Elvi egyezség az érdemi tárgyalásokról a zimbabwei felek között?

A zimbabwei hatalom és az ellenzék képviselői elvi egyezségre jutottak arról, hogy lényegi tárgyalásokat folytatnak a belpolitikai válság rendezéséről, de még hiányzik az egyezség okmányáról Robert Mugabe elnök és a fő ellenzéki párt vezetőjének aláírása  - közölte vasárnap az ENSZ egy magas rangú tisztségviselője.


Hailé Menkeriosz, az ENSZ-főtitkár afrikai politikai ügyekkel megbízott helyettese közölte ezt a SAFM dél-afrikai közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában. Hasonló értelemben nyilatkozott Jeang Ping, az Afrikai Unió bizottságának elnöke is, aki találkozott szombaton Hararéban Mugabéval és Tsvangiraival. Hozzátette, hogy talán már hétfőn aláírják a felek az egyezséget.

Ennek némiképp ellentmondó nyilatkozatot tett azonban az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) szóvivője.   George Sibotshiwe szerint a párt elkötelezett a tárgyalásos rendezés iránt, ezért elvben kész is aláírni az egyezséget, de van néhány kifogása annak szövegét illetően, és elvárja a felek között közvetítő Thabo Mbeki dél-afrikai elnöktől, hogy orvosolja az MDC panaszait. Amíg ez nem történik meg, a fő ellenzéki párt nem írja alá az egyezséget - mondta a brit hírügynökségnek adott nyilatkozatában, de nem részletezte pártja kifogásait.  

A dél-afrikai közvetítéssel Pretoriában zajló zimbabwei politikai egyezkedés eddig csak az érdemi tárgyalások előfeltételeire és napirendjére terjedt ki. Az érdemi tárgyalások témája lenne a zimbabwei  belpolitikai válság megoldása.

Az MDC jelöltje, Tsvangirai győzött az elnökválasztás márciusi első fordulójában, de nem vett részt a júniusi második fordulóban, ahol már csak Robert Mugabe hivatalban lévő elnökkel kellett volna megmérkőznie. Az országban uralkodó politikai terrorral, híveinek a hatalom általi megfélemlítésével indokolta döntését. Mugabe egyedüli jelöltként, versenytárs nélkül "megnyerte" a második fordulót, de az ellenzék nem ismeri el legitimnek az elnökválasztás ilyetén eredményét. (MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.