakoztak. Bírálói sosem felejtik el megemlíteni, hogy a Nobel-díjas környezetvédő tekintélyes méretű háza hússzor annyi energiát fogyaszt, mint egy átlagos amerikai otthon, pedig az se kifejezetten a zöldszempontok figyelembevételéről híres.

Azt is hagyjuk most figyelmen kívül, hogy egyes politikusok és kutatók nem is biztosak az embernek a globális felmelegedésben játszott szerepe felől. Meg azt is, hogy az amerikai villamos hálózat több mint fél évszázaddal ezelőtti technológiát képvisel, és alig-alig felel meg a mai energiafogyasztásnak. Ebbe is rengeteg milliárdot kellene fektetni, hogy a sivatagok közepére telepítendő nap- és szélerőművektől a nagyvárosokba vigye az áramot. Csak Texasban öt évre és ötmilliárd dollárra van szükség - csupán az első nagy vezetéképítéshez.

Szóval, ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk, a javaslat akkor is lélegzetelállítóan izgalmas, Amerikához és a XXI. századhoz méltó. Előbb-utóbb ugyanis mindenképpen át kell állni az új energiaforrásokra - meg talán az atomerőművekre -, és az egész emberiségnek az a legjobb, ha a legnagyobb fogyasztó teszi meg az első lépéseket. Egy pillanatra mi is elgondolkodhatunk, vajon jó irányban haladunk-e, amikor növekvő olaj- és földgázigényünk hosszú távú kielégítésére dolgozunk ki terveket. Talán lehetnénk merészebbek. Ha Amerika kidolgozza az új technológiákat (és Kína majd elkezdi ontani a készülékeket), mindenki más is új opciókhoz jut.

Még egy apróság, ami nem csak Amerikában lehet tanulságos. Al Gore a programhirdetés körüli felhajtásban szép csöndesen megmondta, nem akar újra alelnök lenni, mert nem a politikai hatalmat, hanem a közvélemény meggyőzését tartja fő céljának. Persze ő is csak ember, sőt, politikus. A cári titulus már csábítóbb - válaszolta arra a kérdésre, elfogadná-e Obamától vagy akár McCaintől az energetikai kormánybiztosságot, amit az amerikai angolban "energiacárnak" becéznek. Jelentős részben az új iránt mindig fogékony Al Gore-nak köszönhető, hogy ez a szöveg most az interneten keresztül eljut Budapestre, és bekerül a reggeli újságba. Annak idején ott bábáskodott az egyetemek közötti számítógépes hálózat lakosság előtti "kinyitásánál". Ha tíz-húsz év múlva tényleg elektromos autókban utazunk, Al Gore végképp nagyobb helyet kap majd az emberiség történelmében, mint ha 2000-ben belőle lett volna amerikai elnök. Akkor ugyanis háborúzhatna a terroristákkal, ami sokkal kevésbé felemelő.