Jászsági és a hevesi dinnyetermelők tiltakoznak a Karsai-féle blokád ellen

Nyilatkozatban tiltakozik a hevesi és jászsági dinnyetermelők nevében öt helyi gazdálkodó a Karsai József országgyűlési képviselő által kezdeményezett blokádakció ellen. Dél-alföldi kereskedő cégek is nyilatkoztak, hogy Karsai József nem a magyar termelők és gazdák piaci érdekeit képviseli.

Nyilatkozatban tiltakozik a hevesi és jászsági dinnyetermelők nevében öt helyi gazdálkodó a Karsai József országgyűlési képviselő által kezdeményezett blokádakció ellen. A dinnyetermelők nyilatkozatát a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) főtitkára, Obreczán Ferenc juttatta el vasárnap az MTI-hez.

A nyilatkozat szerint amíg Karsai József a termelőket védte az Auchan árletörési akciójával szemben, addig

a jászsági és a hevesi dinnyetermelők is támogatták őt tevékenységét elismerve és megköszönve. De a jelenleg Békés megyében az MSZP-s országgyűlési képviselő által alkalmazott radikális módszer szemben áll az unió piacgazdaságával - teszik hozzá.

A jászszentandrási, a jászapáti, a horti és a káli termelők által aláírt nyilatkozat szerint az akció jelenlegi hatása már az, hogy az összes komoly külföldi vevő végérvényesen elfordul a magyar dinnye és a magyar mezőgazdasági termékek vásárlásától - hangoztatják.

A jászsági és a hevesi dinnyetermesztők képviselői azt tapasztalják, hogy tömegesen mondják vissza a külföldiek rendeléseiket, a vásárlók ugyanis nem mernek Magyarországra kamionokat küldeni, mert attól tartanak, hogy blokád alá helyezik azokat. Így a termelőknek több száz tonna áruja maradt már meg most is, és ezek várhatóan teljesen tönkremennek a földeken.

A nyilatkozatban tiltakozó dinnyetermesztők úgy vélik, hogy a Békés megyében alkalmazott módszer figyelemfelkeltésre és politikai haszonszerzésre megfelelő ugyan, de ebbe termelők tömegei mennek tönkre. Sokan ugyanis

hitelből finanszírozzák a termelésüket, s jelzálog van földjeiken és házaikon. Ám a földeken maradó dinnye árából nem tudják a hitelt törleszteni.

A nyilatkozatot aláírók úgy vélik: a tisztességes kereskedelemben a vevőt nem lehet arra kényszeríteni, hogy az árut annyiért vegye meg, ami már gazdasági érdekeivel ellentétes. Ha a radikális blokádakció folytatódik - figyelmeztetnek az aláírók -, akkor az akár parttalanul ki is terjeszthető. Ez az akció pedig a dinnyetermesztőknek nem használ, csak árt - tartalmazza a jászsági és hevesi dinnyetermesztők nyilatkozata.

 

Dél-alföldi kereskedők is tiltakoznak

 

Tizennyolc dél-alföldi kereskedő cég képviselői szerint Karsai József nem a magyar termelők és gazdák piaci érdekeit képviseli, hanem egy bizonyos kereskedői csoportét. Az erről szóló közleményüket a vállalkozások közösen juttatták el az MTI-hez vasárnap a kora esti órákban, miután tanácskoztak egymással.

Közleményük szerint a szocialista párti országgyűlési képviselő mögött "egy jól körülhatárolható felvásárlói dinnye-lobbi ál, amelyeknek egyetlen célja azon piacok megszerzése, amelyekről kiszorítja a jogellenesen blokád alá helyezett tisztességes kereskedőket, és ehhez azokat a jóindulatú és megtévesztett termelőket használja fel, akik nem tudják megfelelő áron eladni az általuk megtermelt dinnyét".

A kereskedők felhívták a figyelmet arra, hogy "a magyar dinnye körülbelül 90 százaléka külföldön kerül eladásra. A mindenkori felvásárlási árat a kereslet-kínálat határozza meg. Amennyiben mesterségesen magas áron próbálunk az uniós piacra görögdinnyét eljutatni, akkor az uniós partnerek más országokból szerzik be az árut, a magyar dinnye a termelők nyakán marad".

A tizennyolc kereskedő cég képviselői szerint "a jelenlegi valós piaci viszonyok mellett a dinnye 30 forintos felvásárlási ára sajnos nem érvényesíthető".

A mások mellett a Simba Hungary Kft., a Mórakert Szövetkezet, a Bestrfuct Plusz Kft. és a Medifruct Szövetkezet nevében megfogalmazott közlemény szerint "a blokád és a hasonló törvénysértő módszerek elbizonytalanítják külföldi partnereinket, rontják a magyar dinnye jó hírét, és súlyos károkat okoznak a termelőknek".

A kereskedők végezetül tiltakoztak a - mint írják - "törvénytelen beavatkozás, az állami szervekkel való fenyegetések, valamint a minden jogi és szakmai alapot nélkülöző, minősíthetetlen, a termelőket megtévesztő módszerek" ellen.(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.