Zimbabwéban egyre közelebb a megállapodás

A zimbabwei elnök és az ellenzék vezetője aláírta hétfőn a belpolitikai válság megoldását célzó tárgyalások megkezdéséről szóló keretmegállapodást.

Robert Mugabe államfő és Morgan Tsvangirai a közvetítő feladatokat vállaló dél-afrikai elnök, Thabo Mbeki jelenlétében írta alá a dokumentumot, amelyhez egy kisebb ellenzéki pártfrakció is csatlakozott. A megállapodásban a felek kötelezettséget vállaltak, hogy pártjaik véget vetnek a válságnak, amelyet a tavaszi elnökválasztást övező zűrzavar és politikai erőszak okozott, és elfogadták a tárgyalások menetrendjét.

Mugabe és Tsvangirai nem szorított kezet - jegyzik meg a tudósítások. A két politikus azóta nem találkozott személyesen, hogy Tsvangirai pártja, a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) tíz éve megalakult.

Mugabe szerint a tárgyalások az alkotmány és egyes törvények megváltoztatásához fognak vezetni, és új politikai rend jön létre Zimbabwéban. Tsvangirai szerint az aláírás történelmi esemény. A két fél szakértői szerint kéthetes határidőt kap a kormány és az ellenzék két frakciója a kulcskérdések megvitatására, beleértve a nemzeti egységkormányt és az új választásokat.

Az egységkormányt az Afrikai Unió erőlteti, és inkább Mugabénak kedvez, mint ellenfelének, aki a parlamenti választások és elnökválasztás első fordulójában elért győzelméből kiindulva magának követelte a hatalmat. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.