- Miként az édesapja, ön is több mint száz első ligás mérkőzésen lépett pályára. A különbség az, hogy a papa a Szeged, az MTK és a Szombathely csapatában futballozott, a fia viszont a bécsi Rapidban és a Napoliban lett "százados"...

- Ám a lehetőséget az apukám teremtette meg. Hazajöttem az iskolából, és megkérdezte: szeretnél-e Bécsben játszani? Igent mondtam. A nyolcadik általánost még Szombathelyen fejeztem be - közben heti egyszer a Rapidnál edzettem -, majd a gimnáziumot már az osztrák fővárosban jártam ki.

- Tizennégy évesen egyedül lakott odakinn?

- A szüleim, akik az iskoláztatás és a kollégiumi költségek felét állták - a másik felét a Rapid fizette - mindig velem voltak. Igaz, csak gondolatban...

- Hamar felnőtt!

- A beilleszkedésemet megkönnyítette, hogy a futballpályán kiváltképp befogadtak: a tizenhat évesek között már engem választottak a Rapid csapatkapitányának. Az U 18-as együttesben szintén, majd huszonegy esztendősen az osztrák junior válogatott kapitánya lettem.

- Gyerekként nyilván nem ön szorgalmazta a kettős állampolgárságot...

- Nem, a Rapid és az osztrák szövetség. Először tizenhét esztendős koromban vetődött ez fel.

- Itthonról nem érdeklődtek ön iránt?

- Csak azután, hogy 2002 őszén bemutatkoztam a Rapid első csapatában. Ám addigra már folyamatban volt az eljárás, és nem akartam felborítani az egyezséget. Magyar vagyok, de Ausztriának sokat köszönhetek.

- Mikor debütált a nagyválogatottban?

- Két évvel ezelőtt, Vaduzban. A bemutatkozás még Liechtenstein ellen is szép, ám kiváltképp boldoggá tett, hogy a hetvenötödik percben, 0-1-nél álltam be, és két perccel később kiegyenlítettem. Aztán Prager a győztes gólt is megszerezte.

- Akkor már Nápolyból tért viszsza Ausztriába. Nem vacakolt!

- Nana... Az átigazolási időszak utolsó napján írtam alá a Napolihoz, amely akkor jutott fel a C ligából a B-be. Majd a harmadik itáliai bajnokimon összehoztam egy tizenegyest, mire hat-hét hónapra talonba tettek. Amikor újra játszhattam, a csapat már az első osztályért küzdött. Fel is kerültünk, azaz nyugodtan mondhatom: a klubtörténet különleges szakaszának lehettem részese. A múlt évadban huszonhat meccsen szerepeltem álmaim netovábbjában, a Serie A-ban.

- Ennyire vonzotta Itália?

- Az ország és a futball is. Elégedett vagyok a sorsommal, amiért a világ legnehezebb bajnokságában játszhatok. Szerencsém volt, hogy Vladimir Jugovicsnak, aki fénykorában a Sampdoriában, a Juventusban, a Lazióban és az Interben is futballozott, megtetszett a játékom egy Rapid-Admira-Wacker mecscsen. Ő akkor az Admirához tartozott, és beajánlott a menedzserének.

- Miért hagyta ott Nápolyt?

- Mert két jobb oldali játékost is igazolt a klub, egyaránt nyolcmillió euróért. Előbb a télen Manninit a Bresciából, most meg Maggiót a Sampdoriából. S fontos szempont, hogy Luigi del Neri az Atalanta edzője. Ő már akkor el akart vinni Olaszországba, amikor még a Rapidban játszottam.

- A Serie A meglátszott az Eb-n nyújtott teljesítményén!

- Itáliában kötelező, hogy maradj nyugodt a labdával, és előre tudd, mit csinálsz vele a következő pillanatban. Az edzéseken legföljebb három érintésből kell megoldani mindent, és ha ez nem megy a meccsen, megesznek.

- Abból a príma mezőnyből ki van a legnagyobb hatással önre?

- Figo, mert mindkét lábával szédítően cselez; Kaká, mert a labdával szinte gyorsabb, mint anélkül; és Alexandre Pato, mert úgy halad, akár egy vadászrepülő. Mancini is remek, annál jobb érzés, hogy a balszélsőt az előző évad mindkét Napoli-AS Roma mérkőzésén lecserélték mellőlem...

Magyar-osztrák mentőszolgálat: Garics a gólvonalon hárít Gomez elől az Ausztria-Németország Eb-meccsen